Az első világháború idején

Nagyapám mindennap levitt sétálni,
hogy bemutassa nékem a világot.
Más fiúkat más nagyapák vezettek.
Szakállukkal V. György királyhoz

hasonlított mind. Ha ismerték egymást:
nékem a másik nyugdíjas adott
csokoládét zsebből, míg nagyapámtól
a másik kisfiú drazsét kapott.

Mondják: így ment a kiegyezés óta.
Csak egy öregurat ismert a város,
ki kávéházban megspórolt harmadik

kockacukrát áldozta a szokásos
csokoládé helyett. Már nem láthattam
az illetőt. Úgy hívták: Arany János.

(Toronto, 1981)

Forrás: A pompeji strázsán. Digitális Irodalmi Akadémia