Mivel a legtöbb ember szeret borzongani, bűneseteket a tisztes távolból szemlélni úgy, hogy maga ne legyen a dolgok sűrűjében, szurkolni a konjunktúra által jó és rossz oldalra osztottak közül a jónak, és kikapcsolódni izgalmas, de könnyen felejthető történetekkel, a krimi irodalom népszerűsége töretlen. Ennek megvan a maga árnyoldala is: a kereslet következtében rengeteg a silányabb minőségű, zavaros vagy túl egyszerű, közhelyeket és fantáziátlan kliséket puffogtató termék e téren. Ugyanakkor léteznek krimi irodalomnak klasszikusai is, mint Sir Arthur Conan Doyle, Georges Simenon, vagy a Poirot- és Miss Marple figurák megalkotója, Agatha Christie. Habár Agatha Christie régóta halott, munkáinak nagy részét megfilmesítették, a minőségi krimi rajongói pedig valószínűleg kívülről fújják az olyan sikerkönyvek, mint a Tíz kicsi néger, Az Ackroyd-gyilkosság vagy a Rejtély az Antillákon cselekményét – hogy csak a legismertebbeket említsem – könyveit mind a mai napig megéri újra és újra kiadni. A legtöbben Agatha Christie munkásságát egyből Hercule Poirot, esetleg Miss Marple karakterével azonosítanák, de az írónő többet alkotott ennél. E jelenlegi kötet egy kevésbé ismert Agatha Christie-figura, Parker Pyne kalandjait foglalja össze. A kiadó szerint a kötet „Magyarországon először tartalmazza az írónő összes Parker Pyne-novelláját, amelyek más kiadóknál, más kötetekben, más fordításokban már megjelentek”. Az őskiadásokról azt kell tudni, hogy eredetileg a Parker Pyne-novellák három kötetbe lettek kiadva, ezeket foglalja össze az Európa könyvkiadó által szerkesztett kötet: összesen 14 novellát, melyek közül tizenkettőt Sipos Katalin, kettőt pedig Gy. Horváth László fordított le magyarra.
Parker Pyne kalandjait kimondottan üdítő élmény olvasni, talán éppen azért, mert ez a karakter sohasem lett olyan népszerű figura, mint Hercule Poirot. Parker Pyne-t megéri Poirot személyisége tükrében vizsgálni, annak ellenére, hogy a két figura nem hasonlít (legalábbis nem oly mértékben, mint Robert E. Howard esetében teszi azt Kull király és Conan, a barbár figurája), és ugyanakkor mégis valami módon mintha kiegészítenék egymást.
Parker Pyne ízig-vérig angol, a leírás szerint testes, kopasz és szemüveges. Egy bizonyos szintű testi erővel, mozgásképességgel ugyan rendelkezik, de ereje soha nem fordul át erőszakká. Egy ízben csak úgy menekül meg a leleplezett cselszövő kezétől, „a fizikai erőszaktól, hogy megjelentek a fültanúk, akiket körültekintően arra kért, hogy a résnyire nyitva hagyott ajtónál hallgassák a beszélgetést”. Előéletéről annyit lehet tudni, hogy – több novella esetében is visszatérő motívum – egy kormányhivatalban dolgozott 35 évig, ahol statisztikákat állított össze, innen származik fő erőssége: absztrakt gondolkozását, a statisztikákat pszichológiával ötvözi. „Annyira egyszerű a dolog: öt rubrika elég, hogy a boldogtalanság fajtáit besoroljuk -, higgye el, nem kell több! S ha már ismerjük egy baj okát, akkor az orvoslása sem lehetetlen” – mondja egyik kliensének.
A legtöbb történetben nem egyedül dolgozik, visszatérő strómanjai Claude Latrell, a dzsigoló és Madeline de Sara, az álcázás mesternője, mellesleg csábító. Előfordul, hogy együttműködik Ariadne Oliver regényírónővel – aki a Poirot – novellákban szintén szerepel – és titkárnője Miss Lemon, valószínűleg ugyanaz a személy, aki Poirot-nak is titkárnője.
Egy lényeges jellemző Parker Pyne esetében, hogy ő nem igazán detektív: nem nyomoz, csak amikor szükséges. Jó pszichológiai érzékével, unortodox módszereivel „boldogságot” igyekszik biztosítani ügyfelei számára. Szokatlan hirdetése a the Timesban a következőképpen hangzik:” Boldog? Ha nem keresse fel Mr. Parker Pyne magánirodáját! Richmond Street 17”.
A hirdetésre jelentkeznek is kliensek, akik némiképp sablonosak – ugyanazok a típusok akik Poirot vagy Miss Marple segítségét is szokták kérni: gazdag vénkisasszonyok, gazdag, valamitől félő üzletemberek, reménytelen fiatal szerelmesek – ugyanakkor egy bizonyos korrajzot nyújtanak a kornak az írónő szemében tükröződő kortárs angol közép- és felsőosztály jellegzetes embertípusairól, karaktereiről. Parker Pyne a legtöbb esetben sikeresen oldja meg a boldogság biztosítását, egy esetben azonban ő is kénytelen feljegyezni „megoldása nem sikerült: a természet közbeszólt. Megjegyzendő: be kellett volna kalkulálni”. Más esetekben azonban mindig sikeres, ezért talán nem is meglepő, hogy magabiztosan előre mindig 200 guineá-s csekket kér. Az Angliába játszódó történetek esetében Parker Pyne inkább szervező, mint nyomozó: egyfajta anti-Moriarty, vagy anti-Jago, aki cselszövéseit jó célok ügyében használja fel. Nagyon gyakran manipulál, „csőbe húz”, de a végeredmény általában megrendelője és környezete megelégedésére szolgál.
Van azonban pár másfajta esete is: akárcsak a legtöbb Agatha Christie-karakter, Parker Pyne is szeret utazni, és ilyenkor is gyakran előfordul, hogy habár elmondja „éppen szabadságon vagyok”, kénytelen egy-egy eltűnt ékszer, vagy gyilkosság által generált ügy megoldásával foglalkozni. A történetek – mint ahogy ez a címekből is kiderül, mint például A bagdadi kapu, Ház Sirázban, Halál a Níluson, A Delphoi Orákulum – egzotikus helyszíneken játszódnak, de a fő karakterek mind európaiak, angolok vagy amerikaiak. Ezek a rövid történetek mintha kivonatai lennének az írónő nagyobb terjedelmű regényeinek, hasonló témákban.
Jelen kötet, habár eredeti, angol kiadása ebben a formában soha nem volt, ténylegesen összefoglalja az összes Parker Pyne novellát. Hogy a karakter nem vált olyan népszerűvé, mint az írónő tollából származó két másik figura, valószínűleg a megfilmesítés hiányának köszönhető. Ezzel együtt a novellák jól olvashatóak, kidolgozottak, a humort sem nélkülözik, és a mai, időhiányos világban viszonylagos rövidségük is előnyükre válik.

Agatha Christie, Parker Pyne esetei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012