Színmű két felvonásban

Második felvonás

Ugyanabban a házban. A fiatalok szomorúak, ijedten és izgatottan várakoznak a szobájukban, kiutat keresnek, kétségbeesetten, szótlanul.
Házigazda kinéz az ablakon. Öregasszony visszaült a fekvőhelyére, le nem venné a szemét az ajtóról. Öreg alszik tovább, zavartalanul. Háziasszony visszajön.

Házigazda: Na, mit csináltál?
Háziasszony: Megmondtam.
Házigazda: És mit mondott?
Háziasszony: Azt, hogy jön.
Házigazda: Miért nem jött veled együtt?
Háziasszony: Azt mondta: értesítenie kell a többieket is.

Háziasszony bemegy a fiatalok szobájába, s bár kissé bizonytalanul, de finoman megsimogatja Fiatalasszony fejét, mitegy vigasztalásként.

Fiatalasszony: Megjött?
Háziasszony: Itt lesz mindjárt. Ismétlődtek-e a fájdalmak azóta, hogy elmentem.
Fiatalasszony: Nem.
Háziasszony: Reméljük, hátha feleslegesen ijedeztünk.
Fiatalasszony: Adja a Jóisten!
Háziasszony: Talán nem is szülési fájdalmak.
Fiatalasszony: Adja a Jóisten!
Háziasszony: Dühös vagy-e rám? Ugye, nem.
Fiatalasszony: Hogyhogy? Dühös lehetek én egyáltalán?
Háziasszony: Mit tehetnénk? Kötelességünk volt bejelenteni. Akár én, akár más, bárki – mit számít, hogy ki. Kötelező volt megtenni.
Fiatalasszony: Tudom. (Hallgat egy keveset.) És aztán… én is félek tőle.
Háziasszony: Tudom. De nem tehettünk egyebet. Ez a szabály.
Fiatalasszony: Nagyon félek.

Házigazda eljön az ablaktól, a feleségéhez megy.

Házigazda: Megjött. (Háziasszonnyal együtt megy és ajtót nyitnak.)
Háziasszony: Isten hozta!
Házigazda: Fáradjon be!

Belép a bábaasszony és nyomában egy végrehajtó.

Bába: Jó reggelt!
Végrehajtó: Jó napot!
Többiek: Jó reggelt, maguknak is!

Bába törökösen kezet csókol Öregasszonynak, Fiatal férj kezet csókol Bábának.

Bába: Élj soká, fiam.
Fiatal férj: Nem szülési fájdalmak.
Bába: Adja a Jóisten, hogy ne is legyenek azok.
Háziasszony: Isznak-e valamit? Vizet, teát, kávét?
Bába: Most minden perc rendkívül értékes. Ne vesztegessük az időt. Ha nincs ok az aggodalomra, akkor nem megyek el úgy, hogy ne innék egy kávét.
Háziasszony: Adja a Jóisten!
Bába: Adja a Jóisten! Hol az az állapotos asszony?

Háziasszony előre megy, Bába a nyomában, a fiatalok szobájába.

Házigazda (a végrehajtónak): Ülj le, ne mind álldogálj.

Végrehajtó leül. Bába Fiatalasszonyhoz megy és simogatja a fejét.

Bába (Háziasszonynak): Te kimész! (Háziasszony kimegy. Fiatalasszonyhoz:) Isten segítsen, gyermekem!
Fiatalasszony (remegő hangon): Köszönöm, néném!
Bába: Előbb beszélgessünk. De őszintén válaszolsz minden kérdésemre, igen?
Fiatalasszony: Igen. Beszélgessünk.
Bába: Mikor feküdtetek össze először?
Fiatalasszony: December közepén.
Bába: És azelőtt csináltatok-e valamit? Csókolóztatok? Nem ragadt el a hév benneteket? Ügyelj, nehogy eltitkolj valamit előlem.
Fiatalasszony: Én nem titkolok semmit.
Bába: A te érdekedben kérdezlek.
Fiatalasszony: Esküszöm, hogy nem titkolok el semmit.

Bába a hónapokat számolja.

