A tanügyből úgy is kiábrándulhat valaki, hogy mindvégig hűséggel szolgálja. Alapfokon munkálkodik, nincsenek kimagasló érdemei, nem halmozza a kitüntetéseket meg a fokozatokat – nincs különleges tehetsége újabb és újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb módszerek kidolgozására és azok közzétételére, voltaképpen semmiben sem tűnik ki társai közül, sőt. A nála tapasztaltabbak egy kissé lesajnálják, de aztán hálásak, mert nyugdíjas korukra hálás hallgatójukká válik. Együttérez. A fiatalok repesnek, rokonszenvesnek találják, és ügyesen elhúznak mellette.

Lemaradása tetemes egyébként. Nem tanult meg angolul, például. Kis tanítványai számítógépeznek, ő nem ért hozzá. Ha az osztályban röpködni kezdenek az idegen nyelvből kölcsönzött kifejezések, nem veri ki a hisztit, csak magyarul folytatja a beszélgetést.

Nincs semmiféle fantasztikus tulajdonsága. Hacsak az egyszerűsége, az úgynevezett eszköztelensége nem az. De manapság az ilyen embert lenézik. Az egyszerűt együgyűnek találják, ez utóbbi szó – a nyelvújítás óta – inkább bugyutát jelent.

Nincs rá magyarázat, ha valakit szeretnek.

Amikor eldöntötte: elég volt, kétnaponként változtak a hírek. Hogy pl. jól van, engedik, nyugdíjazzák, de kisebb lesz a pénze. Hogy dehogyis engedik, felmegy a korhatár, üljön az üldögélőjén, és dolgozzék tovább. Várja ki, míg tíz-tizenkét napos késéssel megkapja a bérét. Várja ki, míg újra és újra megalázza az éppen soros kurzus.

Várjon és fogja be. Mert ha nem fogja is be, az eredmény ugyanaz. Fogja be, várjon.

A szerencse, hogy „elfogadták a doszárját”, talán nyugalmat is hoz. A nyugalom nagyon viszonylagos, nagyjából három korosztály számít a szeretetére. Két koros szüleje, három gyermeke és azok unokái.

Szeretik a volt tanítványai. Egyikőjük Skóciából küldi színes beszámolóit. Szeretik a szülők. A srácok felírják a címét, hogy majd apukáikkal eljöjjenek locsolni.

Kolleganői valamilyen kedves ürüggyel elcsalták a közeli vendéglőbe, ahol gyertyafényes asztal várta: ez az ő ajándékuk. A két igazgatónő is köszöntötte, elcsodálkoztak: füzetet javít. És elsejétől már nem jár osztályba.

Ha látható, bizonyára vannak ilyenek.

*

Nyolc előtt kilépek az ajtón. Ne búsulj, mondom hetykén, visszajövök. Imádok fenyegetőzni.

Könnyezése mintegy keretbe fogja pályáját. 1974-ben is ilyen hetykén léptem ki az ajtón. A falusi iskola csengője másutt harangként is szolgálhatna. Úgy zengett, hogy vele kalapált a szívünk is.

De Neki akkor nem szólt a szeptemberi csengő. Csak nekem, meg a rengeteg szép gyermeknek.

Kisbabája ott szopikált a kebelén.

Nagy, kövér könnyek gurultak végig az arcán. Most is ott áll a babával a tornác végében, a baba vidáman gügyög, ő duruzsol neki és a könnyét nyeli.

Azóta jóllakhatott tanítással. Most megremeg az álla, szemén megtörik a fény. Mosolya kérő, jönne velem.

Szolgálóként kezdte Lakatos doktoréknál. Most döbbenek rá: egész életében szolgált. Engem, a gyermekeinket, a világot. És imádkozott.

Helyettem is, a gyermekeimmel, a világért.

Visszalépnék, de késő.

Kattan a lift, alámerül velem.

Egy órakor itt leszek, ígérem.
Megnézzük a filmet.

Szerelmek Saint Tropez-ban.

Először, annyi év után.

2001

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