Napom az ágyúgolyók között

Európa csupa háború. Síkságai vérben áznak.
Egyezményeket írnak alá, egyezményeket szegnek meg, felednek el,
Birodalmakat robbantanak szét a történelem fegyverei,
Birodalmakat égetnek fel a történelem lángjai –
Aggódnunk kellene itt, békében ülve?
Persze hogy nem. Dehogynem. Nem tudom.
Tudom, hogy harcoltam, voltak szövetségeseim,
De már csak emlékek maradtak,
Amelyek legjobb, legkevésbé megértett igazolványaim.
Hadd fektessek le egyet elétek. Gyűljetek köré.
Gyertek csak, ez valami különleges, nem találni párját.

A századunk „valahol Európában” állomásozott.
Nem emlékszem a nevére a nyomasztó városnak,
Amelyet ostromoltunk. Komoly erődítmény volt
Kapukkal, láncokkal, lőrésekkel, gyilokjárokkal,
Ütegekkel, fejbe toluló vérrel, őrökkel, ki tudja, mivel,
Afféle szőrös, „na-gyerc-csak” típusú hely,
Amit hiába próbáltunk bevenni.
Logika, mondtam magamnak, logika!
Ha nem tudunk áttörni, nincs más megoldás, mint fel,
Fel és át a falak fölött, mi mehet fel és át?
Egy léggömb? Ne légy ostoba, azt lelőnék.
Csak egy út maradt, és hangsúlyozom,
Ekkoriban erőm teljében voltam –
Régen volt már, tudom -,
Felmásztam legnagyobb ágyúnk hátára,
És mikor a következő óriási golyó előtűnt,
Felpattantam rá, mint egy lóra, és már száguldottam is
A füstös levegőn keresztül. Aha,
Gondoltam, így kell ezt csinálni! De aztán,
Félúton az ellenség felé eltöprengtem:
Mi lesz, ha elkapnak és felkötnek mint kémet?
Mégse volt jó ötlet! Vissza kell jutnom, de hogyan?
A logika ismét csak egy megoldást nyújtott:
Át kell másznom egy szembejövő, ellenséges ágyúgolyóra;
Nehéz művelet,
De sikerült, és visszatértem a táborba.

Nem valami dicsőséges epizód,
Mondhatjátok. Dehogynem, dehogynem!
Sikeres volt az ostrom? Nem tudom.
Megadta magát az ellenség? Nem emlékszem rá.
Csak arra emlékszem, milyen lelkesítő érzés volt,
Térdem közt a golyó, mint egy égi paripa,
A szél bátorító fütyülése,
És röppályám legmagasabb pontján egy sas
Rikoltott a betolakodóra, aki berepült
Ég és föld, barát és ellenség,
Lehetséges és lehetetlen közé.
Örömömben visszarikoltottam a vad madárnak.
Micsoda földöntúli duett – de ah, micsoda élet!

Fordította Turczi István

* A szerző skót költő (1920-2010), a Glasgow University végzőse, majd tanára. Figyelemreméltóak fordításai a magyar költészetből (Weöres Sándor, Görgey Gábor, Kassák Lajos, Orbán Ottó)

Forrás: Nagyvilág, 2014 / 12