Szinte közmondásos a balkáni modor, mellyel – nem minden ok nélkül – néha román halandókat is felruháznak. Idei nyaralásom során, úgyszólván első kézből kaphattam rá példát az utóbbi időben elhíresült bolgár vendégfogadás kapcsán.
Eddig, ugyanabban a szállóban még welcome-drink-el fogadták a vendéget, idén csak egy futólag odavetett pillantás dukál neki: ”Ó, csak románok…” De máris jön a szálló „egyetlen románul beszélő” mindenese és készségesen ajánlja szolgálatait.
Mondom neki, nincs szükségünk külön kalauzra, tűrhetően beszélek németül, angolul, csak lenne kivel.
– Én múlt hónapban járni Drakula várában. Tudni jól románul. Hol bőrönd?
– A csomagjaink később érkeznek – hazudom. Csak a szoba kulcsára lenne szükségünk, hogy végre lepihenhessünk.
Megkapjuk. Két órai várakozás után.
Később alapos körültekintés után kilopakodunk a parkolóba, hogy behozzuk a csomagjainkat. Éppen azt fejtegetem nekihevülve, hogy eszem ágában sincs borravalót adni egy könyöklő sviháknak sem, amíg van két karom, hogy a kerekeken gördülő apró bőröndömet magam után húzhassam pár méternyit – amikor hátam mögül meghallom a bolgár cicerone hangját:
– Jó árnyékos helyet találni a kocsinak…
Kiragadja kezemből a bőröndöt és máris húzza befelé a szálló halljába.
– Jó lesz a lej? – nyújtja feléje férjem az ötvenes bankót, mert hamarjában nem talált apróbbat.
– Jó lenni – gyűri zsebre a világ legtermészetesebb gesztusával a pénzt és tűnik el a svihák.
Életemben soha ekkora borravalót nem adtam egy hotelportásnak, de ezúttal le kell nyelnem a békát.
Másnap a hallban már nem fogadta köszönésünket, üres tekintettel bámult a kijárat felé. Kérdeztem tőle valamit románul, de csak vonogatta a vállát: nem érti ezt a nyelvet.

1. g:
   2015. augusztus 27. 09:16

   Tiszta szerencse, hogy ti tudtok románul.