2015. július 8, szerda

* Még mindig csak előzménynek (negatív ráadásnak) számít az a nyilvános rádióriport, melyet a Marosvásárhelyi Rádió riportere, Boér Károly készített és moderált – abból az alkalomból, hogy 35 éve volt került sor a Csíkszeredai Régizene Fesztiválra. A kánikulában is kellemesen hűs HMKK-pinceklubban nem túl nagy számú, de annál őszintébben érdeklődő közönség gyűlt össze – egy részük a riporter vendégeként, aki jól adagolta saját, személyes emlékeit a hang- és képi dokumentumokkal, melyek a régbe vesző esemény hangulatát idézték föl.

Boér Károly, aki zenei tanulmányai után Hargita megyébe került dolgozni, méghozzá arra a munkahelyre (a Népi Alkotások Házánál), amelyet Pávai István adott át neki, s mindjárt be is kapcsolódott a a Kájoni együttes munkájába. Néhány évig maga is lelkes résztvevője és szemtanúja volt a Régizene Fesztivál eseményeinek, s a nyolcvanas évek végén ebek harmincadjára jutott rádiós szalagtár nagy nehezen felkutatott és megmentett felvételei alapján hatásosan elevenítette föl a régi fesztivál-sorozat legsikeresebb évének, az 1983-as eseményeit – kezdve Májai Albert megyei nevelési és kulturális vezér pátosz fűtötte, pártos szavaival, néhai Deák Endre lantművész és együttesvezető programbemutatójával, Boros Zoltán értő zenei elemzésével, Borbély Zoltán zenei szerkesztő igen jó minőségű zenei felvételeivel. Megállapíthattuk: egyre kevesebb már az élő, a jelenlévő résztvevő és emlékező, de a kevesek között még ott van a Sepsiszentgyörgyről felutazott Nemes György hangszerkészítő, aki annak idején a Tinódi együttes gitáros tagjaként maga is a történelemhez tartozik. A riporter jó érzékkel arról kérdezte, ami ma is a leginkább közel áll a szívéhez: a műhelyéről, a gitárkészítés titkairól, amelyekből aztán élő, illetve vetített képes magyarázatot is kaptunk. A rutinos kérdésre, hogy miért fogott hangszerépítésbe, Nemes György „nemes” egyszerűséggel így válaszolt: „Azért, mert nem volt. És szükség volt rá.” Ilyen egyszerűen mentek akkor a dolgok…

Vagy mégsem?

Boér Károly visszaemlékszik: az egyik régi fesztiválra Brassóból egy spinétet (a zongora egyik elődje) kellett volna elszállítani Csíkszeredába, az egyik együttes műsorához, de a benzin hiánycikk volt. Baráti összeköttetések révén sikerült összekunyerálni 10 liter üzemanyagot, amivel a szervezők felültek a vonatra, elmentek Brassóba, ott betöltötték a benzint a gépkocsiba, a gépkocsi elhozta a hangszert Csíkszeredába, de mert a benzint szállítók már nem fértek föl az autóra, újra vonatra ültek s így érkeztek haza…

Nem kapcsolódott közvetlenül a régizene fesztivál történetéhez, gondolatvilágához annál inkább Demeter Miklós és felesége, Anasztázia asszony, valamint két kislányuk meghívása. A népi hangszereket készítő Miklós udmurt származású feleségével keresztül-kasul járták az udmurtföldet, ősi hangszereket kívántak felkutatni. Miklós ebből írt szakdolgozatot s ebből merített hangszerkészítő szakmájához ihletet és tudásanyagot. Anasztázia asszony, aki udmurt-magyar szakot végzett, az udmurt kultúra követeként él Székelyföldön (Sepsiszentgyörgyön) s két kislányukat az egymással rokon nyelvek ismeretében és szeretetében nevelik. Népi énekbemutatójuk a rádióbeszélgetés fénypontjának bizonyult.

A nyilvános interjúkészítő végül Macalik Ernő karcfalvi tanárt, a gyógyfüvek környékbeli tudorát szólította a „vallatószékbe”, mondaná el, hogyan készült a Régizene Fesztivál teája, amelyet percek múlva a közönségnek alkalma lesz megkóstolni. A lakonikus válaszok azt a székely életigazságot erősítették, amely szerint mindennek a létrejöttét és létrejöttének titkát az égető szükség diktálja. Lehet – mert kell!

* A rádióriporttal elszaladt idő majdhogynem érintkezett az estére tervezett Örömzene-koncerttel, amelyen a tervek szerint, a csíkszeredai Petőfi Kávézó előtti lépcsősoron, a placcon helyet foglaló közönség előtt lépnének fel a Régizenei Nyári Egyetem hallgatói és tanárai, minden fölösleges protokollt és szempontot mellőzve. A hétfőn elkezdődött egyetemi kurzusok során a hallgatók jó része már odáig jutott (hiszen nem kezdőkről van szó, már meglévő zenei tudásukat a régizenei előadói stílusok és hangszerek megismerésének irányában kiteljesítőkről van szó), hogy bátran közönség elé léphet – hát még, ha azzal a céllal teszi, hogy magának és hallgatóinak örömet szerezzen?

Talán az idei nyár legszebb csíkszeredai estéjét ajándékozta a Fesztiválnak, s miközben a rádiók-tévék a nyugati régiókban zajló viharokról és jégesőkről számoltak be, a Petőfi Kávézó előtt az illatozó virággruppok, a huszonvalahány fokos esti langymeleg vont varázsos burát a rendezvény köré. Az egy órát tartó örömzenélés elérte a célját: az összegyűltek, az arra haladók élőben kóstolhatták meg, mit kínál(hat) számukra az idei Régizene Fesztivál, amely igazából HOLNAP kezdődik.

Cseke Gábor

 Forrás: Feljegyzések egy múltba vesző zenei eseményről‎ > ‎A 2015-ös fesztivál