Fiatalasszony: Néném, én nagyon félek.
Bába: Nincs mitől félned. A számítás szerint nem lehet semmi gond. Van még egy hónapod a szülésig.
Fiatalasszony: Adja a Jóisten!
Bába: Ha most szülnél, az azt jelenti, hogy jóval azelőtt feküdtetek össze, mint ahogy nekem mondod. (Az ujjain újra számolja a hónapokat.) Így minden rendben. Ha decemberben feküdtetek össze, akkor egy hónap múlva fogsz szülni. Legalábbis a számítás szerint… Ha nem titkolsz el előlem semmit, akkor fájdalmaid nem szülési fájdalmak.

Bába gyanakodva vizsgálja Fiatalasszony arcát.

Fiatalasszony (megértette, hogy Bába nem hisz neki): Nem titkoltam el semmit előled. És valójában nem is lehettünk együtt hamarább, mert mindketten családi őrizetben voltunk: nem engedték meg még azt sem, hogy lássuk egymást, még távolról sem. Nem hogy ketten együtt lehettünk volna, magunkra.
Bába: Miért gyermekem? Azt hiszed, hogy a dinamitot a tűz közelében tartják? Nem beszélve arról, hogy szomorú tapasztalatunk volt a múltban.
Fiatalasszony: Akkor is maga vizsgálta meg?
Bába: Nem, kedvesem. Olyan vénnek nézel engem? Az nagyanyám fiatalkorában történt. De attól kezdve mindmáig nem történt olyasmi, és remélem, hogy ezután sem fog történni.
Fiatalasszony: Adja a Jóisten!
Bába: Látom, már nem félsz annyira.
Fiatalasszony (félve bár, de azt mondja): Igen… Elmúlt.
Bába: Úgy, úgy, elmúlik az. A félelem senkit sem mentett meg a haláltól. Akkor most megnézhetjük. Gyere ide, és feküdj le. Feküdj csak le, hogy biztosak lehessünk.

Fiatalasszony az oldalára fekszik.

Bába: Nem így, drágám, hanem a hátadra.

Fiatalasszony a hátára fekszik, fejjel a közönség felé.

Fiatalasszony: Így kell?
Bába: Így. Hajts össze lábad térdben és emeld fel a ruhádat. Így… nagyszerű

Bába még egy kicsivel feljebb emeli a ruhát.

Bába: Emeld fel egy kicsit a feneked… Gyere, emeljed már, és húzd le a bugyit. (Fölé hajlik, tapogatja itt-ott, megismétli néhányszor a tapogatást, aztán felegyenesedik:) Öltözködhetsz.

Fiatalasszony felkel, felöltözik és kezeit a hasára szorítva várakozik.

Bába: Mikor volt az első húzás?

Fiatalasszony (bizonytalanul): Amikor magát értesítették.
Bába (idegesen): Nekem ne hazudj. Mikor volt? Tudnom kell. Még akkor is, ha mások nem tudják meg. Nekem tudnom kell… Remélem, nem hazudtál az előbb.
Fiatalasszony: Nem hazudtam.
Bába: Az első szaggatást kérdeztem.
Fiatalasszony: Mielőtt kivilágosodott volna.
Bába: És azután?
Fiatalasszony: Egy idő múlva megismétlődött.
Bába: Azután pedig?
Fiatalasszony: Szaggatott még egyszer.
Bába: És azóta?
Fiatalasszony: Azóta nem szaggatott többet.
Bába (hallgat, gondolkozik egy félpercig): Tudod, lányom, az édesanyád jó ismerősöm. Szomszédok vagyunk, hosszú ideje. Ezért nagyon fáj, hogy értesítenem kell a falu vezetőit. De mindannyiunk javára válik, ha megmondom. (Halkabban:) Nekik, ugye, csak az utolsó húzást említem, megértetted?
Fiatalasszony: Megértettem.
Bába: Különben bajba keveredik az egész család. Kitekerik a nyakatokat, tudd meg! Na és ne feledd, az Isten mindenható, tőle remélhetsz segítséget. Persze, meglehet, hogy nem is szülési fájdalmak, amiket érzel.
Fiatalasszony (tehetelenül): Adja a Jóisten! Édesanyám és édesapám is itt lesznek?
Bába: Nem. Mert törvénybe ütközik.
Fiatalasszony: Édeasanyámat bár hívja ide?
Bába: A törvény és a hagyomány nem engedi meg ezt. Ott ítélkeznek fölötted, helyben, ahol vagy. Az érzelmek pedig ki vannak tiltva, végérvényesen. (Kimegy a szobából.)
Házigazda: Na mi a helyzet?
Bába: Előbb megmosom a kezem.

