Nagyobb méretű vásznat (150×100 cm.) helyezek az állványra. A megfestendő téma közelemben motoszkál, bebocsátást kér. Kopogtat. Mielőtt hozzá kezdenék a festéshez, pár percre a füstös kocsmába ruccanok. A maga rendje- módján. Csábításnak vagyok kitéve. Vergődöm a füstös levegőben, és harcba keveredem a füst illatával. A türelmem futamokat játszik. A játék eredménye: mindig én veszítek. Mintha pelikánok röpködnének…  A nyár perverz ölelésébe helyezem öniróniámat. Megtaláltam a témát, de szükséges az érlelés. A természet plagizátora nem leszek. A természet másolását kizárom. A másolás nem tartozik az alkotás csoportjába. A művészet feladata az alkotás, amely nem hasonlítható össze mások által létrehozott művekkel. A természet élményt nyújt, általa érzem, hogy jártam már ezen a helyen, nem tudom mikor, és milyen alkalommal, de ismerős a hely, ismerősek a fák, ismerős a Nap, amely ontja sugarát. A tájból csak az élmény érdekel. A drámai hangulat, s benne az asszony, aki kézen fogva vezeti gyermekét, a sötét táj, a zivataros hófúvás, a nehéz menetelés. S az ezek mögé meghúzódó nagy titkot, melyet megtalálni vélek. Munkára fel! (2015. június 29.)

Forrás: Vár-Lak