Háborús apróságok (2)

Minden századnál, sőt majdnem minden szakasznál volt valami virágos beszédű mesemondó, akit a lövészárokban vagy a szállásokon akár órákhosszat is
elhallgatott a legénység, de még a tisztek is. Sok szép tündérmese, regék régi nagy királyainkról, mesék Árgirus királyfiról, meg a háborúval kapcsolatban stb. Némelyiket érdemes lett volna följegyezni; lenne most sok érdekes anyag népünk eszejárására vonatkozólag, amit nézetem szerint szélesebb körökben még mindig nem ismerünk eléggé. Engem leginkább a katonamesék érdekeltek, mert ezekben volt a legtöbb humor. Meg amikor azt magyarázgatták, hogy hogyan is keletkezett a világháború… Átadom a szót »rezorvista« káplár úr Czibere Mihálynak, aki cibilben fuvaros.

— Hát tudjátok-e, fiúk, hogy mibül lett a világháború? No figyeljetek, majd én megmondom. Úgy vót az, hogy a Muszkakiráj meghívta vadászatra a
Mikirájunkat, ki, messzi Muszkaországba, bölényvadászatra. Marha nagy vadászat vót az, úgy lőtték a bölényeket, hogy no, Mikirájunk is, még pedig hármat egyszerre. Utána pedig csudanagy mulatságot csaptak, úgy ünnepelték a Mikirájunkat. Érre azután a Mikirájunk is meghívta a Muszkakirájt vadászatra, aszongya:
»Tudok én Magyarországon még különb vadászatot és mulatságot rendezni, mint a muszkák!« Mert úgyis van, hogy olyat senki se tud csinálni, mint a Mikirájunk. Hát eljött a Muszkakiráj sok-sok herceggel, geróffal meg miegymással és Mikirájunk rendezett is neki úan vadászatot, hogy a sok muszkának mind elállott a lélegzete. A sok medve, szaaarvas, híjjúz, vaddisznó meg faaarkas úgy hemzsegett, mint otthon a nyulak körvadászatkor. Mikirájunk nem lőtt, csak a lovaglópálcájával dirigált, hadd lőjjenek a vendégei. Lőttek is annyit, hogy egy hétig hordta a sok vadat a királyi uradalom összes igája. Utána meg gyönyörűséges mulatságot csaptak, száz cigány húzta, az ivóvíz is tokaji borbú vót, meg annyi csirke vót a paprikáslében, hogy a lé nem is látszott tüle. A Mikirájunk csak egy csirkecombot evett és csak egy pohárka bort ivott, hogy aszongya: »Hadd egyenek a vendégeim!« Mer úan nagyúr a Mikirájunk. Mikó már nagyon húzta a cigány és a Muszkakirájnak széles jókedve kerekedett, aszongya a Mikirájunknak:
— Jóska bátyám, hogy is van az a nóta a Tisza vizérül?
Eldúdolja neki Mikirájunk, hogy:

Ki a Tisza vizét issza,
Vágyik annak szíve vissza.

Erre a Muszkakiráj rácsap a térgyire és aszongya:
— Jóska bátyám, iszok én a Tisza vizébül!
De úgy mondta ezt, hogy szikrázott ám a szeme!
A Mikirájunk elértette, hogy a Muszkakiráj szép Magyarországunkat is a nagy birodalmáhó akarja csatolni, hát igen megharagudott és aszonta, hogy:
— Iszol ám a majdmegmondom micsodábul …
Erre meg a Muszkakiráj haragudott meg, abban a minutumban hazament és elküldte követét a Mikirájunkhó, a követ mellé meg egy generálist, annak a
vállán egy megtömött zabos-zsák. Hát amint a muszka követ odaáll a Mikirájunk trónusa elé, aszongya néki:
— Fölséges Magyar Kiráj! Az én uram, a fölséges Muszkakiráj, azt izeni, hogy Fölséged ne kukoricázzék vele, merhogy neki ennyi katonája van, e!
Oszt odapeskent a generálishó, ammeg szétoldja a zabos-zsákot, oszt kiömlik a trónus elé milliomnyi mákszem! . . .
De a Mikirájunk nem ijedt ám meg, hanem békin visszaküldte a muszka követet, hogy majd ő is elküldi válaszát a kollégájának. El is küldte a Muszkakirájhó a követét, a gróf Czapárit, ammeg nem vitt magával generálist, csak egy huszárkáplárt, annak meg nem vót zabos-zsák a vállán, csak a kéziben egy kis cibakoszacskó. Oszt mikor odaértek a Muszkakiráj trónusa elé, szólt a gróf Czapári:
— Fölséges Muszkakiráj! Az én uram, a fölséges Magyar Kiráj, azt izeni, hogy nem fél Fölségedtől, merhogy — ekkor odapeslantott a huszárkáplárnak, ammeg íziben kibontotta a cibakos-zacskót, amibül kifolyt a trónus elé csupa paprika — igaz, hogy neki csak ennyi katonája van, de ilyen erős! . ..
— Hát ezer lett a háború. Most már tudjátok ti is.

Forrás: Nemeskéri Kis Andor: Pipaszó. Derűs emlékek egy változatos életről. Dr. Vajna és Bokor, Budapest, 1941. II. kiadás