Háziasszony meleg vizet tesz egy pléhkannába, hideg vizet kever hozzá, majd Bába kezére önti.

Háziasszony: Vajon nem…
Bába (kezét törli): Nagyon szerettem volna, de nincs szerencsénk. Mennem kell, anélkül hogy meginnám a kávét. Rám ne haragudjanak, ez a szabály. Értesítenem kell az illetékeseket. Mit mondhatnék. Remélem, jól végződik. (A végregajtónak:) Te itt maradsz és vársz minket.

Bába lassan, lassan elmegy; Háziasszony bezárja utána az ajtót. Mindannyian szomorúak. Öregember alszik, még mindig. Fiatal férj a szobába megy és megöleli a feleségét.

Öregember (kinyítja a szemét, körülnéz, majd folytatja a történetet, ott, ahol abbahagyta): Ha tőlem kérditek, azt mondom: a bátyám halála nem volt természetes. Megölték őt! Irgalmatlanul megölték. (Meglátja a végrehatót:) Ti, hóhérok, ti öltétek meg a testvéremet! Megfojtottátok a saját kezetekkel. Gyilkosok vagytok. Gyilkosok.

Öregasszony nyugtatni próbálja Öregembert. A feszült várakozás hosszúra nyúlik. Végrehajtó töri a fejét, hogy megértse, mi baja van vele az öregnek. Időnként kinéz az ablakon. Öregember hallgat, de dühös pillantásokat vet a végrehajtóra. Házigazda is egyfolytában járkál, és gyakran kinéz az ablakon.

Házigazda: Jönnek.
Háziasszony (Öregasszonynak): Kelj fel, és gyere az ajtóhoz, hogy fogadjuk őket. Gyere csak, láttam, hogy tudsz járni. Menjünk oda, nehogy azt higgyék, hogy nem tiszteljük őket.
Házigazda: Hagyj már békét anyámnak.
Öregember: Megfojtották. Gyilkosok. Gyilkos fogdmegek.
Öregasszony: Elhallgass, mert ezek nem azok. Összekeversz mindent.
Öregember: Én keverem össze? Hát ez az egyik közülük. Vald be, te gyilkos, hogy te voltál. Nagyon jól tudom.
Végrehajtó (Öregemberhez): Kit öltünk meg mi, apóka? Én azt tudom, hogy nem öltem meg senkit. Kiről beszél ez, testvér?
Házigazda: Apám megöregedett, erősen. Az agyában feltámadt egy nagyon régi történet. Ne figyelj rá. Most azt hiszi, hogy ugyanaz történik.
Öregember (refrényként ismétli): Gyilkos fogdmeg. Gyilkos fogdmeg. Gyilkos fogdmeg.
Végrehajtó: Nahát! Jól kifogtam…
Öregember: Gyilkos fogdmeg. Gyilkos fogdmeg. Gyilkos fogdmeg.
Végrehajtó: Azért… ebből elég volt. Mit jelent ez?
Házigazda (jelzi, hogy azonnal megoldja): Apám, elég volt. Hallgasson már.

Öregember duzzogva hallgat, a többiek mind az ajtóhoz mennek, Házigazda ajtót nyit.

Házigazda: Tessék, jöjjenek be!
Háziasszony: Isten hozta Önöket!
Öregasszony: Jöjjenek csak, jöjjenek. Megtisztelték szerény házunkat azáltal, hogy itt vannak.

A csoport belép a házba: a bizottság elnöke és két tagja – egy nő és egy férfi, valamint még két végrehajtó.

Elnök: Jónapot. Üdvözlöm Önöket!
A házbeliek mind: Isten hozta… Tessék… Tessék!
Öregember (a visszatérő végrehajtóra mutat): Na… nézzétek: itt a másik gyilkos. Látod, ez volt a második.

Öregasszony integet az öregnek, hogy hallgasson, különben magára haragítja a fiát.

Háziasszony: Tessék! Foglaljanak helyet! Hová akarnak ülni?
Elnök (körülnéz, keresi a neki illő helyet): Üljünk valahová fel, mert a munkánk, amit itt végeznünk kell, azt kívánja.
Házigazda (kezével mutatja): Itt jó lesz?
Elnök (a bizottság többi tagját nézi, akik jóváhagyóan bólintanak): Igen… Ott jó lesz.

