Olvasom az újságban (Hargita Népe), hogy a napokban Rafi Lajos-emlékest keretében emlékeztek meg a két évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt cigány költőről, Rafi Lajosról. A szárhegyi művelődési központban tartott emlékezésen ott voltak szűkebben vett családjának tagjai is: szülei, gyermekei. (Hat gyermek maradt utána…)

Olvasom továbbá, hogy az emlékezésen Ferenczi Attila, Rafi gyermekkori barátja és költőtársa, magyar tanár idézte fel a költő munkásságát és annak jelentőségét, bőven idézve verseiből. Az ő megállapítása, hogy a Rafi Lajos életének utolsó 5 évében született versek már a közelgő halál vízióját, élményét és hangulatát vetítették előre.

Olvasom a költő apjának keserű szavait is, amelyek kissé a késő bánat hangján is szólnak: „Amikor elkeseredem, olvasni kezdem a verseit, és olyan, mintha csak őt látnám.” Most érti meg igazán a fia mérhetetlen vágyát a tovább tanulásra…

Ez a késői bánat uralta az emlékezés nagy részét – olvasom a továbbiakban, a sorokban és a sorok között is. Még azt is a késői lelkiismeretfurdalásnak tudom be, hogy a kulturális központ képviselője szerint esély van rá, hogy két kötete mellett egy teljes antológia jelenjen meg Rafi Lajosról, s ebbe a költő roma nyelven írt versei is bekerülnének.

Olvasom, hogy oldódik a gyász és működni kezd az utókor kegyelete. (Vajmi kevés vigaszául néhai Rafi Lajosnak…)

Cseke Gábor

A kéz, amivel Rafi Lajos a verseit írta * Fotó Gergely Tamás