Ven­dég­lá­tó­ink min­den­ütt ké­nyez­tet­tek, agyon­sze­ret­tek, a szer­vek a párt te­nye­rén hor­doz­tak. Ak­kor még test­vé­rek – és ta­lán ér­de­ke­sek is – vol­tunk, akik a ro­ko­ni lá­to­ga­tás után il­len­dő­en ha­za­men­nek. S hogy az egy ideo­ló­giá­ba va­ló nem­zett­sé­gün­ket se ér­hes­se szó, üveggyá­rat, alu­mí­ni­um­gyá­rat, hús­kom­bi­ná­tot lá­to­gat­tunk. Az el­ső ket­tő nem volt kü­lö­nö­sebb él­mény. Ha­nem a kö­zön­ség! Az úgy uj­jon­gott, mint­ha nem is mi tűn­tünk vol­na ki az is­me­ret­len­ből, ha­nem az oro­szok az or­szág­ból.

(Nap­ló) A si­ker óriá­si volt. A kö­zön­ség or­dí­tott, tom­bolt (Csil­lag a mág­lyán – Kő­bá­nya).

Tom­bo­ló si­ker, több­szö­ri vas­füg­göny. A kö­zön­ség fel­áll­va kia­bált és do­bo­gott a lábá­val (Csil­lag a mág­lyán – Bu­da­pes­ti Ope­rett Szín­ház).

A kő­bá­nyai ün­ne­plés­ben nem volt ré­szem. Elő­adás előtt annyi­ra rám­tört a pá­nik, hogy nem mer­tem szín­pa­dra men­ni, egy kol­le­ga ug­rott be he­lyet­tem. Há­rom nap­pal ké­sőbb Keszt­he­lyen új­ra be­lém köl­tö­zött a frász, de én nem vág­tam ki, nem hagy­tam ide­gen­ben, ha­nem gon­do­san ha­za­vit­tem.

(Nap­ló) A szom­ba­ti és a va­sár­na­pi elő­adá­son is ki­mond­ha­tat­la­nul rosszul vol­tam. Ez a ször­nyű, meg­ne­vez­he­tet­len ál­la­pot to­vább is tart. Fő­leg a szín­ház­ban jön rám. El­ső­sor­ban ideg­ál­la­pot. Resz­ke­tek, di­li­zek be, hagy el min­den fi­zi­kai és lel­ki­erőm. Óriá­si önu­ra­lom­mal meg­pró­bál­tam túl­ten­ni ma­gam raj­ta. Rész­ben si­ke­rült is. Es­té­re vi­szont megint rop­pant fe­szült az ideg­ál­la­po­tom, pe­dig sem­mi gon­dom. Hol­nap­tól ala­pos ki­vizs­gá­lás kö­vet­ke­zik. Va­ló­szí­nű­leg el­ső­sor­ban pszi­chés ál­la­pot, de csak kell len­nie va­la­mi kon­krét szer­vi pro­blé­má­nak is.

Ke­mény harc­ban ál­lok ma­gam­mal.

– Csa­pa­taim harc­ban áll­nak ve­lem.

Fel­me­rült a gya­nú, hogy a szí­vem­mel van baj. Na­gyon a szí­vem­re vet­tem.

(Nap­ló-cso­kor) Ál­lí­tó­lag a szí­vem­nek nincs szer­vi hi­bá­ja. Ideg­ki­me­rü­lés miatt ren­det­len­ke­dik.

A mai elő­adás­ra elég­gé rend­be­szed­tem ma­gam.

Megint na­gyon rosszul vol­tam az elő­adá­son. A hely­zet tűr­he­tet­len. Hol­nap me­gyek ál­ta­lá­nos ki­vizs­gá­lás­ra Koczka dok­tor­hoz.

A II. fel­vo­nás­ban szö­ve­gem vé­gez­té­vel ki­jöt­tem a szí­pa­d­ról. Ilyen még nem tör­tént!

Bu­ka­rest­ből jö­vet a gyógy­sze­rek és az ital ha­tá­sá­ra (de a kö­rül­mé­nyek is így hoz­ták) na­gyon di­lis ál­la­pot­ban vol­tam. Én vol­tam a szol­gá­la­tos „vi­sel­ke­dő”.