Leülnek mindannyian; kivéve a végrehajtókat, akik állva maradnak, az ajtók mellett.

Elnök: Hozzanak asztalt is. (Odahozzák.)
Házigazda: Egyebet óhajtanak-e még?
Elnök: A viták során kiszárad a torkunk… Hozzál hát vizet és poharat mindenkinek.

Háziasszony vizet és fából faragott poharakat hoz, odateszi eléjük az asztalra.

Elnök: Isten éltessen, lányom. A menyed hol van?
Háziasszony: Hozzam ide?
Elnök: Most azonnal, hogy ne vesztegessük az időt.
Háziasszony (a fiának): Idehívom én. (Megy, és int Fiatalasszonynak, hogy jöjjön.)
Elnök (Öregasszonynak): Ha nincs jelen ő is, akkor semmit sem mondhatunk róla, ugye?
Öregasszony: Így van.
Elnök: Foglaljon helyet mindenki. A kérdezettek pedig jöjjenek ide előre, hogy válaszolhassanak. Megértették?
Mindannyian: Igenis, tisztelettel!
Elnök: Kezdhetjük?

A tagok igent intenek a fejükkel.

Öregember (Öregasszonynak): Na lám, eljött az ideje, hogy ítelkezzenek a végrehajtók fölött azért, amit tettek, a gyilkosságért.

Öregasszony, mintha pantomím művész lenne, jelekkel magyarázza neki, hogy mi következik.

Öregember: Értem… Hátra van még egy állapotos asszony is… Ugye? Gyilkosok.
Öregasszony: Elhallgass már.
Elnök: Mielőtt idejöttünk, az árokhoz mentünk, hogy megnézzük a víz magasságát. De mély sajnálattal meg kell mondanom: hogy még két ujjnyi van a normális szintig (mutatja a kezével is), amely a veszély végét jelenti. Vagyis azt, hogy ma este vagy legkésőbb holnap végleg elmúlik a veszély, és akkor kicsi és nagy, mindaz aki elment, visszajön majd az állatokkal együtt, valamint az elemózsiával, tehát hússal, zöldséggel, sóval és hosszú ideig, három hónapon át itt lesz velünk, amíg lehull az első hó. Addig megtartják az összes mulatságot: eskövőt, szülést, névadót, és minden egyebet, amikor pedig lehull az első hó, megint elmennek: a fiatalok, a kismamák, mindenki. Dolgoznak a jövő nyárig, összegyűjtenek mindent ahhoz, hogy csendes telet biztosítsanak az itt élőknek… aztán megint jönnek, megint elmennek. És most, amikor mi várjuk, hogy a távolban lévők hazajöjjenek, örvendünk annak, hogy már csak egy kevés van hátra addig, akkor odajött hozzánk a bábaasszony, és tudomásunkra hozta ezt a váratlan bonyodalmat.

A bizottság egyik tagja jelzi, hogy tüsszentenie kell. Aggodalommal néz rá mindenki. Mint szokás szerin, azonnal odanyújtanak neki egy párnát. A férfi fogja a párnát, a szájára teszi, folytottan tüsszent, kissé megyugszik és visszaadja a párnát.

Elnök: Sajnálattal kell bejelentenem, hogy olyan helyzet állott elő, amilyenre nem volt példa ötven éve. Egy koraszülés, melynek kilátása elszomorított mindannyiunkat, engem is és a bizottság többi tagját is. De nem tehetünk egyebet, engedelmeskedünk a törvénynek, mert nekünk az a rendeltetésünk, hogy biztosítsuk az itt élőket, hogy törődünk az életükkel, és nem hagyjuk, hogy a közösség veszélybe sodródjék. Ez a helyzet!

A bizottsági tag újra jelzi, hogy tüsszentenie kell, de mostmár nem elég a párna, amit az arcára tesz. Tüsszent. A többiek mind reáugranak és a párnáikkal addig tapasztják a bizottsági tag száját, amíg többé már nem hallatszik semmi. Csakhogy mozdulni sem mozdul többé. Ebből megértik, hogy meghalt. Megfogják, a ház másik sarkába viszik, majd felvonulnak előtte mélységes tisztelettel.

