E cím alatt megkísérlem összegyűjteni azokat a gondolataimat, olvasmányélményeimet, megjegyzéseimet vagy egyszerűen csak kérdőjeleimet is, amelyeket időszerűnek és szoros kapcsolatban állónak vélek az ún. migráns kérdéssel.

Magát a kifejezést mélységesen utálom, végtelenül gátlástalannak és érzéketlennek találom azt az agyat, amelyben a kérdés ilyenfajta tárgyalása megszületett, de mert lebírhatatlan járványként terjed és már ki sem lehet irtani a tudatokból, kénytelen vagyok magam is használni, hogy hozzávetőlegesen ugyanazt értsék, amit magam is gondolok. Többre nem is vágyok: éppen elég a számomra, hogyha végigolvasnak és ezalatt eredeti gondolataik támadnak.

*

Ha kerítésről hallok, önkéntelenül a gyermekkoromba fordulok: mennyire dühös voltam, valahányszor kénytelen voltam tiltó jelenlétét tapasztalni! Hányszor kizárt a gyümölcseiket kínálgató szomszédos kertekből! Hányszor kényszerültem rá, hogy dörömbölő, torkomba költözött szívvel próbáljam megmászni a mindenféle rácsokat, szögesdrót rétegeket, szálkás, recsegő-ropogó léckötegeket, csakhogy a túloldalra jussak! Nehezen értettem meg, hogy a világ, bármennyire tág, nem az enyém, hogy számlálatlanul sok szeletre, zugra, birtokra stb. parcellázott, hogy mindenütt látható vagy láthatatlan kerítések vesznek körül, amelyeken lehetetlen úgy átmászni (kúszni, vergődni, evickélni, préselődni, lendülni, puffanni stb.), hogy valahol valakik el ne kapjanak és meg ne leckéztessenek.

(Folytatjuk)