Elhunyt Lászlóffy Csaba (1939–2015)

Költészetnapi antológiánk összeállításakor tudtuk meg, hogy Lászlóffy Csaba egészségi állapota – bár az utóbbi években számos betegségben szenvedett – rohamosan leromlott. Nem telt bele egy hét és április 14-én megszűnt minden földi szenvedése. Igazi teremtői állapot ez, ahogy Madách megfogalmazta: ” Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” Barátunk, munkatársunk, megbecsült tanácsadónk volt az utolsó percig, amíg tehette. Kivételes szorgalmú és munkabírású íróként lenyűgöző életművet hagyott hátra – lírában, prózában egyaránt. Tapasztalt szerkesztőként következetesen gondja volt a fiatal tehetségek őszinte istápolására. Ilyenkor fel szokták mondani, ha vázlatosan is, az elhunyt életrajzzát. Erre most nincs szükség. Jól felépített és gondozott honlap áll mindazok rendelkezésére, akik alkotó szellemével, műveivel ismerkednének. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarát végzett Lászlóffy Csaba élete végéig hűséges volt a betűk, a gondolatok világához. Kivételesen nagylelkű volt a klasszikus és kortárs alkotók társadalmához. A rivalizálás helyett megpróbálta kitanulni gondolkodásmódjukat, stílusukat, megfejteni erkölcsi indítékaikat., Mintát és példát vett egy-egy alkotói sorsból s azt pallérozott műveiben tovább adta. Mintha röpcét osztogatna, úgy hintette szét az olasók közt magyar és világirodalmi műveltségét. Remek költői-írói teljesítmények magyar tolmácsaként is letette a garast. József Attila díja szerény jele a társadalmi megbecsülésnek. Mintegy ötven kötete látott napvilágot, a legutóbbit, A költő utolsó színhelye című kötetét mi is ismertettük. Teljeskörű írói megmérettetése a közeljövő feladata. Nuyugodjék békében! (Cseke Gábor)

csaba

Lászlóffy Csaba / Forrás: litera.hu

2015. április 15.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights