Sírnak a katonák

Összébb húzom a köpenyt vállamon.
Kint annyi szomorú katona ázik, fázik.
Puskára támaszkodva hideg ószi éjben
annyian sírnak – nem is sejtik.

Feléjük megyek. Egy, kettó’!…
A sötétben is katonásan lépek.
Megszoktam, mint sok mindent
e hosszú év alatt.
Vér úgy folyt, mint patak.

Őrség! Készültség!
Ma minden ember puskával jár.
Ma minden ember kint él, vadász.
Maga elé néz, árkokat ás.

Összébb húzom a köpenyt vállamon.
Szorosan a szívem köré csavarom.
Vad őszi szélben épp úgy sírnak a katonák,
mint akkor egy tetőn – Uzsoknál.

1915. szeptember 16.

Forrás: Bartalis János: Ujjaimból liliomok nőnek. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004.