Négy év után – in memoriam Debreczeni Éva
Cseke Péter fotója
Már jócskán felöltöztek volt a fűzfák, amikor elment. Ez a negyedik június, ami már Debreczeni Éva nélkül csusszan ki alólunk s vész el az „egyik olyan, mint a másik” nyárban, őszben. 2011. június 6-án az éppen hogy föltámadó, önmagára találó Káfé főnix elvesztette alapemberét. Mindenesét. Nagylelkű szolgálólányát. Akit azóta is csak bicegve és sóhajtozva tudunk pótolni. Pedig hát szolgált ő eleget – aminek nagyon is tudatában volt, ám nem tehetett mást. A génjeiben hordozta a szolgálatot, a belső forrongást, a magányt és még annyi mindent – amint az kiderül parlagon maradt kézirataiból kihalászott soraiból. Amelyek már akkor mind-mind üzenetek voltak számunkra – ügyesen rejtjelezve. Időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsük, amit Ő már akkor tudott. Most pedig, baktatva a zöldpalástos füzek alatt, töprenghetünk azon, hogy a Mi esetleges jeleink-jelzéseink vajon mikor érhetnek célba? (Káfé főnix)
Most van a napom lemenőben…”
debi eva<demivanna@yahoo.com>
barát
10 mai 2011 03:37
Péter kedves!
Azért nem vigyáznak rám a barátaim, mert nincsenek barátaim. De lefogadom, majd a halálom után annyian lesznek!!!!:-))) Azok, akiknek szívességeket teszek olykor, vagy akiket hozzásegítem műveik elkészüléséhez, az érdekkapcsolatokon kívül sohasem keresnek. Pláne a betegségben teljesen magamra vagyok utalva.
Talán ma rászánom magam, hogy elmenjek a háziorvoshoz is, mert estére állandóan lázzal és gyengeséggel küszködök, a pulzusom meg az egekben, bár nem csinálok semmi megerőltetőt. Lehet, hogy végelgyengülésben szenvedek…???:-)))
Nem mutatok én mást magamból senkinek, nem színészkedem, most van a napom lemenőben, és ezt most megosztom Veled, mást amúgy sem érdekel, mint mondtam. Bajban ismerszik meg a jóbarát – szokták mondani – nekem bajom sok van, barátom meg nincs. A két unokaöcsém távolról szeret ugyan, de nem sokat érek vele, mert nem tudnak minden percben hazaszaladgálni, hiszen élik a saját életüket.
Nekem is a saját életem marad – meg kell oldjam a problémáimat.
Jó, hogy Te meghallgatsz, bár ha jót nem írhatok, inkább ne írnék semmit, hogy ne szomorítsalak…
köszönet a megértésedért, az érdeklődésedért
dÉva
(Közzéteszi: Pusztai Péter)
A nagy készülődés
Debreczeni Éva kézirataiban parlagon maradt vers-szilánkokból
Ne hát, ne hát, ne hadd,
hogy elsodorjon
Nemlét szele –
utódod, nemtőd, sírod
sehol sem lesz,
nyugodj bele.
*
senkim sincs már nekem
jó meleg lelkedbe
kivert kutyaként
kérezkedem.
*
Nem tudod, mikor,
miért s hogyan
csak írsz, pötyögsz
Néha egy versszakot
felköhögsz
de belőled jönnek a szavak
mint kifordult belek
vadul verdesel szárnyaiddal,
patád vérbő patak…
*
Csak annyi, míg átmegy a hídon.
Zöld ruhában jön feléd.
Esőt-ködöt hányva
Maga előtt, maga után.
*
Ez az élet már sehogy se jó nekem
három cigánypurdé verekszik tenyeremen
*
Dinnyemagszeplős tányér töpreng bután:
Jó a csend, jó a halál. Jó a kocsonya éjfél után.
*
Combomon halkan
ágaskodó libabőr
lagúnaszagú szél
fúvódik szobámba
Repülő lakásom
szőnyegét
nem hagyom másra.
*
Ne csörrenj, telefon,
Ne szállj fel, por,
Ne üss, te óra!
Még nem ömlik a vér, nem szakad az ín
Nem buzog az agyvelő
Nem valódi a kín
Nincs megváltás, nincs cél
De fontos, hogy elmúlik
Egyszer.
Ne félj.
*
Szeretném magam szét-
szóratni mindenki vizeibe.
*
Nagymamaszagú törülköző
Tekeredik hajamra
Napcsóva betűz
Elhamvadt a tűz
Nincs több tavasz
Csak ősz-
ülök.
*
De jó nektek, kik nem értétek meg
A huszonegyedik századot!
Én megértem,
De nem értem.
Nekünk talán már
Csak egy kis
Dobozka jut:
Halál-kajüt.
*
Úgy teszek, mintha élnék:
Lépegetek
Veszem a levegőt
Mindenkit megtévesztek.
Eddig még sikerült.
*
Hiába
Hosszú mondatoktól s boroktól
Fejem mindig kába.
Nem zarándokoltam soha Mekkába.
Talán kellett volna?
Most mindenki előttem hajbókolna.
*
Ma víg dallamos kedvemben vagyok:
langyos zenébe fojtom magam
*
Egyszer majd jó leszek s boldog.
Kár, hogy már nem itt e földön,
az egyszer majd örökké tart
s jutalmam mindörökre letöltöm.
*
Kinek már kifolyt szeme, nem lát
Ki nem él, nem érez magányt.
Kívánjunk egymásnak
Kellemes halált!
*
Jobb lenne jókedvűnek lenni
Csak ahhoz újra kellene születni.
*
Állni az ablaknál
S csodálni
Hogy né, odakint mennyi
Élet!
*
Letetted már az élet terhét
Nem kell hogy menekülj.
Csak vigyázz, hogy elég
Magasra repülj!
(válogatta és szerkesztette Cseke Gábor)
Betegszobám – Debreczeni Éva fotója (2011)
Esti társalgás vénülőben
Miért nevetsz? Meghalni könnyű ám.
Vagy éppen fordítva: nagyon nehéz
lehet, nyál csurog majd – a köldöködig;
lazul az állkapocs, tüntet a kéz
is… (csak az a baljós, restellt reszketés
ne lenne) – amíg az áramkörök
meg nem szakadnak – bölcsködni még szabad…
vagy játszadozni: öt török, öt görög
hány ember – egy pohár tömény után?
Kétes megoldás… de az is megeshet,
hogy ámokfutásba kezd a mutató,
bekap az aszfalt… egy hideg lehelet
s a föld… nevetsz? Az arcpirosító,
az ajakpír – egy londoni őrült
fétisei – meséltem erről neked…
miért sírsz? Eltelt… a tavasz megőszült.
Keszthelyi György
Asztaltáncoltató
/A negyedik június – dÉva nélkül/
voltam nem túl sokáig
de még leszek –
magamba roskadva máig
majd megveszek
hiányoztok, de tényleg
– és nektek én?
tapadj a jó reményhez
ó, költemény!
te is, reménytelenség
hű társ valál,
veled az égi fenség
is inhalál!
Csak nézem onnan fentről
mily zöld a föld,
hol sok szorgos poéta
nyögdelve költ…
(Debreczeni Éva modorában költötte: Cseke Gábor)
*
Az ezután érkező üzenetek rendre fölkerülnek az Éva emlékére nyitott idei üzenőfalunkra.
Pusztai Péter rajza
2015. június 6. 10:56
„A génjeiben hordozta a szolgálatot”, igen
2015. június 7. 12:36
Emlékszem sziporkázó humorára…
(Szép sorok, Gábor)