Az erdő szélén lakott. Mióta munkanélküli lett eltűnt a világ szeme elől. Magányosan tengette napjait, de mégis boldogan. Barátairól, az úgynevezett régi cimboráiról hallani sem akart. Élvezte a magányt. A nőkből is igen elege lett. Volt két gyönyörű szép felesége, egyik szőke, másik fekete, de oldalukon nem találta meg a boldogságot. Pedig férfi lévén a szex alapeleme az embernek, de erről is le kellett mondania. Nyugalomra vágyott egész életében. Most úgy látszik ezt megkapta és elérte. Napja nagy részét olvasással és vadászattal töltötte.
Most éppen puskájába rakott töltényeket. Vadászni készült. Az erdőbe érve kicsit kimelegedett. Tavasz volt, talán itt még melegebb. Leginkább farkasokra vadászott. Néha nyulakra is. Ahogy az erdőbe ér egy nyúl máris kibújik az egyik fa mögül s puff – Ernő lelőtte. Odament az áldozathoz s a nyúl még élt. Lihegett s rémült volt. Ernő valahogy megsajnálta. Hazavitte. Szegény nyúl tiszta véres volt. Rossz látvány ez. Még Ernőnek is. Elhatározta hogy tesz a nyúlért valamit. Miért is öli meg ő az állatokat? Azért mert boldogtalan ember valójában? Egy félőrült? Rájött, hogy ez nem fer. Hozzálátott kivenni a golyót a nyúlból. Azt akarta hogy újra játszani, futni tudjon. Hiszen az állat is érez. Az asztalra tette a nyulat, majd késsel kivágta a golyót. A sebet meg bekötözte. Elállította a vérzést. Látszott hogy a nyúl jobban lett. Orvoshoz sajnos nem nagyon jutott. Pedig szüksége lett volna egy állatorvosra. Tanulmányozta az állatorvosi könyveket s mindent megtett a nyúlért. Végül is a hátsó részénél érte a lövés, bízott benne Ernő hogy túléli a nyúl.
Aztán teltek a napok. Etette-itatta a nyulat, amivel csak tudta. Végül is jól bekötözte a sebet. Két nap elteltével belenézett s már sokkal kisebb volt a seb. A nyúl már ugrándozott. Hogy örült Ernő neki! Még jobban szemügyre vette a sebet s tanulmányozta az orvosi könyveket, hogy már addig ápolgatta, míg a seb egészen összezsugorodott. Meg is látszott a nyúl élénkségén. A nyúl mintha nem is haragudott volna rá. Orvosi szekrényében tulajdonképpen minden megvolt ahhoz hogy a sebet begyógyítsa. Úgy is tett.
Aztán egy nap már a nyúlnak mintha „kutya” baja se lett volna. De a kötést Ernő még nem vette le róla. Pedig nem volt már rá szükség. Majd levette róla. Csak a helye látszott a golyónak, már ugyanúgy egészséges volt a nyúl, mint ahogy az erdőben lehetett az. Most úgy érezte valami jót tett. Valami pótolhatatlant. Megsimogatta a nyulat, aztán egy napon, amikor vadászni ment, visszaengedte az erdőbe.
Megfogadta, most már csak farkasokra fog vadászni. Ám nem feledkezett meg a városi életéről sem. Egy nap felöntött a garatra nagyon, ivott mindent, konyakot, likőrt, vodkát s kénytelen volt elméjében beletörődni abba, hogy itt az erdő szélén fog most már haláláig élni és lakni.
Ám minden napot megújuló erővel kezdte. Ivott egy kis feketét, evett egy pirítóst, takarított s a hosszú csövű puskájába rakosgatta a töltényeket. Majd mint ahogy vándor indult az útnak, ment az erdőbe, a természet friss oázisába…