José Luíz Carrascót, egy kocsmai politikai vitában való állítólagos részvétele miatt, egy hajnalon elhurcolták otthonából a hírhedt diktátor, Ramón Fragoso politikai rendőrségének pribékjei.
Miután a legválogatottabb módszerekkel sem sikerült terhelő vallomást kicsikarniuk belőle, szabadon engedték a különben ártatlan embert. De a fogdában és a vallatás során átélt borzalmak, mint nem egy szélsőséges élethelyzetbe sodródott kisembert, José Luíz Carrascót is végzetes elhatározásra késztették. Végezni a gyűlölt diktátorral! – így állva bosszút nemcsak a maga, hanem a mások által elszenvedett mérhetetlen sérelmeken is.
Szabadulása után – bár látszatra ugyanaz maradt, aki annak előtte is volt: José Luíz Carrasco zöldségárus-kiskereskedő – minden egyes pillanatát a bosszúvágy jegyében élte. Töprengett, tervezett, készült –, és az első kedvező alkalommal cselekedett.
Terve, majd annak gyakorlatba ültetése minden egyes mozzanatát a szakmai járatlanságból fakadó váratlanság, a meglepetés jellemezte. Magyarán: semmi köze sem volt a rutinhoz. Ez vezette félre a nyomozókat, ennek köszönhetően sikerült a nagy zűrzavart és a hatóságok pillanatnyi tanácstalanságát kihasználva, a tett színhelyéről kereket oldania.
Félnapi őrült autózás után, késő este maga mögött hagyta a határátkelőt és a viszonylagos biztonságérzet tudatában normális sebességre kapcsolt, majd elfordította az autórádió indítógombját. Épp akkor közölték a döbbenetes hírt, miszerint a még tisztázatlan körülmények között merénylet áldozatául esett Ramón Fragoso valójában nem is Ramón Fragoso volt, aki szívszélhűdésben halt meg, még Carrasco szabadon bocsátása után néhány héttel, hanem annak hasonmása, egy jelentéktelen csendőrezredes, akit a diktátor közvetlen környezetéhez tartozó körök, hatalmuk és befolyásuk megőrzése érdekében kényszerítettek a megüresedett szerep válla lására.
Másnap hajnalban, a határtól nem messze, egy kiszáradt folyómederbe zuhant és ott pillanatok alatt leégett személygépkocsi roncsait emelték ki a szomszédos állam hatóságainak emberei. A törvényszéki orvos jelentése szerint a gépkocsivezető azonnal belehalt sérüléseibe. „A baleset okait és körülményeit a rendőrség vizsgálja” – állt a helyi lapban a balesetről közzétett szűkszavú hírben.

*

Szentgyörgyi László 1957-ben született. Az újságírással a rendszerváltás után próbálkozott. 1997-ben lett főállású újságíró. Azóta a következő lapoknál dolgozott: 1997-2004 között az Erdélyi Napló, 2004-2008 között a Polgári Élet munkatársa, 2009-2012 között a vásárhelyi Központ című hetilapott szerkesztette. Jelenleg is itt dolgozik. Első verseit 1977-ben hozta az akkori Igaz Szó, aztán „előfordult” az Utunkban is. A rendszerváltás után a Kelet-Nyugat, a Látó, a Székelyföld, valamint a Hitel, és a Napút című folyóiratokban publikált. Fenti írása a Népújság Múzsa mellékletében jelent meg, 2002. október 5-én.