Elnök: Most pedig foglalkozzunk a dolgunkkal, azzal amiért jöttünk. Ne vesztegessük többé az időt. (A bábaasszonyhoz): Mikor értesítettek téged?
Bába (felállva) : Kicsivel azelőtt, hogy idejöttünk.
Elnök: Az eredmény?
Bába: Azonnal jöttem, megnéztem a terhes asszonyt, és mentem, hogy értesítsem önöket. Mélységesen sajnálom, de semmi kétség: szülni fog.
Elnök: Ez biztos? Megesküszöl rá?
Bába: Nem férhet hozzá kétség.
Elnök: Megnéznéd mégegyszer?
Bába: Nincs rá szükség, mert minden jel koraszülésre vall. Biztos vagyok benne, teljes mértékben.
Elnök: Leülhetsz. Ti pedig (terhes asszony és a férje feállnak)… Normális körülmények között egy hónap múlva kellene hogy szüljön, ezt megállapítottuk; de megállapítottuk azt is, hogy a tervezett határidő nem jelent mentséget: az asszonyka bármelyik pillanatban szülhet. Ez veszélybe sodorja mindenkinek az életét, olyan hatalmas bűn, amit nem vállalhatunk magunkra. Tudjátok ezt, nemde?
Fiatalok: Tudjuk.
Fiatal férj: De ez nem a mi bűnünk.
Elnök: Mit akarsz ezzel mondani?
Fiatal férj: Azt, hogy a számításokat az öregek végezték. Megmondták: ezen a napon feküdhetsz le a feleségeddel, amit betartottunk, addig csak távolról néztük egymást. Egy pillanatra sem mehettünk közelebb egymáshoz.
Házigazda: Elnök úr, tiszteletem, szólni szeretnék, megengedi?
Elnök: Beszélhet, de ne nyújtsa a szót.
Házigazda: A fiam igazat mondott. Egyszer sem engedtük, hogy egymáshoz közeledjenek a megállapított határidő előtt.
Háziasszony: Még a kezükkel sem érinthették egymást, addig a napig.
Elnök: Nem beszélhetsz engedély nélkül. Megértettük?
Háziasszony (megszégyenülten): Értem én, elnök úr.
Fiatal férj: Ez koraszülés.
Bába (feláll): Igen, elnök úr… koraszülés.
Fiatal férj: Tehát nem vétettünk semmit, nem vagyunk bűnösök.

Rövid csend.

Elnök: Hogy így vagy úgy, annak nincs semmi jelentősége. Mi nem azt vitatjuk, hogy koraszülés-e vagy sem. A probléma az, hogy a feleségednek most kell szülnie, és a hólavina veszélye még nem múlt el. Mit érdekel bennünket, hogy betartottátok-e a határidőt vagy sem, hogy előtte már összefeküdtetek-e, vagy sem. Mi itt az eredményről beszélünk. Az eredmény pedig az, hogy a fiatal asszonynak most kell szülnie, amikor az árokban a víz magassága még két ujjnyival alacsonyabb, és törvényesen kell eljárnunk ebben a helyzetben. (Szemét az egybegyűltekre szegezi:) Ezt a fiatal asszonyt azonnal koporsóba kell fektetni és el kell temetni, hogy ne veszélyeztesse valamennyiünk életét. Ha vigasztalja önöket annak a tudata, hogy mélységesen sajnálom, hogy ilyen ítéletet kellett hoznom… akkor vigasztalódjanak.

