Mit csinál a nyitottszemű?
Semmit.
Balbert nézi a mennyezetet. A mennyezet piszkosfehér. Nincsenek legyek, illetve egy vagy kettő. Nincsenek szúnyogok, illetve csak villanyoltás után garázdálkodnak. A szúnyognak csak a nősténye támad. Kell neki véredből a fehérje. Balbertnek kevés a vére, de nem adnak neki. Annyira nem súlyos az esete. Ha boldogtalanság gyötör, állj éjjeliőrnek. Balbert ritkán volt boldog, de életéből elsősorban nem a vegytiszta boldogság hibádzott. Volt fiatal, járt iskolába, kapott mord atyjától baroszán pofonokat. Tanult szakmát, kezelt marógépet, esztergát, végzett finom munkákat. Készített a Feltalálónak mindenféle műszert. A Feltaláló szélhámos hálójába került, az állatian becsapta, és Balbert végül minden munkájáért centet sem kapott. Csinált semmiket senkiknek. Bicskát, önműködő dugóhúzót, cserregő sörnyitót, lángot szóró pöttöm gyújtókat. Nézték, csodálták, nagyszerű ember vagy, Balbert. Aztán persze senkitől sehonnan semmi.
Egy napon takaréklángra állították, „diszponibilizálták”. Várakozási vagy miacsüggedő lópikola állományba helyezték. Gondoljátok meg, forfetárok. Bent is vagy, kint is vagy, kint is vagy, bent sem vagy. A gyárkapun már nem mehetsz át, munkapadodat valaki átvette, de át sem vette, por szállja, megüli vastagon. Nincs már közöd senkihez, nem vagy a közösség tagja, a mocsok privatizálók, a vagyonbitorlók ördögi trükkel „építettek le” téged is, másokat is, nem tudsz együtt érezni senkivel, kitépték a szívedből a szolidaritás kamráit; magános farkasként bosszúért lihegsz, de nem találod gonoszaidat.
Az aljasok cégekbe lényegültek, áthatolhatatlan dimenzióban grasszálnak. Tisztességesek is csapódnak néha oda, azokat kisavazzák.
Balbert nézi a mennyezetet, jön a vizit, megyek utánad, ahol én nyögök, az a vágyad. Halkan szól a rádió, igen, mondja valaki, helló, Európa. Mi kell nekünk.
Fehérszalagos, önkéntes rendfenntartóként látja magát a Postaréten. Március 15., rendbontás nincs, valakik fütyülnek, de hát azt ejsze hogy szabad. A fehér szalagot otthon őrzi, külön fiókban. Minden évben hazahozza fehér szalagját. Minden alkalommal színesnek látja fehér karszalagjait.
„Na, kérem, maga nemsokára hazamehet.”
Csak előbb elviszik a fülorrgégére, kimosni a jobb fülét. Telve ugyanis alvadt vérrel.
A kispatron bejön, de nem mond semmi lényegeset. A nagypatron egyszer volt bent, hozták azt a három közbűntényest, akik éppen az idő tájt szabadultak, talán felismeri merénylőit.
Nem lehet felismerni senkit. Sötét volt, komisszárius úr, mondja alig hallhatóan. Sötét volt, hajnal előtti koromsötét. „Azok” nagyon jól ismerhették a terepet, tessék csak elgondolni, egyik felől a raktár kapuja, a másik felől pedig a turbinaárok. Hogy tudtak olyan csöndben besettenkedni, kérdezi szomorúan.
Hát a kutya? Mondja a nyomozó. Hát a kutyát elsőre ütötték le. Vakkanni sem jutott ideje. Hát maga?, kérdi a nyomozó. Biztosan kávézott. Nem kávézom, uram. Biztosan elbóbiskolt. Nem tudok aludni már hetek óta, uram. Sőt, hónapok, pontosabban két és fél éve nem tudok éjjel aludni, uram. Nappal is csak percekre hunyom be a szemem, uram.
Próbaidős korában minden éjjel háromóránként jött a nagypatron a Kárpátok sétányáról, soha szundikálva sem kapta.
Hát akkor mivel magyarázza, hogy a hátába kerülve így elkapták, megagyabugyálták, megkötözték, szemét-száját elkötötték, leragasztották, és igen, bizony adjon hálát az istennek, hogy kevés a víz az árokban; beledobják, megfullad, szebb jövőt. Mondhatom, maga aztán koronatanú…
Én azt nem tudom magyarázni, motyogja Balbert. Nem tudok úgyszólván semmit. Csak azt, hogy váratlanul megtámadtak, leütöttek, de nem veszítettem el az eszméletemet, ököllel vágtak arcon többször is, rugdostak, a bordáim eltörtek, elállt a lélegzetem, nem tudok szuszogni, suttogtam volna, adjatok egy korty levegőt!… Tátogtam, mint hal a betonon. Elájultam, nem tudok egyebet semmit.
A betörőknek pénz kellett. Találtak is néhány száz lejt. De a pancser, az pancser. A pancser nem tud ellenállni egy palack pezsgőnek, egy üveg konyaknak, egy rúd minőségi szaláminak. Megrakták a cég autóját, aztán elhúztak a búsba a nagy szajréval.
Elfogjuk, uram, biztatja a közeg. A patronnak mondja, nem Balbertnek.
Örülök, uram, suttogja mégis Balbert. Tulipántos lófaszt örül. Ő csak úgy, mutyiba állt be raktárt őrizni éjjel, szerződés, biztosítás, satöbbi nélkül. Nem jár neki semmi a nagy ruháért. Mikor a patron rátalált reggel, vérébe fagyva feküdt, drótozott lábakkal-kezekkel.
Mint aki ki van purcanva. Úgy ellátták a baját, mintha személyes ellenségük volna, azok a randa seggb…k. Ha víz van a turbinában, nem taknyomlevényi, bevetik, mint kancába a dűznit, hadd sertepertéljen a mélyfenéken.
Szép a patrontól, hogy nem a kárát siratta mindjárt, hanem hívta a rohammentőket.
Füléből napokig szivárog a vér. Ha szólnak hozzá, elképzeli, mit mondanak. Aztán ő is mond valamit.
Most itt az asszony és egy nővérke. Mennie kell. Mialatt öltöztetik, pánikszerűen elalszik. Körüljárják, suttognak, kórteremről kórteremre terjed a hír. Elaludt!
Az éjjeliőr alszik. Azt álmodja, csörög a vekker, indulnia kell…őrködni. Gyanús alakok settenkednek. Gazemberek ólálkodnak. Pisztolyt ránt, céloz, lő.
Talál. Fetreng a rabló. Csukló, klakk! Hehe. Bilincsbe a kurva világot.

2003, 2015