Mi, amióta az eszünket tudjuk, itt vagyunk, a lakónegyedben. A tömbházakat az őseink húzták fel, nagyapáink renoválták, szüleink meszelték ki, ahányszor ez szükségesnek bizonyult, kívül-belül, lépcsőházat, előcsarnokot, konyhát, szobákat, fürdőt. Ugyancsak ők szerelték fel a tetőkre az antennákat.
Miénk ez a lakónegyed. Mindig is itt laktunk, betéve tudjuk az összes sétányát, parkját, alagsorát, meleg- és hidegvíz-vezetékét, kukáját, csatornafedőjét. Velünk születtek. Senki nem viheti el innen, nem adjuk senkinek.
A lakónegyed a miénk: mi törtük ki a bokánkat a járdák gödreiben, minket martak meg a kutyák és a szúnyogok, nekünk csikart a hasunk a csapvíz miatt. Mi verejtékeztünk nyáron, mi vacogtunk télen, mi tocsogtunk a pocsolyákban, mi caplattunk a sós-havas latyakban, minket fröcsköltek le az autók sárral, mi szagoltuk a hetekig el nem vitt szemetet…
Mieink a megroggyant padok, mieinkk a parkban rozsdázó hinták, mieink a betonasztalok, amelyeken időtlen idők óta sakkozunk és ostáblát játszunk, mieink a tömbházak előtti virágágyások, a lépcsőházak szemétgyűjtői, a tört tükrű felvonók, a telefirkált közfalak, mieink a parkolók és az újságosbódék, a nyári kertek és a kocsmák, a Favorit mozi, mieink a csatornafedők és a villanyoszlopok, mindig a mieink voltak és a mieink is lesznek az idők végezetéig.
A lakónegyed a miénk. Nem adjuk oda és nem adjuk el senkinek. Ez az otthonunk. Itt vannak a gyökereink, az őseink. Sok ezer éve itt vagyunk.
„Fuck the strangers! Kapják be a parasztok!”

Fordította: Szonda Szabolcs

Forrás: Székelyföld, 2012 / 5.

1. Pusztai Péter:
   2015. szeptember 12. 11:55

   Kösz Szabolcs