Az alkotás megértéséhez elmaradhatatlan az alkotó életének rövid életrajzi megismerése. Megkísérlem egy-két mondattal ecsetelni az indulást.
Berei Ilona tanítónőtől tanultam írni, olvasni, számolni. Marosi József tanító bővítette tudásomat. Korán, gyermekkoromban tudatosult a művészi pálya. Művészet iránti hajlamot édesanyámtól örököltem, akiben hangsúlyozottan élt a dal, a szép iránti vonzalom. Fiatalkori álma és vágya nem sikerült. Az éneklést, a dalt, ha nem is örököltem, vizuális hatásokra érzékenyen reagáltam. Petőfi Sándor, bőrkötéses Összes versei-t lapozgattam, gyönyörködtem a rajzokban, a metszetekben. A nagyváradi fényképészek eljutottak Raváig. Szüleimről és nagyszüleimről is nagyítottak portrékat. Fokozták érdeklődésemet a rajz iránt. Édesanyámtól hallottam – olvasmányai alapján – a nagybányai festőkről. Ekkor még nem tudtam különbséget tenni festmény és fénykép, valamint a festő és fényképész között. Ezekhez hasonló szeretettem volna lenni. A gondolatot magamba rejtettem. Segítségemre sietett Marosi József tanító, akitől ajándékként kaptam egy kifestőkönyvet és egy akvarell készletet. Ez volt első találkozásom a festékkel. Tíz évesen lemásoltam Avram Calinescu miniszterelnök portréját ceruzával. Az erdőszentgyörgyi járás főszolgabírója meg is vásárolta, 100 lejt kaptam érte. A székelykeresztúri unitárius gimnázium negyedik osztályosa voltam, Gellérd Imre, osztályfőnököm, édesanyámnak címzett levelében a rajzkészségemre hívta fel a figyelmet, még jövőt is jósolt. Márkos András, szobrász-rajztanárom útmutatása jelentett többletet, 1948-ban az iskolai rajzversenyen nekem ítélte az első díjat pénzjutalommal. A könyvtár ki nem kölcsönözhető részlegéből – segítségével – hozzájuthattam Giorgio Vasari három könyvéhez: Michelangelo, Leonardo, Raffaello. A könyveket magammal vittem Ravába, sajnálatomra a faluból való eltávolításkor ott maradtak, így nem juttathattam vissza a könyvtárnak. Határoztam: festő leszek. Kőkeményen, egyre magasabb repülésben kerestem a helyem az elmúlt idők nagy alkotói között: Michelangelo, Rembrandt, Van Gogh, hazai tájakon Gulácsy Lajos. Magas mércét állítottam. Derékba tört gyermekkori vágyam. Kötött a ”rend”. Sírtak a harangok. 1950, augusztus 4-ike fontos időpont. Karhatalommal távolítják el a családomat a faluból. (A kilakoltatás, az eltávolítás alkalmával nem vagyok otthon, hogy miért (?), az egy másik fejezetben, más megvilágításban kap helyet.) Az éjszakai sötétben döcögött a bánat szekere. Pózoltak mellette lump proletárok. Hangfoszlányok szelték át a csendet. Ma, rám tapad a néma csend. Zokogó fájdalommal felsír a dal, hozza bánatát akkori időnek. Rendhagyás képen – egyelőre – zárom soraim.

Forrás: Vár-Lak