Nagy olvasó, következetes kritikus, szerkesztő, művelődésszervező volt – utolsó lehelletéig. Életpályájának időben nagy íve lehetővé tette, hogy jobban lásson összefüggéseket, közvetlenül tapasztaljon művészeti jelenségeket, irányzatokat, folyamatokat. Életének értelme, életpályájának első léptei az olvasással kezdődtek – ezt állította Itthoni könyvespolc című, a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál 2006-ban megjelent recenzió gyűjteményének előszavában (Olvasásom története). Szerencséje volt: ahogy írta:
„A mezőségi szelíd dombok között meghúzódó, országutaktól, civilizációs vívmányoktól távol eső szülőfalumban [Mezőkölpény, sz. 1924] akkortájt, a huszadik század harmincas éveinek elején-közepén a mi családi otthonunk volt egyben a helyi ‘közkönyvtár’ színhelye is: kántortanító édesapám egy üveges szekrényben tartotta azt a néhány verses kötetet, Jókai-regényt, kalendáriumot, vallásos tárgyú irodalmi terméket, melyeket a falumbeli érdeklődők – öregek és fiatalok egyaránt – kikölcsönözhettek. Negyedik elemista koromban már én is a szorgalmasabb olvasók közé tartoztam… A kezembe került újságokba is bele-beletekintettem, hogy aztán az iskolai szünetekben tájékoztató közléseim nyomán barátaimmal intenzív politizálást folytassunk az akkoriban zajló abesszíniai háborúról, Mussoliniről, egyéb időszerűségekről…”
Így kezdődött. Tanulságos, zűrzavaros időkkel terhes, hosszú dolgos élet következett: sok-sok írással, szerkesztéssel, tankönyvszerzéssel, szervezéssel. Újra és újra talpraállással. Számos téverdéssel, csalódással – mint oly sokunk esetében. Hű tanúja volt korának s megbízható kritikusa kortársainak. Most végre, megpihenhet… (Cseke Gábor)

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szócikkéből tájékozódhatunk a konkrét életrajzi vonatkozásokról.