Az Alpok téboly vánkosán sziporkázik a reggel, felhők között bújócskáznak a feltörő formák. Dacol a némaság. A megmérettetés zsámolyán feszül a húr. Feszül a gondolat. Mint fénytelen útitárs ülök a Szent-Gotthárd átkelőn. Fülemben zsongnak a summázó szavak: napfény, dal és szerelem. Testet öltenek, és beszédbe elegyednek a hétköznapjaimmal. Segítségükkel variálom a tiszta forrásból táplálkozó élményeket. A lángnyelvű hazugságokat kiiktatom, helyükbe teszem a kölcsönkapott bizalmat. Színt keverek a kitárulkozó szürke hangulatba. A nagy szürkeségben csöppnyi zöldet találok, mozgatja a látvány és a felismerés pokoljáratait. Feszül a húr. E földi formák csúcsait az égig emelem. Játszom a formákkal, játszom a vonalakkal. A Szent Gotthárd-átkelőn fényözön és festett csoda az imák világa.

Forrás: Vár-Lak