Száz év – nagy háború: Katkó Márton Áron
Az 1914-es debreceni merénylet
… 1914. február 23-án délelőtt 10 óra után egy 20,2 kilogrammos csomag érkezett Miklósy István részére Czernowitzból. A csomagot a püspök már várta, két nappal korábban egy, Kovács Anna feladó névvel érkezett levél tudatta vele, hogy másnap küldemény érkezik, amely 100 koronát, egy aranyozott csillárt és leopárdbőrt tartalmaz. Végül Slepkovszky János titkár a faládát baltával kezdte felnyitni, mely az ütés hatására felrobbant és ennek során ő, Jaczkovics Mihály vikárius és Csatth Sándor egyházmegyei jogász életüket vesztették, valamint tizennyolcan megsebesültek.
A robbanást követően eleinte balesetre következtettek, a központi fűtés meghibásodására, de a délelőtti helyszíni vizsgálat folyamán megállapították, hogy merénylet történt. A mintegy 20000 atmoszféra nyomású robbanás kidöntötte a falakat, átszakította a födémet és még a szomszédos Verbőczi utcai Királyi Törvényszék homlokzatát is súlyosan megrongálta. Mivel még Magyarországon nem volt ismert a robbanó eszközökkel elkövetett bűncselekmény, így az Országos Bíróság Művegyészeti Intézete sem volt felkészülve a robbanás kivizsgálására, és végül a bécsi Arzenáltól kellett segítséget kérni. A helyszíni vizsgálat folyamán, majd az áldozatok boncolásakor a bomba számos alkatrésze előkerült. A legfontosabb viszont az a bőr darab volt, amibe a pokolgépet csomagolták. Erről megállapították, hogy csupán leopárdbőr-imitáció, eredetileg kecske vagy báránybőr lehetett. A nyomozásba szakértőként bevont Bosznay István szőnyegkereskedő szerint bécsi, berlini vagy hamburgi gyártmány lehetett az említett bőrdarab, így a hatóságok táviratoztak, és mintát küldtek az említett városoknak, valamint a Monarchia más városainak is.
A merénylet után a nyomozás két irányban indult meg párhuzamosan. Először is, mivel a pokolgép Czernowitzból érkezett postán, a debreceni főügyészség felvette a czernowitzi kollégáival a kapcsolatot és kérte az ottani a szálak felderítését. A másik irány pedig az esetleges debreceni közreműködőket igyekezett felfedni. Czernowitzból hamarosan jelentették, hogy a két feltételezett tettes február 19-én érkezett Romániából, és az Imperial szállóban szállt meg. A szállodai bejelentőlap szerint két személy, akik Iaşiból érkeztek, Mandasescu artista és Avram kereskedő nevén jelentkeztek be. Másnap, 20-án délben feladták a csomagot, majd aznap este Itzkahyn keresztül vissza is tértek Romániába.
A debreceni vonal felderítése látszólag valamivel több eredményt mutatott. Sikerült azonosítani egy bizonyos Bugarszki Katalin, Temesvárról elszármazott kijevi artistanőt, aki február 22-én délelőtt és délután egy-egy német nyelvű táviratot adott föl Kijevbe, miszerint Debrecenben van, majd hogy útnak indult Munkács felé. Ezt a két német nyelvű táviratot utóbb a rendőrség le is foglalta, azt feltételezve, hogy azok rejtjeles üzenetek. A postai alkalmazottak vallomásából az is kiderül, hogy Bugarszki a távirat magas díját sérelmezve még a panaszkönyvbe is beírt. Ezen kívül a debreceni Angol Királynő Szállodában megtalálták a bejelentő lapját. Ezt a kézírást utóbb összevetették a Kovács Anna néven Bukovinába érkezett levél kézírásával, melyeket a rendőrség az első vizsgálat alapján azonosnak vélt…
*
A debreceni merénylet kérdését talán nem árt röviden a nemzetközi politika terébe is beágyazni. A hajdúdorogi püspökség megalapítására a Balkán-háborúk árnyékában került sor. Az európai konfliktusra készülődő nagyhatalmak számára ez az incidens volt szövetségi rendszereik utolsó erőpróbája. A nagyjából azonos erőket felmutató két tábor 1913 után a balkáni államok megnyerésével vélte biztosíthatónak a kívánt katonai és geostratégiai fölényt. Ebben a helyzetben pedig a Monarchia és Oroszország között őrlődő Románia megnyerésének kérdése is felértékelődött.
Románia a Monarchiával kötött bilaterális szerződés révén tagja volt a Hármas szövetség rendszerének. Minden esetben Ausztria-Magyarországtól várta a nagyhatalmi támogatást érdekei érvényesítésében, a Monarchia viszont ezt igen ritkán tette meg. Az 1910-es évektől, majd a Balkán-háborúkat követően viszont Románia helyzete felértékelődött a nemzetközi küzdőtéren, ha hivatalosan nem is, de színfalak mögött a román politikai vezetők már kihátrálni igyekeztek a harminc évvel korábban félig-meddig kényszerűségből megkötött szövetségi szerződés alól. Románia átorientálódásának számos oka volt. Részint a román belpolitikát is sokszor tematizáló magyarországi nemzetiségi kérdés mindvégig feloldhatatlan problémát jelentett még szövetségesi szinten is, emellett pedig a Monarchia külpolitikai vezetése szinte soha nem állt ki a román politikusok által kívánt mértékben nemzetközi szinten az ország érdekei mellett. Másfelől a román politikai elitben is lezajlott egy generációváltás. Ennek során az új garnitúra elődeik 1877−1878-as eseményekben gyökerező russzofóbia miatt kialakult német orientációjával szakítva a francia-orosz szövetség felé igyekezett közeledni. 1914 nyarára, a II. Miklós orosz cár és I. Károly román király conştanţai találkozóját követően már érzékelhető volt, hogy Románia egy fegyveres konfliktusban melyik szövetségi rendszerhez csatlakozna, habár hivatalosan még nem kötelezte el magát az Antant mellett. 181 Románia szövetségesi hűségében a magyar politikai vezetés sem bízott, habár elsősorban német nyomásra Tisza István a háború alatt is folytatta tárgyalásait az erdélyi román vezetőkkel. A valóságban viszont ez a német-orosz versenyfutás 1914 elejére már eldőlni látszott, és a német vezetés ez irányú törekvései, hogy Romániát a Hármas szövetségen belül tartsák illuzórikussá váltak.
Ebbe az összefüggésrendszerbe helyezve a debreceni merényletet megerősödni látszik az a feltételezés, hogy ebben az esetben már egy román-orosz együttműködésről lehetett szó. Ennek fényében talán nem véletlen, hogy az utókor a debreceni merénylet áldozatait a „világháború első halottainak” titulálta.
[Hogy milyen merényletről volt szó 1914 februárjában Debrecenben és hogyan ágyazódik be a fél év múlva kirobbanó világégés történetébe, azt az esemény 100. évfordulójára rendezett emlékülés előadásaiból megtudni; az alábbi címen érhetők el:
Pusztai Péter rajza