Fiatal férj: Elnök úr…

Elnök: Végeztünk, nincs miről beszélni többet. A fiatal asszony bármelyik pillanatban szülhet, és úgy hiszem, nem szükséges emlékeztetnem önöket, hogy milyen veszélynek tesszük ki magunkat, ha a végtelenségig beszélgetünk. Bábaasszonyt kérdem: van-e valami megjegyzése, és elhalaszthatjuk-e az ítélet végrehajtását, s ha igen, akkor mondja el az érveit. Van-e valami megjegyzésed? Elhalaszthatjuk az ítélet végrehajtását?
Bába: Nincs, elnök úr.
Elnök: Akkor ne vesztegessük az időt, tessék végrehajtani az ítéletet.
Öregember (mintha rájött volna ő is): Hát ezek nem a két gyilkos fölött ítélkeznek… (Öregasszony integet az öregnek, hogy hallgasson.)
Fiatal férj: De maguk olyasmiért büntetik a feleségemet, amit nem tett, és ami nem tőlünk függ. Hogy a törvény ezt mondja, és ezt kell tennetek. Csakhogy mi nem hágtunk át egyetlen törvényt sem. Akkor tartottuk az esküvőt, amikor megengedtétek; akkor feküdtünk össze, amikor megengedtétek; tehát betartottuk minden számításotokat. Mi nem vétettünk semmit.
Elnök (idegesen): De fiacskám, ezt már megbeszéltük. És valójában ez az első eset, hogy valaki szembeszegül az általunk hozott ítélettel. Emlékeztesselek rá, hogy micsoda megbízható embereket adott a mi közösségünk? Hogy még azok is, akik elmentek, úgy élnek, ahogy neveltük őket. Emlékeztesselek rá, hogy közmegbecsülésnek örvendenek mindenhol, hogy vagyont gyűjtöttek úgy élve, ahogy neveltük őket, hogy soha nem tesznek másként, mint az itthoni elvek szerint. Tehát mindez kétséget kizáróan azt mutatja, hogy a törvényeink helyesek, és ha azok szerint élünk és ítélkezünk, messze juthatunk. Úgy tűnik, megfeledkeztél arról, hogy micsoda veszélynek teszel ki mindenkit azáltal, hogy tovább szaporítod a szót. Mit akarsz, kérlek? Haljunk meg mind?

Fiatal férj (rendkívül izgatottan): Nem akarom, hogy mindenki meghaljon… De nem akarom, hogy a feleségem meghaljon.
Elnök: Megértelek fiam. Mi is voltunk fiatalok. De te is értsd meg: kötelesek vagyunk áldoztot hozni mindannyiunk javára.
Fiatal férj (a sírás küszöbén): Mi a szülés, egy kézlegyintés? Könyörgöm: várjanak még egy kicsit. Hadd lássuk, mi lesz.
Elnök: Nem lehet. Nem veszélyeztethetjük az egész falu életét. Vagy a feleséged, vagy a többiek. Vagyis mi, mindannyian. Nincs középút. (Határozottan:) ha az az egyetlen lehetőség arra, hogy megmentsük a többieket, akkor eltemetjük a feleséged. Hátha pontosan ebben a pillanatban kezd el szülni? Elég, ha egyet kiált a feleséged. És ha a gyermek visítozik? Attól nem zúdulnak ránk a hóhegyek? Ha tovább folytatod ezt a beszélgetést, téged is eltemettetlek. Hallgass már el.
Fiatal férj: Elnök úr, kérem…
Elnök: Figyelmeztetlek! Ne feledd: azt mondják, ha a szó ezüst, akkor a hallgatás arany. Elődeink mondják ezt, évszázadok óta. (Int a végrehajtóknak.)
Öregember: Ezek nem ítélik el a végrehajtókat. Mindig az ártatlanokat temetik el, a gyilkosok helyett.
Elnök: Miket beszél ez?
Öregember: Idefigyelj, nagyokos! Azokat ítéld el, akik megfojttották a bátyámat. Hallod-e?
Elnök: Mit mondasz? Mit beszélsz?
Öregember: A gyilkosokat ítéld el, ha nem tojtál be. Őket ítéld el. De nem, félsz tőlük, mi? Téged is megfojtanak mindjárt.
Elnök: Kössétek be az ő száját is.

Végrehajtó kínlódik, hogy ronggyal bekösse Öregember száját.

Elnök: Siessetek már! Gyorsabban!
Öregember (nem puhul meg): Mostmár jobban értem a bátyámat. Igen… mostmár nagyon jól értem.
Elnök (int a másik végrehajtónak): Készítsétek elő a másikat is.
Végrahajtó: Igen is, tisztelettel. (Kezdi bekötni Fiatalasszony száját.)
Elnök: Elképesztő vagy fiam, de megértelek. Azért viselkedsz így, mert szenvedsz. A szenvedés elvette az eszedet… azért vetemedtél arra, hogy ellentmondj nekem. De megbocsátom.
Végrehajtó (megkötözte a Fiatalasszonyt, lekötötte a kezét és a szemét.) Elnök úr, befejeztem.
Elnök: Jól van, így kell, sohase végezz félmunkát.