Ud­var­he­lyen vég­ig pi­hen­tem, vi­gyáz­tam ma­gam­ra. Min­dennap gyógy­sze­re­ket sze­dek.

Mos­ta­ná­ban alig kós­to­lom meg az italt. A ci­ga­ret­tát is csök­ken­tet­tem. Tor­nász­ga­tok, amennyi­re itt­hon le­he­tő­sé­gem van rá.

A Bánk bánt a bu­ka­res­ti te­le­ví­zió ma­gyar adá­sa jó­vol­tá­ból az egész or­szág meg­néz­het­te, ami elég nagy do­log­nak szá­mí­tott, mert a lá­tá­si vi­szo­nyok már többdiop­tri­á­sak vol­tak. A gran­dió­zus áram­szü­ne­tek még szü­ne­tel­tek ugyan, de már ben­ne vol­tak az öté­ves terv­ben. A me­leg víz sem hűlt le még egé­szen, de a csap már be-be­csap­ta az em­bert. Sok la­kás­ban fű­töt­tek még, de a szín- és kul­túr­há­zak­ban té­len már li­lá­ra mű­ve­lő­dött a kedvte­len né­ző.

Ilyen kom­mu­nis­ta táv­la­tok kö­ze­pet­te is­mer­tem meg a Szé­kely­föl­det. Szin­te na­pon­ta túr­tuk a ha­vat a Hegyi pa­tak­kal, de okos vol­tam, mert a kosz­tüm­ter­ve­ző vas­tag posz­tó­gú­nyá­ba és gyap­jú­zok­nis ba­kancs­ba öl­töz­te­tett, én meg ab­ban men­tem ha­za éj­sza­ka, és csak más­nap vál­tot­tam ki a sa­ját ru­há­mat. Olyan tél volt Er­dély-szer­te, hogy a Zsil-völ­gyét is a Szé­kely­föld­höz le­he­tett vol­na csa­tol­ni. Oda a Bánk bán­nal ju­tot­tam el.

Ép­pen szü­ne­tet tar­tot­tunk két fel­vo­nás kö­zött, ami­kor a fü­lünk­be ha­sí­tott a dísz­let­szál­lí­tó au­tónk biz­ton­sá­gi szi­ré­ná­ja. Lábra pat­tan­tam és el­ki­ál­tot­tam ma­gam: „Utá­nam!” Le­vág­tat­tunk az alag­sor­ba, be a ka­zán­ház­ba. Ami­kor a fű­tő­mes­ter a fe­jét a nagy láb­do­bo­gás fe­lé rán­tot­ta, úgy el­sár­gult, mint a rán­tot­ta. Ki­rá­lyi pa­lást­ban, ko­ro­ná­san, ki­vont kard­dal vág­tat­tam, utá­nam a bá­nok, ud­va­ron­cok ha­da… A mes­ter­nek sokk volt a sok lá­to­má­sos fi­gu­ra, ne­ki­szé­dült a ka­zán­nak, de nem éget­te meg ma­gát. Mi bő­szen el­ro­bog­tunk előt­te, ki­zú­dul­tunk a hát­só be­já­ra­ton a csa­ta­tér­re, és har­cia­san be­ke­rí­tet­tük a te­he­ra­utót. A so­főr ha­ho­táz­va ad­ta meg ma­gát, majd ránk vi­lá­gí­tott és fel­vi­lá­go­sí­tott: vé­let­le­nül rá­tal­palt a lábi riasz­tó­ra, az meg a fagy­tól be­gör­csölt.

Hiá­ba vol­tunk nyers há­za­sok­ként még össze­bú­vó­sak – fő­leg hogy már anyó­som sem nyúj­tott nyúl­fü­let a szo­ba­aj­tónk előtt –, mi is be-be­gör­csöl­tünk a hi­deg­től. Már­mint a la­ká­sunk­ban, me­lyet a ka­rá­csony­fánk alá tett Szín­ház Té­la­pó.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