avagy alispáni engedéllyel felgyorsított igenek

Szádeczky Kardoss Tibor adatai szerint az első világháború idején Magyarországon nagymértékben csökkent a házasságkötések száma: 1915-ban csaknem egyharmadára (60.948-ra) esett vissza ez a szám az 1913-ban kötött (172050) házasságokhoz képest. Pedig, a levéltári adatok szerint, soron kívül, a kötelező kihirdetés nélkül is egybe lehetett kelni – természetesen megfelelő engedéllyel…

1914-15-ben számos ifjú pár folyamadott a házassági kihirdetés elengedésért Fejér Sándor alispánhoz. Az 1894/ 33. törvény előírta ugyanis, hogy a kihirdetés kötelező, és „az anyakönyvvezető hivatalos helyiségében és a községházánál nyilt helyen 14 napig tartó kifüggesztéssel történik; nagy- és kisközségekben a kifüggesztés ideje alatt két vasárnap a községházánál élőszóval is teljesítendő. A házasságot csak a kihirdetés utolsó napjára következő három nap letelte után szabad megkötni.” Kihirdetés alól csak a törvényhatóság első tisztviselője (alispán vagy polgármester) adhatott felmentést.

Böjthy, a sebesült vőlegény

A csíkszeredai Böjthy Ödön főhadnagy már a háború első napjaiban megsebesült, s mivel ekkor még mindenki azt hitte, hogy gyors lefolyású hadviselésről van szó, a sebesülés nagy dolognak számított, amelyről az újság is hírt adott (később már képtelenség lett volna a sok halott és sebesült katona nevét folyamatosan közölni). „A 24. honvéd gyalogezred helybeli zászlóaljából tegnap este érkezett városunkba Böjthy Ödön honvéd főhadnagy és négy közlegény, mindnyájan csiki fiuk. Nagy közönség várta a vasúti állomáson a sebesülteket, kik az oroszok elleni hősi küzdelemben kapták sebeiket. A közönség meleg szeretettel és hazafias lelkesedéssel fogadta dicsőséggel visszatérő honvédeinket és zajosan éljenezte őket, kiknek az impozánsan megnyilvánuló ováció láthatólag jól esett. Sebesülésük nem életveszélyes, csupán egyik közlegény állapota súlyosabb.” (Csíki Lapok, Rendkívüli kiadás 1914. szept. 4.)
Az itthon töltött lábadozási időszak a házasságkötésre is lehetőséget teremtett, de a törvény által előírt kihirdetésre már nem volt idő, ezért 1914. október 14-én az alispántól a kihirdetés foganatosítatása aluli felmentést kérte Böjthy Ödön Győző Arthur és Szacsvay Mária.
„Miként a csatolt Nyilatkozatból is kitűnik mi, alulírott házassági jegyesek egymással házasságot óhajtunk kötni. – Az ehhez szükséges okmányaink rendben vannak. Közöttünk semmi néven nevezendő házassági akadály nincs. Kitólná törvényes egybekelésünket azonban a szükséges kihirdetés foganatosítása majd négy héttel, mely idő bevárása a vőlegény részéről lehetetlennek látszik a mai hadiállapotok között, és pedig azért, mert a nevezett vőlegény tényleges m. kir. honvéd-főhadnagy, s mint sebesült van szabadságon, és mint ilyen, s mert már gyógyul is, minden percben beszólítható katonai szolgálatra.” (Hargita megyei Levéltár. Fond 7 – Csík vármegye levéltára, 4-es leltári szám Alispáni iratok, 11170/1914 ügycsomó).
Az ügyintézés gyorsan haladt: az október 21-i Csíki Lapok már a házasságkötésről adott hírt: „Böjthi Böjthy Ödön m kir. honvéd főhadnagy szombaton házasságot kötött esztelneki Szacsvay Imre és neje pókakereszturi Székely Adél leányával, Mariskával. Az esküvőnél násznagyok és tanuk Böjthy Gábor és Pótz Antal voltak. Az ifjú férj nehéz sebbel hagyta el a csatatért, de már annyira jobban van, hogy két hét mulva ismét a harctérre indul.”
Következő évben a főhadnagyot századossá léptették elő (Csíki Lapok, 1915. május 12.), de hogy mi lett a házaspár további sorsa, nem tudjuk.