Fiatalasszonynak rángatózik minden ízülete.

Elnök: Végeztünk, mostmár. Nem marad itt más, csak egy végrehajtó. A család tagjai nem hagyhatják el a házat, a többiek tanúként velem jönnek, és fejezzük be végre e nehéz küldetést, amelyet sajnálattal végzünk.

Elnök az ajtó felé int. Vérhajtó valósággal vonszolja Fiatalasszonyt, aki nem akar menni, sőt öklendezik az erőfeszítéstől és a rongyoktól, amelyekkel lekötözték. A csoport lassan-lassan elindul. Eközben Fiatal férj, akivel immár senki sem törődik, magához veszi a fegyvert és a lőszert.

Fiatal férj (a mennyezet felé irányítja a fegyvert): Álljanak már meg egy szóra!

Mindannyian berezelnek.

Elnök (szelíden): Mit akarsz tenni, fiam?
Fiatal férj: Azt mondtam, álljanak meg.
Nő a bizottságból: Mit jelent ez? Mire készül?
Fiatal férj: Ne akarják, hogy meghúzzam a ravaszt.
Elnök: Ugyan már, minek tennéd ezt?
Nő a bizottságból: Ha meghúzod, eldördül a fegyver. Ó Istenem, mindannyiunkat megöl ezzel a lövéssel. Értik?
Elnök: Igen… meghalunk valamennyien.
Fiatal férj: Az biztos, hogy meghalunk. Vagy életben marad a feleségem, vagy meghalunk mind.

Hallgatnak.

Házigazda: Tegyed le a fegyvert.
Háziasszony: Minket is meg akarsz ölni?
Házigazda: Hát nem érted? Elpusztulunk mindannyian.
Fiatal férj: Apám, te ne avatkozz bele.
Házigazda: Hogyhogy ne avatkozzam bele? Térj észhez, fiam!
Fiatal férj: De a feleségem, ugye, meghalhat? Ezt akarjátok. Mindent megteszek a feleségemért és a születő gyermekért, amit csak lehet.
Házigazda: Mi az, amit tehetsz? Semmi.
Öregasszony: Együtt halunk meg, mindannyian.
Háziasszony: Állj meg fiam, te fiatal vagy. Találsz még magadnak asszonyt. Más nővel is csinálhatsz gyermeket.
Öregasszony: Meg akarod gyilkolni a szüleidet?
Öregember: Unokám, büszke vagyok rád.
Fiatal férj: Képtelenek vagytok megérteni engem. (A kifelé tartó csoporthoz szól:) Megálljatok! Gyertek vissza! Na mi lesz?! (Halkabbra fogva): Azt mondtam, gyertek vissza a helyetekre.

A végrehajtók odahozzák Fiatal férj mellé a feleségét. Fiatal férj int, hogy oldozzák ki. A végrehajtó csendben kioldozza.

Elnök: Innék egy kis vizet. Kiszáradt a torkom.
Fiatal férj: Igyál.

Isznak, mindannyian.

Elnök: Na és most mi történik?
Nő a bizottságból: Mire várunk?
Fiatal férj (az egyik végrehajtónak): Menj a csatornához és nézd meg. Apám, te is vele mész: tudni szeretnénk, hogy nőtt-e még a víz szintje. Csak nyugodtan, figyelmesen.

Mindketten kimennek.

Öregember: Most ítélkezzünk a végrehajtókon.

Öregasszony megint int neki, hogy hallgasson. A többiek ámulnak és rettegnek. Némán várják, hogy milyen hírt hoznak a csatornáról.

Házigazda: Egy ujjnyi hiányzik még.
Végrehajtó: Igen. Egy ujjnyi kell még, és megtellik.
Fiatal férj: Jól van. És szaggatás sem volt azóta. Lehet, hogy tévedett a bába. Ezek nem szülési fájdalmak, de a maguk türelmetlensége miatt meghalhatott volna a feleségem. Maguk is látják, hogy nem fáj neki újra. Ugye, most hallgatnak?
Elnök: Te hallod-e, hogy mit beszélsz, fiam. Hazudik a bába? Ugyan már. Mi meghalhatunk, de az édesanyád és az édesapád? Nekik sem kegyelmezel meg?

