Székely Szabó Zoltán: TUTUKA avagy Az utolsó Szabó (45.)
Vendéglátóink mindenütt kényeztettek, agyonszerettek, a szervek a párt tenyerén hordoztak. Akkor még testvérek – és talán érdekesek is – voltunk, akik a rokoni látogatás után illendően hazamennek. S hogy az egy ideológiába való nemzettségünket se érhesse szó, üveggyárat, alumíniumgyárat, húskombinátot látogattunk. Az első kettő nem volt különösebb élmény. Hanem a közönség! Az úgy ujjongott, mintha nem is mi tűntünk volna ki az ismeretlenből, hanem az oroszok az országból.
(Napló) A siker óriási volt. A közönség ordított, tombolt (Csillag a máglyán – Kőbánya).
Tomboló siker, többszöri vasfüggöny. A közönség felállva kiabált és dobogott a lábával (Csillag a máglyán – Budapesti Operett Színház).
A kőbányai ünneplésben nem volt részem. Előadás előtt annyira rámtört a pánik, hogy nem mertem színpadra menni, egy kollega ugrott be helyettem. Három nappal később Keszthelyen újra belém költözött a frász, de én nem vágtam ki, nem hagytam idegenben, hanem gondosan hazavittem.
(Napló) A szombati és a vasárnapi előadáson is kimondhatatlanul rosszul voltam. Ez a szörnyű, megnevezhetetlen állapot tovább is tart. Főleg a színházban jön rám. Elsősorban idegállapot. Reszketek, dilizek be, hagy el minden fizikai és lelkierőm. Óriási önuralommal megpróbáltam túltenni magam rajta. Részben sikerült is. Estére viszont megint roppant feszült az idegállapotom, pedig semmi gondom. Holnaptól alapos kivizsgálás következik. Valószínűleg elsősorban pszichés állapot, de csak kell lennie valami konkrét szervi problémának is.
Kemény harcban állok magammal.
– Csapataim harcban állnak velem.
Felmerült a gyanú, hogy a szívemmel van baj. Nagyon a szívemre vettem.
(Napló-csokor) Állítólag a szívemnek nincs szervi hibája. Idegkimerülés miatt rendetlenkedik.
A mai előadásra eléggé rendbeszedtem magam.
Megint nagyon rosszul voltam az előadáson. A helyzet tűrhetetlen. Holnap megyek általános kivizsgálásra Koczka doktorhoz.
A II. felvonásban szövegem végeztével kijöttem a szípadról. Ilyen még nem történt!
Bukarestből jövet a gyógyszerek és az ital hatására (de a körülmények is így hozták) nagyon dilis állapotban voltam. Én voltam a szolgálatos „viselkedő”.
Udvarhelyen végig pihentem, vigyáztam magamra. Mindennap gyógyszereket szedek.
Mostanában alig kóstolom meg az italt. A cigarettát is csökkentettem. Tornászgatok, amennyire itthon lehetőségem van rá.
A Bánk bánt a bukaresti televízió magyar adása jóvoltából az egész ország megnézhette, ami elég nagy dolognak számított, mert a látási viszonyok már többdioptriásak voltak. A grandiózus áramszünetek még szüneteltek ugyan, de már benne voltak az ötéves tervben. A meleg víz sem hűlt le még egészen, de a csap már be-becsapta az embert. Sok lakásban fűtöttek még, de a szín- és kultúrházakban télen már lilára művelődött a kedvtelen néző.
Ilyen kommunista távlatok közepette ismertem meg a Székelyföldet. Szinte naponta túrtuk a havat a Hegyi patakkal, de okos voltam, mert a kosztümtervező vastag posztógúnyába és gyapjúzoknis bakancsba öltöztetett, én meg abban mentem haza éjszaka, és csak másnap váltottam ki a saját ruhámat. Olyan tél volt Erdély-szerte, hogy a Zsil-völgyét is a Székelyföldhöz lehetett volna csatolni. Oda a Bánk bánnal jutottam el.
Éppen szünetet tartottunk két felvonás között, amikor a fülünkbe hasított a díszletszállító autónk biztonsági szirénája. Lábra pattantam és elkiáltottam magam: „Utánam!” Levágtattunk az alagsorba, be a kazánházba. Amikor a fűtőmester a fejét a nagy lábdobogás felé rántotta, úgy elsárgult, mint a rántotta. Királyi palástban, koronásan, kivont karddal vágtattam, utánam a bánok, udvaroncok hada… A mesternek sokk volt a sok látomásos figura, nekiszédült a kazánnak, de nem égette meg magát. Mi bőszen elrobogtunk előtte, kizúdultunk a hátsó bejáraton a csatatérre, és harciasan bekerítettük a teherautót. A sofőr hahotázva adta meg magát, majd ránk világított és felvilágosított: véletlenül rátalpalt a lábi riasztóra, az meg a fagytól begörcsölt.
Hiába voltunk nyers házasokként még összebúvósak – főleg hogy már anyósom sem nyújtott nyúlfület a szobaajtónk előtt –, mi is be-begörcsöltünk a hidegtől. Mármint a lakásunkban, melyet a karácsonyfánk alá tett Színház Télapó.
Pusztai Péter rajza