Lírai sorok az 1851-es Egy bujdosó naplójából (Novellák a forradalom utáni időkből)
„Nincsen maradásom. Vágyat érzek menni-menni-menni – elbujdosni. Embertelen, laktalan pusztákon végigbarangolni, utat törni ijedős berkeken keresztül, vándorolni messze, messze kéklő hegycsoportok felé, sehol meg nem állni, nem pihenni, mint kinek az idő drága, felkapaszkodni meredek hegyormok csúcsára s ismét lekúszni hallgatag sötét völgyek sűrűjébe, s ismét tovamenni sietve, sietve!”