Fiatalasszony újra összegörnyed a fájdalomtól.

Elnök: Ó Uram!
Bába: Szülnie kell ennek az asszonynak.

Fiatal férj (a végrehajtónak): Kösd be a száját, most, azonnal! (Beköti.) Vidd oda, túl!

Miközben a végrehajtó átviszi Fiatalasszonyt a másik szobába, Öregember mosolyogva dörzsöli a markát.

Fiatal férj: Anyám, segíts a bábaasszonynak! (Bábának:) Menj a túlsó szobába!
Bába (Háziasszonynak): Hozz egy tál melegvizet, gyorsan!
Fiatal férj: Siess anyám, mozogj!
Elnök (rémülten): És ha a gyermek visítani kezd?
Nő a bizottságból (rémülten): Igen, a visítások. A visítások!
Elnök: Nincs menekvés. Mind meghalunk.
Öregember: Én tulajdonképpen azért jöttem, hogy meghaljak. Nem gond. Mostmár tökéletesen értem a bátyámat. Halálom előtt én is ordítaniakarok egyet torkam szakadtából. Igen, most akarok ordítani, ebben a pillanatban.
Öregasszony: Meg ne próbáld… Csillapodjál! Hogyan tehetnél ilyet?
Házigazda: Apám, itt vagyok én, a fiad… erre nem gondolsz?
Öregasszony: Mostmár látom: végünk van.
Házigazda (befogja Öregember száját): Apám, meg akarsz ölni engem? Felejtsd el.
Öregasszony (Házigazdához): Fiam, én szültelek téged, én szoptattalak. Miért kínlódtam veled, hogy felneveljelek? Azért, hogy megöld az apád? Vedd le a kezed róla! Ezt nem bocsátom meg neked, soha.
Fiatal férj: Csend legyen.

Bába kiküldi a végrehajtókat a szobából. Miközben a csoport felé mennek, az egyik végrehajtó Fiatal férj mellé kerül, és megpróbálja hátulról lefogni őt, de Fiatal férj észreveszi és a puska tusával leüti. A végrehajtó elterül.

Fiatal férj: Ezt megkaptad. Más is megkapja… Ki lesz a következő?
Elnök (a végrehajtónak): Tökkelütött.
Fiatal férj: Meg ne próbálja valaki, még egyszer. Megértetted?
Végrehajtó: Igenis. Megértettem.

A szobában Fiatalasszony úgy fekszik, hogy a közönség láthatja az arcát; Bába ápolja és magyarázza neki, hogy mit kell csinálnia.

Nő a bizottságból (rettegve): De a gyermek, az ő száját is tömjék be azonnal, mert ordít, mihelyt világrajön.

Elnök: Valakinek csukva kell tartania a gyermek száját, amíg a csatorna megtelik.

Fiatalasszony egyre sűrűbben jajgat, jajgatása fojtott. Hirtelen elhallgat, és ott a gyermek a Bába kezében, aki befogja a csecsemő száját.
Csakhogy a gyermek a Bába kezéből a mosdótálba csúszik, és nagyot ordít. A visszhang átveszi az ordítást, és körbejár vele, többször megismétli. Bába újra magához ragadja a gyermeket. A házban halálos csend van. Csak a visszhangot lehet hallani, egyre halkul. A bentlévők kiguvadt szemmel várják a hólavinát. Néhányan imádkoznak, tenyerüket az ég felé tartva – de a hólavina nem jön. Már a visszhang sem hallatszik.

Elnök: Nem indult el a hólavina.
Nő a bizottságból: Nekem is úgy tűnik, hogy nem jön.
Fiatal férj: Fogják be a szájukat! (Néma csend.)
Öregember (kiszabadul Házigazda és Öregasszony kezéből, elveszi a fegyvert Fiatal férjtől, az ajtóhoz rohan, akkorát ordít, amekkora a torkából telik, és elsüti a fegyvert.)
Hallottátok?!

Rövidesen megszólal a visszhang. A hólavina nem zúdul le. Vége a veszélynek. Mindenki örvend.
A faluban lövöldöznek, dobolnak és töröksípot fújnak.

FÜGGÖNY

A darabot a szerző 2001. augusztus 4-én fejezte be.

Fordította Zsehránszky István

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