Nyomós indokok

A kihirdetés aluli felmentést minden esetben meg kellett indokolni, ugyanakkor a helybéli anyakönyvvezető előtt személyes felelősségre nyilatkozatot tenni arról, hogy a házasságnak nincs akadálya. Ezen nyilatkozatok szövege nagyon hasonló – mi a gyergyóújfalvi Egyed Ignácz és György Véró nyilatkozatát idézzük: „Alulirottak kinyilatkoztatjuk, hogy a legjobb meggyőződésünk szerint a tervezett házasságnak sem rokonsági, sem örökbefogadási, sem gyámsági viszonyon alapuló sem pedig katonasági vagy egyéb akadály útjában nem áll.” ((Hargita megyei Levéltár. Fond 7 – Csík vármegye levéltára, 4-es leltári szám Alispáni iratok, 1440/1915 ügycsomó).
Az indoklások viszont páronként különböznek, annak ellenére, hogy csaknem valamennyi hátterében a vőlegény behívása áll. „Azon indokból, mert én mint vőlegény a most megtartott legközelebbi népfelkelési bemutató szemlén a cs. és kir. közös hadserege javára, mint népfölkelő be lettem sorozva s így a legközelebb tényleges szolgálatra be leszek híva, házasságunk megkötése fölötte sürgős, úgy, hogy a kihirdetési idő leteltét be várni nem tudjuk” – írja Csíkszentdomokoson 1915. jan. 20-án a csomortáni Petres László, aki Böjte Marcellát szeretné gyorsan feleségül venni. (u.o., 768/1915 ügycsomó).
A csíkdelnei „ideiglenesen szabadságolt póttartalékos” Jánó István esetében hasonló a helyzet: „ma-holnap újból be fog hivatni”, ezért nem tudják Zöld Erzsikével megvárni a kihirdetési időt (u.o. 1063/1915-s ügycsomó), s ugyanezt kéri a felsővisói Motl Albert is, aki a gyergyóalfalvi Baricz Juliánnával szeretné a „házasságot a bevonulása előtt megtartani”. (u.o. 14281/1914-s ügycsomó).
Gidró Antal 1915. január 25-i kérésével egy régi együttélést szeretne hivatalossá tenni a frontra indulás előtt. „Alulirott, de itt is megnevezett Gidró Antal és Bálint Terézia karczfalvi lakosok egymással házasságot szándékozunk kötni; azonban már évek óta házasságon kívül együtt élünk, és most jelenleg katonai szolgálatban állok, és egy néhány nap múlva a harcztérre kell felvonulnom, s így a nyilvános kihirdetést elkerülni óhajtanánk.” (u.o. 1022/1915 ügycsomó).
A csíkszentimrei Gergely Ferenc és Balló Vilma esetében egyenesen jegyzőkönyvet írt az anyakönyvvezető: „Idézésen kívül megjelenik 1. Gergely Ferencz r. kath. vallásu, nőtlen földmíves, a ki született 1877 évben febr. 19. Fenyéd községben, csíkszentimrei lakós s akinek szülői Gergely Mózes és Gergely Terézia. 2. Balló Vilma törv. elvált r. kath, született 1881 év márcizus hó 25-én Csíkszentimre községben, csíkszentimrei lakós s a kinek szülői Balló Péter és Gergely Veronika és alulirott anyakönyvvezető előtt kijelentik, hogy legjobb meggyőződésük szerint köztük semmi házassági akadály nincs. Jegyesek előadják, hogy sürgősen házasságot akarnak kötni, mert a menyasszony előre haladott terhes állapotban van s a kihirdetést a születendő gyermek érdekében nem tudják bevárni.” (u.o. 1358/1915-s ügycsomó).
A csíkszeredai Helvig Leopoldina (Poli) és Wilk János a következőképpen indokolja a kérést 1914. június 13-án: „A vőlegény foglalkozása kertészet, melynek most van szezonja. Segéddel, tanonczokkal folytatja üzemét. Háztartásra van utalva, melynek fenntartása feleség hiányában annyira költséges, hogy existenciáját teheti kockára, ha csak hetekig is húzódik el a házasság megkötése. (…) Korábban szándékoztunk volt egybekelni, de a vőlegény korábbi házasságát felbontó ítélet jogerősségi záradékolása késleltette. Így most, ha nem nyerünk felmentést, anyagi károsodásnak vagyunk kitéve. Egyesült erővel nem láthatunk kertész foglalkozásunk után, amelyre nézve itt, Csíkban oly rövid az évad.” (u.o. 7013/1914 ügycsomó).

