– Szóval,egy interjút akarsz kérni tőlem…- mondotta a Jóisten.
– Ha van időd rá…- válaszoltam. A Jóisten mosolygott.
– Az én időm a végtelenség…Milyen kérdéseket szeretnél feltenni?
– Az emberek viselkedésében mi lep meg a legjobban?
A Jóisten így válaszolt:
– Az, hogy hamar megunják a gyermekkort, sietnek felnőni…aztán újra gyermekek szeretnének lenni…
– Hogy eltékozolják az egészségüket, hogy pénzt szerezhessenek…aztán a pénzüket
veszítik el, hogy visszakaphassák egészségüket…
– Az a tény, hogy félelemmel gondolnak a jövőre, s megfeledkeznek a jelenről, így nem élik meg igazából egyiket sem…
– Hogy úgy élnek, mintha sohasem halnának meg, s meghalnak, mintha sohasem léteztek volna.
A Jóisten megfogta a kezemet s hallgattunk egy darabig. Aztán megkérdeztem:
– Mint legfelsőbb Atya, milyen életleckét szeretnéd, ha megtanulnának gyermekeid?
– Tanulják meg azt,hogy néhány másodpercbe kerül mély sebeket vágni azok szívébe, akiket szeretünk…és hogy évekbe telik,míg ezek a sebek begyógyulnak.
– Tanulják meg azt, hogy nem az a gazdag ember, akinek a legtöbb vagyona van, hanem az,akinek a
legkevesebbre van szüksége…
– Hogy tanulják meg azt, léteznek emberek, akik szeretik őket, de egyszerűen nem tudják kimutatni érzelmeiket.
– Tanulják meg azt, hogy két ember nézheti ugyanazt a dolgot és másképpen láthatja…
– Tanulják meg azt, hogy nem elég másoknak megbocsájtani, meg kell tudnunk bocsájtani saját magunknak is.
– Köszönöm a rám szentelt időt…- mondtam alázatosan. – Volna még valami, amit szeretnél, ha az emberek tudnának?
– Csak azt, hogy én itt vagyok, mindörökké.

Fordította  Józsa Attila

Forrás: Parnasszus Irodalmi Kör, Sepsiszentgyörgy