Kriterion-konferencia Bukarestben
A Kriterion Kiadó a romániai nemzeti kisebbségek legfontosabb kulturális intézménye volt 1989 előtt, mitöbb Kelet-Európában nem volt hasonló intézmény. A megalakulásának 45. évfordulójához kapcsolódóan a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Román Kulturális Intézettel, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel és a Domokos Géza Egyesülettel közösen Átköltésben címmel konferenciát szervez 2015. május 18-19. között.
Május 18-án, hétfőn 17 órától a Román Kulturális Intézet székházában az egykori szerkesztők beszélgetnek a Kriterion által intézményesített interkulturális párbeszédről.
Május 19-én, kedden 10 órától a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben a Securitate irattárában fellelhető anyagok alapján a Kriterion jelenségről beszélnek a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatói.
A Kriterion Kiadót 1969 decemberében hozták létre és 1970. január 1-jén kezdte meg működését, mint a romániai kisebbségek kulturális intézménye. Könyvkiadói tevékenysége a lehető legtöbb műfajt lefedte, illetve 1971-től fordítások révén a román olvasók számára is elérhetővé tette a kisebbségi szerzők műveit. 1990-ig a Kiadó igazgatója Domokos Géza (1928–2007), író, műfordító, kiadó és politikai személyiség volt. Vezetése alatt a hetvenes években európai hírű intézménnyé formálódott a Kriterion. Az igazgató és a munkatársak olyan műhelyt alakítottak ki, amelyben magyar, német, szerb, zsidó, szlovák, ukrán, török, tatár és lipován nyelvű művek is megjelentek.
A mostani kollokvium célja, hogy a Kriterionról egy átfogó képet nyújtson, úgy a kiadó belső életéről, mint a külső megítéléséről. Éppen ezért a felszólalók között vannak egykori szerkesztők, romániai kulturális személyiségek és tudományos kutatók is.
program
2015. május 18., HÉTFŐ
Helyszín: Román Kulturális Intézet, Bukarest (Aleea Alexandru 38.)
17.00–17.15: Köszöntő: Sergiu Nistor, államelnöki tanácsos, Államelnöki Hivatal, NAGY Mihály Zoltán, alelnök, Román Kulturális Intézet és KÓSA András László, igazgató, Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet.
Identitás és kulturális párbeszéd
17.15–19.00: Kriterion munkaközösség (a „kisnyelvek” szerkesztősége / többnyelvű kiadványok, fordítók és fordítások, szerzők–szerkesztők–fordítók hármasa). Jelen lesznek: Baki Ymeri, Dagmar Maria Anoca, Yusuf Nevzat, Gheorghe Sarău, Emin Emel, Iulia Deleanu, Octavia Nedelcu, H. Szabó Gyula.
Moderátor: Elena Diatcu-Schmidt
2015. május 19., kedd
Helyszín: Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet (Gina Patrichi utca 8.)
10.00–10.15: Köszöntő: ZÁKONYI Botond, Magyarország bukaresti nagykövete
A „Kriterion-kutatás” eredményei
10.15–10.45: NOVÁK Csaba Zoltán: Magyar értelmiségiek a Securitate fókuszában. A Domokos Géza dosszié
10.45–11.15: BARTHA Katalin-Ágnes: Kriterion – koncepció, programok, gyakorlat
11.15–11.45: LŐRINCZ D. József: Kriterion az egykori Securitate tükrében
Moderátor: LŐRINCZ D. József
11.45–12.00: Kávészünet
Kultúra-szervezés
12.00–13.00: Kiadó–szerzők–olvasók hármasa (könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, „kódolt” szövegek és olvasóik, nemzetközi könyves relációk, könyvterjesztés)
Moderátor: Elena Diatcu-Schmidt
Forrás: eirodalom.ro
Pusztai Péter rajza