Szerencsés természete lehet Traian Băsescunak, aki a viharokat emelt fővel vészeli át, mint önmaga megvallotta. Hajóskapitányként gyakran lehetett része viharban és első államfői mandátuma idején is olyasfajta politikusnak mutatkozott, aki a politikai viharok közepette is elemében érzi magát. Most azonban, hogy a gazdasági és pénzügyi válság forgószelébe került országhajó süllyedni kezdett, egyre inkább olyan kormányosnak tűnik, aki elveszítette iránytűjét, és vele együtt a fejét is. Pontosan megtervezett, hatásaiban előre kiszámított politikai sakkhúzásainak helyét az ideges kapkodás, az ingerült reagálások sora vette át. A jogállam csaknem valamennyi intézményét magához ragadó politikus inkább a léket kapott hajót sorsára hagyó, pánikba esett kapitányra emlékeztetett, amikor arról beszélt, hogy mindenki boldoguljon saját erejéből, az államtól többé senki se várjon támogatást. Ezzel voltaképpen azt közölte, hogy az állam levette a kezét a népről, amely pedig éppen azért tartja fenn adógarasaival, hogy válságos időben védelmet, oltalmat nyújtson számára. Ahogy, ugye, a hajóskapitány is menteni igyekszik a hullámkorbácsolta tengeren a hajót és legénységét.

Az államfő egyébként szívesen él tengerészmúltjából vett hasonlatokkal. Tavaly novemberben, Temesváron a válságot viharhoz hasonlította, önmagát pedig az általa valaha is vezetett legnagyobb hajó kapitányának mondotta, aki, „legénységével együtt szilárdan kézben tartja a kormányt és a viharból biztonságos kikötőbe vezeti a hajót”.

Traian Băsescu diktátori hajlamit ismerve érthető, hogy visszasírja tengerészmúltját, hiszen egy hajón egyfajta parancsuralom érvényesül; ott nincs helye a demokráciának: a kapitány szava, akarata szent. Szép is volna, ha a hánykolódó tenger kellős közepén matróztanács vitatná meg demokratikusan, hogy teljesítik-e avagy sem a kapitány parancsait, vagy akár fel is függeszthetné a kapitány urat – ha nem is éppen a legmagasabb árbocrúdra, „csak” a tisztségéből.

De öreg hiba lenne egy országot összetéveszteni egy hajóval és még nagyobb baklövés volna úgy is kormányozni, mint egy hajót. Az alapvető különbségek nem csak a „legénység” számában mutatkoznak meg: az is nyilvánvaló, hogy egyféleképpen kell irányítani egy néhány száz fős, katonásan viselkedő csapatot és egészen másfajta vezetési módszerre, stílusra van szükség a világgazdaság hullámverésén, a belföldi és nemzetközi politika alattomos áramlatai között – „fedélzetén” huszonkétmillió kiéhezett, kiábrándult, jövőtlen utassal – lavírozó országhajót. Utóbbi esetében a rossz parancsokat osztogató, tekintélyét vesztett kapitány egy „véletlen baleset” folytán könnyen áteshet a „hajókorláton”. Amint az alig valamivel több, mint húsz évvel ezelőtt meg is történt.

1. Pusztai Péter:
   2010. szeptember 14. 16:26

   Basescu nyugodtan beszél a televízióban amint látom. Sülyedő romániai Titanicján van egy pár szelidített majom is akik jelzik a képzelt vagy valóságos viharokat majd egy zsák banánért a kormány kerekét jól megfacsarintsák. Kár, hogy cikkeid nem tudja elolvasni, talán változtatna legalább modorán. Én szívesen olvasom Kanadában.

2. Art úr:
   2010. szeptember 15. 04:48

   Húsz év?!… Még zöldfülű sorkatonaként Viktóriát mutogattak a bukaresti utcákon nekünk január első napjaiban. Aztán mindenki belesüppedt az életébe. Mára meg, ahogy mondod a kiábrándultságba és reményvesztettségbe.
   Hova lett ez a húsz évünk? … Ráment a reményre, hogy holnaptól lesz majd jobb, de akkor aztán nagyon.

   … És ha legutóbb, minden korábbi disznósága ellenére is 5 millióan szavaztak rá, elhiszed, most is szép számmal megtennék? Mint ahogy a korláton már átdobottat is legszívesebben sokan felélesztenék.