A „nagy magyar nevettető” – hogy prüszkölt ellene, valahányszor a röhögés mentén beskatulyázták! – remek, de nem igazán becsült költő is. Virtuóz zeneisége brilliáns szellemi teljesítménnyel párosul. Legalább most idézzük líráját – Álom és Halott című versei révén – a felfedezés örömével.

Álom

Álmomban csónakon futottam
És kihajoltam
Tizenhat éves voltam
És csónakom fehér vízen szaladt
láttam egy várost a víz alatt.
És láttam erdõt a levegõben
És láttam kísértetet lepedõben.
S távol a kék és tiszta eget
És csillagokat és fellegeket.

És kinyujtottam a körmöm
Ezer méter hosszúra
És karmoltam a felhõt, úgy-e fura?
De én látni akartam
És egy csillagot lekapartam.
De mögötte az ég kiszakadt és szétfolyt
S belõle genny és aludt vér folyt.
S acsarkodva téptem az eget
És éreztem folyni vért, ragadót és meleget.

Ordítva felébredtem
Hát a mellemet martam,
Kiszakítottam, felkapartam
És folyt a vér –

Több, mint amennyit álom,
Több, mint amennyit élet,
Több, mint amennyit egy kis dal megér.

Halott

Az élõt kínálja gyümölccsel tavasz, nyár,
És kínálja borral a tél, –
De én már tudom, mibõl él a halott:
A halott könnyekbõl él.

A halott fekszik a sír fenekén,
Ahol nincs se tél, se nyár:
És sárga az arca s a szeme süpped
És fekszik és könnyre vár.

És fekszik és vár, hogy jönnek-e már,
És fekszik és vár a holt,
Nincs hála, se vád, nem kér, nem is ád,
Nem kell neki se nap, se hold.

Se emlék, se remény, se távoli táj,
Csak könny kell a szembõl, sok szürke nyirok,
Mikor reccsen az ág és zúgnak a fák
S lüktetve szorul a torok.

Mikor szörcsög a föld és árad a csend
És szárad a csont odalent,
A csont, a kemény, akkor várja szegény
Vergõdõ lágy elevent.

Mert tudd meg: olyankor nevetni szokott,
Ha sírásra görbül a szád,
Ha sírsz, ne feledd lágy arcok alatt
A csontarc kaján mosolyát.

Én annyit sírtam már, ó, de unom!
Kimarta szívem a könny,
Mint vén, erezett, rossz régi rezet
Zöld rozsda, lusta közöny.

Ott sírtam, hol senki se látott,
Piszkos, züllött helyeken,
Mert gyûlölöm én a gyáva pityergést,
Utálom s émelyedem.

De ha kell még könny, adj jelt, te halott,
Nincs vége a tornak, még tart az ebéd,
Ha elfogy a szembõl a víz, adok én
Vért is, ha kell, sót is, ecetben epét.

És szétfolyok könnyé s a földbe szivárgok,
Ha ez kell, halott, teneked:
Kimoslak a földbõl, kiáslak a földbõl,
Kibontom a gyolcsból tetemed.

S megindul a könny patakja veled,
A szennyes ár kidagad,
S rohan át temetõn, falon rohan át
Vad folyó, könny-zuhatag.

Egy új vizözön pörgesse meg újra
A földet, mint gyermek az orsót,
S vizek tetején, habzó vizeken
Noé bárkája, koporsód.

Halott, te halott, anyám, szeretõm,
Ó nõm, gyerekem, barátom!
Majd szállj ki belõle s adj hírt nekem onnan,
Ha kikötsz egy új Araráton.

Karinthy Frigyes összes költeménye a MEK-en – itt

1. boros1124:
   2010. december 6. 12:41

   Üdv!

   Szeretnék ajánlani egy versgyűjteményt. Csakis kizárólag Karinthy verseket és írásokat tartalmaz. Teljesen ingyen letölthető innen:

   http://ingyenesenletolthetokonyvek.hu/konyvek/karinthy_frigyes_osszes_koltemenye

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