Házassági kaució

A nagy háborút megelőző években a legénységi állományú hadköteleseknek tilos volt házasodniuk a 24. életév betöltése előtt, olvasható dr. habil. Marjanucz László Házasság és világháború című cikkében (http://hirmagazin.sulinet.hu), és ugyaninnen, valamint Kiss Gábor: Házasodna a tiszt úr? című tanulmányából is kiderül, hogy a hivatásos katonatisztekre szigorúbb tilalom vonatkozott: csak uralkodói engedéllyel nősülhettek és az ezred tisztikarának csak meghatározott százaléka. Emellett kötelező volt házassági kaució letétbe helyezése a nősülni vágyó tiszteknek.
„A házassági kaució kezdetben jövedelmet biztosított a nyugállományba került tiszteknek, illetve az özvegységre jutó feleség további megélhetését szolgálta. Az ara szeplőtlenségére, jó hírnevére vonatkozó előírás a tiszti állással összeférhetetlen házasság létrejöttét kívánta megakadályozni.” – írja Marjanucz László.
Kiss Gábor szerint az I. világháború idején a letétbe helyezendő összegek nagysága “örvendetesen csökkent”, de még így is magas volt a korszak átlagemberének keresetéhez viszonyítva. Heim Géza századosnak például 1917-ben 20 000 koronát kellett letétbe helyeznie.
Kiss Ernő főhadnagynak, aki a csíkszentimrei Sándor Margitot szerette volna feleségül venni, mindenképpen gondot jelenthetett az összeg előteremtése. A levéltári iratokból (u.o.1549/1915 ügycsomó) csak következtetni lehet ilyesmire. „Felhívom a törvényhatóságot, hogy Sándor Gergely földbirtokos csíkszentimrei lakóst értesitesse, hogy a mult évi deczember hó 22-én kelt felségfolyamodványában előadott az a kérelme, hogy Margit leánya Kiss Ernő honvéd főhadnaggyal az előírt házasság óvadéki tőke utólagos biztosítása mellett léphessen házasságra – teljesíthető nem volt.” – áll egy, a Honvédelmi Ministériumból érkezett, s egy tábornok-hadbíró által olvashatatlanul aláírt dokumentumon.

Növekvő házasodási kedv

„A házasságkötések számának nagymérvű csökkenését a háború alatt a házasuló korban levő férfiak tömeges bevonulása, majd ezek egy részének pusztulása s ezzel karöltve a gazdasági helyzet folytonos romlása okozta – írta Szádeczky Kardoss Tibor a Világháború hatása Magyarország népesedésére című tanulmányában – , így járt az a nagy pusztítás, melyet a háború a házasulandó férfiak számában okozott, közvetve a nők nagy részére is súlyos következményekkel. A világháború előtt Magyarország – néhány Balkán állam után – a házasságkötések arányával az európai államok sorában a legelsők között állott, addig a háború alatt e tekintetben a legutolsók közé került. 1917-ben pl. csak Olaszországnak volt Magyarországénál kedvezőtlenebb házasságkötési arányszáma.”
Tény, hogy ekkor már a megcsappant házasulási hajlandóságot maga az állam is igyekezett serkenteni, és 1916-ban két rendelet is napvilágot látott, amely a hadiszolgálatot teljesítő katonák házasságkötését megkönnyítette. Az egyik lehetőséget biztosított arra, hogy a házasságot kihirdetés nélkül, vagy a kihirdetés alól való felmentő határozat nélkül is meg lehessen kötni, egy másik a hadifoglyok számára biztosított lehetőséget az egybekelésre meghatalmazott útján.

Daczó Katalin

Forrás: Hargita Népe, 2015. május 8.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