Korunk eléggé megunt kulcsfigurája a politikus. Olyasmi, mint a Tomcsa Sándor egyik karcolatában megjelenő pofozógép, amely rácáfol nevének jelentésére. Nem ő pofoz (mint egy gép), hanem őt pofozzák minduntalan a városligetben. Erőpróba volt ez a javából, arra jó, hogy lám, ki az erősebb! A politikusokat nem viszik úgy, mint a cukrot, mindamellett azt hihetnénk, ennek is van valami meghittsége, mert az illetőt rendszerint karon fogják s viszik. A mozdulat még saját esküvőnket is eszünkbe juttatja, annyira bizalmas. De csak első látásra, s jó messziről! Korunk legtöbbször hallott kalandtörténete így kezdődik: megy-mendegél a politikus és a mászkác, oly szoros közelségben, hogy ez akár félre is érthető, nem szólnak egymáshoz, a sajtóslepperáj felől elhangzik egy-két gyermeteg kérdés, az is választalan marad, hacsak nem Becali mestert sétáltatja a köz nyilvánosságában a mászkác. Ám ez a szótlanság (mondom, nem Becali a jelenet kulcsfigurája), mindennél beszédesebb. Hátha a százszemű DNA csak ötven szemét kapcsolja be, amikor vizsgálni kezdi a közpénzek iránti természetes vonzódásomat – így morfondíroz emberünk, aki (meg kell adni) még e lehangoló helyzetben is választékosan, elegánsan fejezi ki magát. A morfondír következő témája: ki a fene nyomhatott fel egy jó kis vádalku reményében? Manapság senkiben sem bízhatsz. Anyádban, szeretődben… A mászkác a politikussal ellentétben mindentől és mindenkitől függetleníteni tudja magát, most például egy kardos-köpönyeges film merül fel emlékezetében, ami egész életét befolyásolta, még gyerekkorában eldöntötte, hogy ha majd felnő, mászkác lesz. Annyit már ő is tud, hogy nem az igazság bajnoka, legfönnebb ítélet-végrehajtó lehet, bár az EU-ban mint utolsó ellenség eltöröltetett a halál(büntetés). Sajátosan népi értelmezésünkben a mászkác akár betyárként is megjelenhet, Iancu Jianu, Sobri Jóska sem volt nála különb, sőt! Vagy a kettő keverékeként is, amolyan úri betyárként, amilyen Fatia Negra lehetett Jókainál. Ezért is lehet izgulni a mindenkori Zorro-történeteken, ahol a nagy álarcosbálban azt sem tudni, ki a mentőangyal s ki a gazember, mert mindkettőjük arca födve van.
E ponton történetünk kezd nem hasonlítani önmagához, a politikusnak még véletlenül se engedik meg, hogy elkendőzze arcát. S a másik különbség: egyetlen látványelemhez van joga. A bilincshez. Jó hónappal ezelőtt a szenátus jókora többséggel megszavazta a gyanúsítottak előzetes letartóztatását megnehezítő törvénymódosítást, nem vitás, főleg saját érdekében. Nem kattan oly szaporán a bilincs, mint korábban. Az előjáték is fölöttébb érdekes: múlt év februárjától a gyanúsított személyi szabadságát az ítélethozatal előtt abban az esetben korlátozhatják, ha alapos a gyanú, miszerint bűncselekményt követett el, vagy ha fennáll a szökés, netán újabb bűncselekmény elkövetésének valószínűsége. A május 11-én megszavazott új változat a „bizonyítható alapos gyanút” emlegeti a letartóztatás fő érveként, ami elég szubjektív, tehát elfogultságokat sem kizáró kategória. A napjainkban folyó büntető eljárás hatásait igencsak jellemzi egy bukaresti magyar politikus kiszólása, eszerint a kormányhivatalokban minden pang, senki nem ír alá semmit, nehogy megüsse a bokáját. Ugyanezt nyilatkozta a napokban a területalapú támogatásokkal kapcsolatban egy megyei tisztségviselő, amikor azt próbálta értelmezni, miért apadt oly nagyon a kérelmezők száma. A nagy óvatosság a láttamozáskor, igen. Nincs aláírás, ha nem teljesen világos és egyértelmű minden, mert egykettőre katt! és viszik.
Jókor reggel láttam neki e jegyzetnek, délután már minden hírcsatorna izzott, bűnvádi eljárást indította DNA Victor Ponta ellen. A bejelentés utáni percben megjelent Klaus Johannis államfő a tévé képernyőjén, lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. A mászkác-hadművelet tehát folytatódik, még csak nem is kicsiben, noha a miniszterelnököt pillanatnyilag megmentették párttársai.

Forrás: Ez a beszéd! Udvarhelyi Híradó, 2015. június 12-14.