Ke­men­c­zey Eulália, szül. Ot­t­rokócsi Ausztráliából barátjának fo­gad­ta John Gu­ruzsmát, akit so­sem látott.
Fölrakták ifjúkori fotóikat a közösségi ol­dal­ra.
Csak­nem egyidőben jelölték meg is­merősként egymást.

Gu­ruzs­ma Jani ezt írta:
– Helló, Eu! Szép s fog­ható lány voltál. Meg­pat­tin­tot­ta­lak vol­na.
Ezt Ke­men­c­zey Eulália, szül Ot­t­rokócsi Ausztráliából, annyi ken­gu­rus idő után már nem igazán értet­te. Szégyel­let­te is, ezért a világhálón ke­re­sett vi­gaszt. Efféle meg­oldáso­kat talált:
– Di­vat a pat­tin­tott passz az ame­ri­kai gi­miknél.
– Pat­tin­tott kőeszköz – ma­gyar­országi le­letből.
A Wi­kipédán pe­dig: „A történet­tu­domány sze­rin­ti … Pa­leo­li­ti­kum (őskőkor­szak vagy pat­tin­tott kőkor) [1] A kőeszközök meg­je­lenésétől az …”
Hagy­juk.
Aztán: – Félmil­lió éves pat­tin­tott dárda­he­gye­ket tártak fel Dél-Af­rikában: a le­le­tek arról tanúskod­nak, hogy ezek a fegy­ve­rek a feltéte­le­zettnél kétszázezer évvel korábban ter­jed­tek el.
Ek­kor Ke­men­c­zey Eulália, szül. Ot­t­rokócsi Ausztráliából, pon­to­sab­ban Sid­neyből, ahol nem túl előre ha­la­dott kora el­lenére még min­dig az fog­lal­koz­tat­ta, miként le­het­ne hűvösebbé ten­ni a téli időszak­ban a per­zselő hőséget – eldöntötte: ha­zajön, és meg­ke­re­si ezt a John-t.
Nem tud­hat­ta, hogy Gu­ruzs­ma Jani.
Azt sem, hol él.
Elvált személy­nek sza­bad a pálya. Ke­men­c­zey Eulália, szül. Ot­t­rokócsi Ausztráliából évek óta szing­li volt, miután egy par­tyn be­mu­tat­ta férjének az ak­kor fris­sen érke­zett barátnőjét Kis­kun­lacházáról –, szóval a szokványos eset: elváltak, mit is te­het­tek vol­na. A férje ad­dig­ra pros­peráló törtető lett, a barátnő pe­dig üde. Bankárok feje fáj majd mi­at­ta.
Eulália vágyni kez­dett John izé után.
Az­zal ma­gyarázta „ja­nivágyát”, hogy az ideg­bosszantó időjárást nem tud­ja meg­szok­ni.
Nem­sokára ha­zajött, magával hoz­va két gyer­me­ke közül a ki­seb­bik lányt, akit si­került az anya­nyelvén ne­vel­nie (Ah, már az is ki­repült, és hová, Is­te­nem? To­rontóban gra­fikázik!); és Ke­men­c­zey Eulália, szül. Ot­rokócsi Ausztráliából je­len­leg egy ma­gyar­országi kis kertváros­ban gyönyörködik a bi­zarr nap­fel­keltében, ab­ban, hogy ezt így mond­juk: nap­fel­kel­te, és per­sze a nap­nyugtában is, ab­ban, hogy az meg: -nyug­ta; jaj, és ab­ban, hogy a széke­lyeknél még itt-ott, imitt-amott: nap­szentület, egy költőjük sze­rint pe­dig nap­szentület­kor kard­juk­ba dőlnek a kard­virágok.
Végig­zon­gorázta a ma­gyar népda­lok ero­ti­kus vo­nu­latát föltáró iro­dal­mat, mert már az elején gyanított va­la­mit, és attól ismét olyas­mit érzett az ölében, mint mi­kor – nem il­lik ki­mon­da­ni – egy­szer az uno­kabátyja, akit szűz sze­re­lem­mel imádott, mégis benyúlt neki.
Pat­tintásról ott sem esik szó.
En­nek a Gu­ruzs­ma Ja­ni­nak egészen egye­di a szótára.
Eulália kas­fi­tol­ni kez­dett utána. Járkált Ma­gyar­országon, Erdély­ben is, ke­res­te csend­ben, in­kog­nitóban.
Székely­ke­resztúron egy meg­hitt kávézóban látott va­la­kit, akiről elképzel­te, hogy ő az.
Sze­rencs városában ha­sonlóképpen.
Közben az egyik volt osztálytársa, a még élet­ben ma­radt fiúk közül – Kézdivásárhelyről – írt va­la­mi iz­gal­ma­sat a pat­tintásról.
Nincs kap­cso­lat­ban a pett­ing­gel.
Ek­kor Ke­men­c­zey Eulália, szül. Ot­rokócsi egészen fel­vi­rult.
És visszaírt drága ur­varlójának.
Ezt: „Te pe­dig fo­gam­ra való legény le­hettél.”

Ak­kor vi­szont Gu­ruzs­ma Jani már a Csen­des Óceánban fürdött. Oda szórták po­ra­it az égetés után.
Erről azon­ban Ke­men­c­zey Eulália, szül. Ot­rokócsi sem­mit sem tud. A közösségi ol­dal sem. Azon máig is ott áll például Far­kas Misi barátom, aki két éve hunyt el, agy­da­ga­nat követ­keztében.
A portál min­dig ud­va­ri­a­san rám szól: itt az idő, két nap múlva lesz a születésnap­ja, tessék köszönte­ni.
Is­te­nem, raj­tam ne múljon.
Szer­vusz­tok, ha­lot­tak!

Ked­ves Eulália, ha még…: le­ve­lez­zen inkább ve­lem.

Forrás: eirodalom.ro