Marc Chagall festménye

Marc Chagall: Az ország mely lelkemben él

Egyedül enyém
Az ország mely a lelkemben él
Ide útlevél nélkül lépek be
Mintha hazamennék
Látja szomorúságomat
És magányomat
Elaltat
És betakar egy illatos kővel.

Bennem kertek virágoznak
Az én kitalált virágaimmal
Vannak utcái
De nincsenek házai
Romokban hevernek gyermekkorom óta
Lakói az űrben bolyonganak
Otthont keresve
Ők az én lelkemben tanyáznak.

Íme ezért mosolygok
Mikor napom alig ragyog. Vagy sírok
Mint könnyű eső
Az éjszakában.

Valamikor két fejem volt
Valamikor ezt a két arcot
Szerelmes harmat borította be
És eltűnt mint a rózsaillat.

Most úgy érzem
Amikor hátrálok
Akkor is előrehaladok
Egy magas kapu felé
Ami mögött falak sorakoznak
Ahol elhalt mennydörgések
És megtört villámok szunnyadnak.

Egyedül enyém
Az ország mely a lelkemben él.

Kassák Lajos fordítása

Forrás: Nagyvilág, 1962 / 10. szám