Asztalossegéd: – Az istenit ennek a sok tápos paradicsomnak, ízetlen uborkának, hitvány paprikának! Már egy jó falatot se ehet az ember! Ez a szalonna is olyan, mind a gumi! Mondja meg már, mester úr, mit lehet itt csinálni?

Mester: – Süsd a szalonnádat hargitai fenyőtűzön, fiam, attól jó lesz.

Segéd: – De hát, honnan az Isten haragjából vegyek én hargitai fenyőt ebben a nagy faraktárban? Bükkfa, az nem jó?

Mester: – Nem, fiam. Fel kell vinni gyalog a Hargitára, s meglásd, a paradicsom is megérik a hátizsákban, s a szalonna is jó lesz, ha hargitai fenyő tüzén pergeled.

És lássanak csodát! Mire a segéd felért a Mihály-tetőre a telipakolt hátizsákkal, egy szava se maradt. Úgy falta a szalonnát, hogy a szeme majd kiguvadt. Még tüzet gyújtani is elfelejtett.

(Forrás: Edward Albert Heinrich Maximilian: Egy bog kóré c. kötete. Székelyudvarhely, 2010, a szerző kiadása)