Brassói tömbházunkban az egyik földszinten lakó család albán volt. Illetve azt lehetett megtudni, hogy a férfi albán, a nő nemzeti hovatartozásáról nem hallottam – gyerekként legalábbis – semmit. A férfiről is csak annyi terjengett, hogy mérnök.
Két gyerekük volt, ezek szerint albán gyerekek, de nem engedték ki közénk játszani meg barátkozni, talán éppen azért, mert albánok voltak. Bizonyára, hogy ne keverjék a nyelveket – magyarán: hogy ne váltsanak át a románra, őrizzék meg az anya- legalábbis az apanyelvüket.
Így volt-e, nem tudom, mert nem barátkoztak senkivel, illetve én nem tudok róla. Mi a negyediken laktunk, és mondom, én még gyerek, illetve én is elzárkóztam, köszöntem mindenkinek, s azzal be volt fejezve a dolog. Az albán férfival egyszer beszéltem,románul, románul jól tudott, talán nem is volt albán…