Háborús apróságok (5)

A tisztilegénynek egyéb dolga nem volt, mint tisztjének személyes kiszolgálása: lakását, ruházatát rendben tartani, apró megbízásait elvégezni stb. Óriási kényelem a tisztnek, viszont teljesen érthető, hogy a mai viszonyok között beszüntették, mert túlnagy emberanyagot von el a fegyveres szolgálattól. Nyilvánvaló, hogy a tisztilegény élete sokban függött »gazdájának« természetétől: szeszélyes vagy kemény szívű tiszt legényének olykor nehéz lehetett a sora, de a többség nagyon meg volt elégedve e beosztásával, mely általában lényegesen könnyebbnek számított a csapatszolgálatot teljesítő katonáénál, véres veszteségük pedig aránytalanul kisebb volt. Ha a legény jótéte sokban függött tisztjétől, ez jórészt megfordítva is érvényes, mert a jó tisztilegény aranyat ér. Közte és tisztje között nem az volt a viszony, mint fizetett inasé a munkaadójához; volt benne egy bizonyos lélektani kapcsolat, majdnem cimboraság is, a rangkülönbség illő betartása mellett. Ha a legény szerette tisztjét, valósággal gondozója, némileg barátja lett. Emellett a magyar földmívesnép áldott humorával és eredeti találékonyságával nemcsak felvidította, de nagymértékben meg is könnyítette a tábori életet. Aki jól bánt legényével, annak rendszerint jó legénye is volt, a jó legény pedig mindent szerzett, mindent megtett, ami »kettőjük« jólétéhez szükséges, hiszen ha tojást kerített rántottához, abból neki is kijutott. Mert ez volt a legkisebb katonai kötelék: a tiszt és legénye; köztük hovatovább olyan bizalmas viszony keletkezett, amilyen »cibilben« aligha adódhatik. Érdekközösség is egybefűzte e két embert: ha egyikük bajba került, az gyakran volt kihatással másikuk életkörülményeire is.

A tisztilegények rangjelzése ugyanaz volt: posztósáv a zubbony karján; ámde rangkülönbség mégis nagy volt közöttük; a kapitány legénye mérhetetlenül magasabbra tartotta magát a hadnagyénál, mert »Mi kapitányok vagyunk, ti pedig csak hadnagyok!« . . . Jó legény körömszakadtáig védte tisztje érdekeit, palástolta hibáit és tévedéseit, hencegett annak esetleges sikereivel, kitüntetéseivel, előléptetésével, mintha azokban ő is részes lenne, hiszen nézete szerint az ő jó »ápolása« nélkül tisztje nem teljesíthetne semmilyen kiválóbb feladatot. Bizony nem!

A számtalan, saját megélésű vagy első forrásból hallott, jobbnál jobb »kutyamosó-históriák« már több könyvnek szolgáltak anyagul, az enyémbe sajnos nem fér belőlük; meg kell azonban említenem egyetlen, de velem történt esetet, mint fényes példáját a gondos tisztilegény mindenre kiterjedő figyelmének és sajátos tapintatosságának.

Kelet-Galíciának egy frontmögötti városkájában voltunk meglehetős sokáig elszállásolva. Téli hadjárat, úgyszólván semmi mozgás, megmerevedett, beásott frontszakaszok. Hetekig, hónapokig egyhelyt voltak csapataink, így aztán a téli szállásokon inkább helyőrségi élethez hasonló valami kezdett kialakulni, — sőt még moziba is jártunk! Az én kvártélyom éppen annak a háznak egyetlen emeletén volt, melynek földszíntjét a mozi foglalta el. Egy szép napon összebeszéltünk hárman bajtársak, valamint egy igen szép és kedves úriasszony, hogy négyesben együtt megyünk moziba, azt megelőzően találkozás fent az én lakásomon. A hölgy néhány perccel a megbeszélt idő előtt jött fel hozzám, kellemesen elbeszélgettünk. Órámra tekintve látom, hogy két bajtársam már erősen késik, hát tovább beszélgettünk; bizonyára valami szolgálati ok tartotta vissza e különben nagyon pontos és udvarias urakat. További órát hiába vártunk, hát nem is mentünk moziba, hanem hazakísértem a hölgyet, onnét pedig a tiszti étkezdébe; a szóbanforgó két urat már ott találtam. Kérdőre vontam őket, mi történt, hogy így szó nélkül hagytak bennünket cserben.
— Cserben hagytunk? Mi háromszor is jártunk nálad, te nem voltál otthon! Legényed lent állott a kapuban és jelentette, hogy kimentéig nem mondtad, mikor jössz vissza. Fel akartunk menni lakásodba, hogy ott várakozzunk a hölgyre és reád, de erre meg azzal állott elő, hogy lezártad a lakást és a kulcsot is magaddal vitted, most ő se tud bemenni. . .
(Legényem egyszerűen nem akarta engedni, hogy zavarjanak, ha szép látogatóm van, ezért tagadott le és védte kapumat mint hű Cerberus.)

Forrás: Nemeskéri Kis Andor: Pipaszó. Derűs emlékek egy változatos életről. Dr. Vajna és Bokor, Budapest, 1941. II. kiadás