2015. július 12., vasárnap

* Így szokott „elrepülni” minden egyes fesztivál. Eleinte várjuk, hogy teljenek a napok, sokasodjanak az élmények, aztán jó lenne, ha megállna az idő… Ami, ugye, képtelenség, hiszen például az utolsó nap délelőttje forgalmasabb volt, mint bármelyik más délelőtt – legalább is a régizene szempontjából. Mert Csíkbánkfalván (csak néhány macskaugrásra van Csíkszeredától), a csinosan helyrehozott helybeli templomban a Transilvania Barokk Együttes koncertezett a helyi közönség s a kiutazott érdeklődők előtt, hogy a helybeli, 17. századi orgona zenei lehetőségei köré építse egész műsorát. A hangszer jellegzetessége, hogy stilisztikailag tökéletesen egyeztethető a Kájoni-kódex zenéjével. (Ezt nem én mondom, hanem szakértők állítják. A fesztiválélmény tökéletesre sikeredett: Majó Zoltán (furulya), Ciprian Campean (barokk cselló), Erich Türk (orgona), Bartha Mátyás (barokk hegedű) szabályosan otthon érezték magukat a hagyományosan rusztikus környezetben. (lásd alábbi fotónk)

* A bánkfalvi koncerttel nagyjából egy időben, a gyergyószárhegyi kultúrházban a baróti Kájoni Consort (műsoruk címe: Choreae et Carmina), illetve a székelyföldi Codex (műsorcímük Harc az ember élete) európai, illetve erdélyi gyökerű reneszánsz zenével gyönyörködtette a közönséget, felvillantva a törvényszerű egymásra hatásokat és a rokon-árnyalatokat.

Lacertae: A prima practicától a seconda practicáig

* Az esti szabadtéri hangversenyekhez napsütéses jó időbe öltözött Mikó-vár udvara hat óra előtt gyorsan benépesült. A közönség érthető kíváncsisággal várta a francia Lacertae együttes felléptét, hogy megpillantsa, majd meghallhassa a jó előre beharangozott zenei szenzációt: a „kígyóhangszernek” nevezett szerpen-t. Az együttes műsora e francia hangeszköz köré épült fel tartalmilag is, hiszen – amint az együttes játékából kiderült – ez volt képes megnyugtató módon és messzehangzóan integrálni a kontratenor, illetve az ütőhangszerek, teorba, lant, orgona, csembaló, gitár keltette részleges, intim dallamvilágot. A szerpent mindenre ráfekvő, atyai – ha kell, mesélő, vagy éppen nosztalgiázó, fájdalmasan jajgató, máskor sugallatosan is zengő – búgása feleselő hangszertársai mellett, az előadók művészi virtuozitásáról nyújtott bizonylatot. A zenészek átszűrték magukon és hangszereiken a XV-XVIIII. századból származó darabokat, a mai korhoz illőbb fordulatokkal színezték azokat, felszabadult játékossággal érzékelhetővé téve a hangzásvilág végtelen lehetőségeit. Joggal tapsolták vissza az együttes fiatal tagjait.

Szerpent-jére támaszkodva (Patrick Wibart)

* Zárókoncertként a jobbára csíki zenészekből (de nem csak!) álló Balkan Baroque Band (amolyan balkáni barokk banda – lásd a szöveg alatti fotót) virtuóz módon előadott Vivaldi-versenyművekkel búcsúztatta az idei fesztivált. A csíkiak – Kovács László és Éva (hegedű), Adorján Csaba (brácsa), Lázár Zsombor (cselló), Szőgyör Árpád (nagybőgő) – mellett Erich Türk (csembaló) kolozsvári, Mircea Ionescu és Mihai Ghiga (hegedű) bukaresti és Filip Ignác (furulya) sepsiszentgyörgyi zenészek vitték sikerre a halhatatlan Vivaldi mindenütt népszerű, dallamdús muzsikáját. Az olasz régizene jegyében elképzelt előadássorozat méltó befejezése volt a Balkán banda játéka, mintegy ígéretként a jövő évi fesztiválra, amelynek homlokterében, a tervek szerint, a német zene áll majd.

* Szinte-szinte kivilágos kivirradtig tartó örömzene és reneszánsz táncház zárta a 36 évre visszatekintő csíkszeredai Régizene Fesztivált, amelynek kezdeteire a Hargita Népe c. napilap hétfői számában az akkori felelősségvállaló helyi társadalmi szerv, a Megyei Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács volt elnöke, Májai Albert ny. tanár írt emlékező sorokat, az alulról jövő szakmai és civil kezdeményezést támogató helyi hatalom szemszögéből. Értékelése, az érthető szubjektivizmusokat leszámítva is helytálló, mérlege mértéktartó, korrekt. Nyilván, a fesztivált jelenleg működtető HMKK más körülmények között, más hozzáállással és professzionalizmussal intézi, menedzseli a fesztivál sorsát. S ehhez számos támogatást megkap mind helyi, mind országos szinten. De végső soron, így vagy úgy, nem csupán a régizene, de minden-minden a múltra – esetleges tévedésekre és nyilvánvaló erényekre – épül. Nélküle élőhalott a jelen…

Cseke Gábor / Fotó Ádám Gyula

Csíkszereda, 2015. július 13.

Forrás: Feljegyzések egy múltba vesző zenei eseményről‎ > ‎A 2015-ös fesztivál

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