A 66-os út Santa Monicánál * A szerző fotója

Santa Monica-i mese

Az út a tengerpati gyöngyszemhez West Hollywoodon vezet keresztül, ahol azon a júniusi napon, amikor első ízben jártam ott, az itt jelentős számban élő meleg közösség épp a Pride ürügyén italozott és bulizott, hullámokban és helyenként megdöbbentő kosztümökben hömpölyögve az utcákon. West Hollywoodot Beverly Hills villái követik, és az út lassan ereszkedik Santa Monica felé.
Santa Monica onnan is híres a sok itt élő híresség jelenlétén is túl, hogy a legendás 66-os út, a Route 66, amelyik Chicagoból indulva szeli keresztül az országot, éppen itt ér véget. A Santa Monica-i mólóra ennek tiszteletére egy jelzőtábla is került, aminek nem is annyira forgalmi szempontból van szerepe, hisz aligha hajt le valaki Chicagoból jövet a folyton zsúfolt mólóra, hanem épp a turisták miatt, akik tucatszámra, fürtökben fotózkodnak a táblánál. A buli központja Santa Monicában megoszlik, több részre is akár, de kettőre mindenképp. Egyik a móló, ahol egyrészt kétfelől éttermek és szuvenírboltok sorakoznak Santa Monicás hűtőmágnesekkel, L.A. feliratú trikókkal, mutatványosokkal, halászokkal, akik élvezik a zajban reménykedni a halzsákmányban, másrészt ott az óriáskerék és a vidámpark körülötte visítozós hullámvasúttal és céllövöldével, ahol fejedre rakható szivacsfánk-kalapot lehet lőni például. A másik bulis része Santa Monicának a promenád, a sétálóutca, ahol további üzletek és éttermek, teraszok kecsegtetik a látogatót. A hangulatot nem is annyira a vendéglők adják itt, hanem a felbukkanó utcazenészek, énekesek. Akik, mint Hollywoodban, itt is azért produkálják magukat, hogy amellett, hogy nyaralópénzt vagy utiköltséget teremtsenek elő, felfedeztessék magukat egy éppen arra kóválygó befolyásos emberrel a szakmából. És Santa Monicán már sokkal több esély van rá, hogy az ember gyalogos hírességekbe botlik, mint Hollywoodban. Sokuk a környéken, illetve a távolabbi Malibun vertek tanyát, és fészkelték be magukat a Santa Monica hegység tengerre néző ormaira. Ha az ember a mólóról néz szét, a félkörbe hajló öböl másik oldalán tiszta időben megpillanthatja Malibu tengerparti házait, este pedig, amikor kigyúlnak a fények, a hegy oldala is tele lesz fényekkel az oda épített házaktól.
Mint ahogy oly sok részén a kontinensnek és a világnak, az óceán itt is mind jobban visszaveszi a „magáét” – ahogyan a partok közelében élők mondani szokták. A part Santa Monicánál is erősen erodálódott és sok helyen meg is indult lefelé. Helyenként növényzettel, másutt sziklákkal próbálják valamennyire kordában tartani, de egyebütt, ahol már az erózió mélyre jutott – egyebet sem tehetnek – látványosságként tálalják a meredek, leomlott partszakaszt.
Nagy élet van Santa Monicán, a turisták özöne szűnni nem akar, folyamatosan érkeznek. De jól eltér itt mindenki, mert szellősebb, mint egy belvárosi utca, a tengerpart plázsa pedig olyan széles, hogy még egy hatalmas parkolónak is helyet tudtak itt biztosítani. Mert minek pont a beachre menne az amerikai gyalog akár párszáz métert is, amikor odaviheti az autóját is. Nem olcsón!…
Aztán itt is vannak mindenféle népek. Vannak hajléktalanok, akik valamilyen oknál fogva a világon mindenhol ott szeretnek heverészni, és bűzleni, ahol a legtöbb látogató jár. Talán a könnyű pénzszerzés lehetősége csalja őket ilyen helyekre. A tökéletesre nyírt pázsiton, a tengerre magasodó pálmasoros parton elcsigázva lebzselnek tucatszám. Aztán vannak mindenféle erőművészek és táncosok, a már emlegetett énekesek, zenészek és itt van egy fiatalember, aki például egy csillagvizsgálóval állt ide ki, és azt ígéri, hogy láthatjuk a Szaturnuszt vagy a Marsot. Odamentem, és kérdem, tényleg?… Azt mondja: nem biztos, de lehetséges. Mindenesetre ingyen van! Kérdem, miért csinálja akkor, hisz ha pénzt keresne vele, megérteném, hogy átveri az embereket. Megvonja a vállát és mosolyog, mondván, hogy van, akivel beszálgetni, mert az emberek megállnak megkérdezni, mint ahogyan most én is. És az manapság nagyon jó dolog. Már hogy a beszélgetés.
Augusztus végén – a napokban vitt az egyik utam Los Angelesbe, és el is terveztem, hogy több esélyt adok Santa Mónicának, mint legutóbb, és kitaláltam, hogy majd az egész napot ott fogom eltölteni, megpróbálok betekinteni a turista „díszletek” mögé. Ez a menete ugyanis a jó helyek felfedezésének. Az elején keresztül kell esni a kötelező körökön, hogy aztán az ember minden egyebet, ami nem az, még jobban értékelhessen, egyrészt a felfedézés öröme miatt, másrészt mert a település igazi, és sminknélküli arcát is jobban megismerheti azokkal együtt, akik lakják.
Hogy aztán mégis Malibun kötöttem ki, már egy másik mese része.

Forrás: Égből kapott mesék