Bal karja volt szabad, úgyhogy miközben a szférák zenéjét hallgatta, annak forgatta meg az ujjait a levegőben.

Nézte, bámulta, úgy tűnt neki, megismétlődik a Teremtés.

„Mintha Ő lennék”, mondta. Volt a mondatában pillanatnyi eufória, ám megzavarta különös hangulatát egy részlet.

„Melyik ujja is? – Michelangelo festményére gondolt, de csak képzeletben látta, elhalványulva – talán nem a bal ujját nyújtja, nem lenne szerencsés.”

Aztán meg arra gondolt, hogy miért nem mindkettővel teremt, így olyan, mintha félkarú volna. Lenne. El is rontotta vasárnapi örömét a félkarúság:

„Levágták? Vagy úgy született? Félkarú Teremtő?!”