A büszke gránátos, szerelmesére gondolva, költött egyszer egy csodálatos balladát. Nem tudni pontosan, miről szól a ballada, részint mert nem jutott ideje leírni, részint mert írástudatlan volt, bajtársai pedig szintén ottmaradtak a csatamezőn.
Valószínű, hogy egy büszke gránátosról szólt a ballada, aki költött egy balladát, de nem dalolhatta el kedvesének, mivelhogy közben elesett a harctéren.
A büszke gránátos hősi küzdelemben vérzett el, bajtársaival együtt, akik szintén ismerték és énekelték is a szóban forgó balladát, mikor esténként a tábortűz mellett kapcáikat szárítgatták. Erről a többi századok fullajtárai regélhettek volna ezt-azt. De hulláikkal együtt elhantoltak minden jobb információt. Másfelől pedig hol vannak azok a háborúk, például.
Később egy szerző firkált ugyan valamit A büszke gránátos balladája címmel, ám szövegéből az égvilágán semmi, de semmi sem tudható meg a büszke gránátos balladájáról.
Az egészben az a tragédia, hogy azokban a nehéz időkben tiltották a néprajzi kutatómunkát a hadseregben. Ha ma élne az a büszke gránátos, hát csak üldögélne háza előtt a szakállszárítóban, bodros időfelhőket pöfékelne pipájából, és borízű baritonján puskapor szagú sztorikat mesélne, na meg jókat dalolna a kamerák előtt, míg boldogan meg nem halna megint.
Ez a büszke gránátos balladája.