Kútnál (eredeti illusztráció)

H. R. hadnagy írja az olasz harctérről az alábbi sorokat:

A megszállott velencei tartományban egy olasz város határában tanyázunk. A front innen 50-60 kilométerre van; mi biztosító szolgálatot teljesítünk. Az itt elmenő hadiutat biztosítjuk az utánpótlás számára. Hosszú ideig nem volt semmi különös dolgunk, csendben töltöttük a napokat és azalatt „kulturmunkát‟ végeztünk. „Megszelidítettük‟ az olaszokat. A lakosság egyik része elmenekült a visszavonuló olasz hadsereggel, a másik rész pedig itthon rekedt, de sokáig nem mert a rejtekhelyekből előjönni. A vízhiány kényszerítette az elrejtőzködött, bizalmatlan lakosságot, hogy megkezdje újra a mindennapi forgalmat. A városnak nincs vízvezetéke, néhány kút látja el vizszükségletét. A legjobb és legbőségesebb vizet pedig az a kút szolgáltatta, amely a mi tartalékállomásunk közelében volt. Két öreg, töpörödött olaszt küldtek ide a kúthoz, hogy kikémleljék a helyzetet. Ezeket úgylátszik arra szánták, hogy az „emberevők‟ e vén csontokat falják fel először. A következő napon két idősebb asszony merészkedett a kúthoz és ezek is jó híreket vittek haza. Az ellenséges katonák nem eszik meg az olaszokat. És egyszer csak annyira helyreállott a bizalom, hogy két szép olasz leány tünt fel a kútnál. Ezek voltak aztán az igazi békekövetek. Teljesen helyreállott a bizalom, mi is bementünk a városba és az olaszok is szabadon jártak-keltek benne. Rövidesen eltünt minden nyoma az ellenségeskedésnek. A mult héten már „tarka délutánt‟ rendeztünk a kútnál. Olasz lányok és asszonyok nevettek a mi katonáink tréfáin. Ezt a nevezetes kutat lefényképeztük és bemutatjuk önöknek is.

Forrás: Élet, 1918. X. évfolyam 19. sz.