Részlet egy naplóból

[1917] Május 16., déli 12 ó
Ma még idáig nem lőtt sokat a talián, de annál többet lőtt az éjjel, anyit tán egy éjjel sem’ mint az elmúlt éjjelen. Állandóan lőtt, szünet nélkül szapnelozott. Nem tudom, mi az oka vagy mire véljem, de mostanság nem tudok törődni anyit vele, mint ezelőtt. Megfosztott eza borzalmas szörnyeteg már sok mindentől. Ami a legjobban bán[t] a sokszor olyan szépen álmodott reményeimtől. Olyan leszek mindjárt, mint egy gép, amely működik csak, de nem érez, és nem érdekli semmi.

D.u. 5-
Itt vagyok egy sok halálnak szálast adó jukban. Napfénytől elzárva és jó levegőtől mint egy vasra vert bűnös gonosztevő a sötét börtön fenekén. Föllöttem üvölt a sok ágyugolyó és akna (minen), rezeg, reszket a föld… Óh, öreg föld! miért teljesíted bár te a kötelességedet?! miért nem szakadsz le már a tengelyedről? Akkor talán vége lenne ennek a fekete rém üzérjátékának, kényuralmának. Mert mi, szegény szenvedő földi emberek mindég csak kötelességet teljesittünk azon a czimen, hogy legyen vége „dicsősségteljesen”, és tán éppen ezért nem lesz vége soha tán. Kötelességet teljesittünk, itt vagyunk mindjárt három éve a halál kapuja előtt kuporogva, ázunk, fázunk, éhezünk, reszketünk azért, hogy mi is születtünk. Igen, csak ezért. Hát oka vagyunk mi, hogy születünk? Vagy akkora bűnt követtünk mi el azzal, hogy születtünk? Bizony nem, és csak ezért szenvedünk. És mi a jutalom a számtalan ránk rohant és egyszer sikerült halálunkért? Semi, de még ha szó volna annak a kifejezésére, hát még semmi sem, csak nem lehet kifejezni. Mert sokszor és a legtöbb esetben ugy van, hogy a sémi által még is van valami jelezve, mivelhogy nincsen kár haszon nélkül. De most ebben az időben én nem tudom elhitetni magammal, hogy tán mégis volna ennek a sok kárnak és gyötrődésnek valami haszna. Hiába is próbálja valaki velem ezt elhitetni, mert belém ugyan benem magolya. Oroszországban még volt valami jutalma a sok szenvedéseinknek, mert kapott minden semmiért semmibe bár egy fakeresztet. Ami, ha a holtat nem is érdekli, de jól esik az élő szemének. De itt!? itt semi nincs, ami valamit enyhitené a keserű életet. Meghalunk semmiért, nem törődik a halottal senki, ágyú összetépi kétszer, háromszor, tizszer, húszszor! ki volt? nem tudja senki, testét nem födi sémi, hacsak véletlenül egy gránát meg nem sajnálja és eltemeti a sziklák […].
Ma 8 órakkortól kezdve mü a tenger mellet megyünk megint. De ez nem az Adria, én azt hiszem, mert az iránytű szerint délnek megyünk, és a tenger jobb oldalt van töllünk. Hej de görbe ez a talián ország is! A tegnap délutántól fogva mind olyan csúnya hegyek között jövünk. Igaz, hogy tegnap délelőtt ahol jöttünk mindenütt arattak és ami feltűnő nekünk, hát mind csak zabot, a más gabona még nem kész teljesen, de jól sárgulnak.

Messina, d.e. 9 óra
Itt vagyunk már egy szigetén, nem tudom micsoda sziget lehet, majd meg tudom később. Egy kikötő városban vagyunk, ennek sem tudom még a nevét. Most kaptunk egy-egy kenyeret. Azt sajnálom, hogy nem tudom, milyen állom[ás] volt az a végső vasúti állomás. Hát ha ezután megtudom.

Messina, d.u. 2 o.
Már megint föl vagyunk vagonirozva, tudja az Isten, hogy még hová akarnak vinni?? Elindultunk már délnyugati irányba a … nevű állomásról és most megint a tenger mellet megyünk, a tenger balról van, már látszik hogy marad el Olaszország, ez most már ugy gondolom, hogy a Sziciliai sziget lesz. Csak azon csodálkozom, hogy miért visznek megint vonaton, meg hová, meddig akarnak vinni…

Este 8 óra
Most vagyunk egy nagy állomáson, Katania-nak hivják.

Június 14. reg. 6 ó.
Még mindég megyünk, de oztán még most vagyunk igazi csúnya helységen. Csak kő és kő mindenütt és csúnya, kopár hegyek. A tegnap délután még jöttünk szép helyeken keresztül, de itt oztán csúnya minden. Most egy nagy állomáson időzünk, a neve Ragusa.

1/2 9 óra
Megérkeztünk már azt hiszem a végállomásra. Vittoria nevű állomásra.

D.u. 5 óra
Itt vagyunk már a fogolytáborban, ide jöttünk a városon keresztül az állomástól. Örülök, hogy van még két ösmerős földi az öregebb fogjok közül. Az egyik Hosszufalusi születésű, Zugsf. Köpe nevezetű, és a másik Türkös-i Gefr. Benedek. Csak ők ketten vannak, a tavaj Szeptemberben lettek elfogva a Karszt-on. Akik Okt. l0-én lettek elfogva, azokból egysincs itt. Pedig de vártom, hogy most az öcsémmel Istvánnal találkozom. De amind hallom, hát ők tán a Szardínia szigeten vannak, ez pedig, ahol mi vagyunk a Cecilia sziget. Nem néznek rosszul ki egyikük sem, de viszont nem is a legjobb a helyzet, mivelhogy nem vitték ki munkára egyfelé sem. Már pedig itt mindég berekesztve elképzelhető, hogy unalmas lehet. Az élelmezés azt mondják, hogy amilyen, hát meglehetős elégséges. Tisztaság az van, azt már látom, aztán hogy mit érünk még? majd följegyezgetem ezután.

* Szerző Tatrangon élt falusi ember (1880-1950), éveket töltött hadifogolytáborban , majd sokoldalú, aktív életet élt, verseket is írt. Naplójának fennmaradt szövegrészeit Veres Emese-Gyöngyvér néprajzkutató szerkesztette könyvvé (lásd: Fóris István: Életem jelentékenyebb napjai. Barcasági könyvek 5. Barca kiadó, Dunavarsány, 2013.)