Nagy lendülettel felkapcsolnám a villanyt, kiég.

Van a tárgyaknak egy kiégési-elromlási együtthatója, mely az emberre mutat. Mindenki körtéje kiéghet, de egyesek körtéje gyakrabban ég ki. Mindenki elfordíthat valamit-bármit a rossz irányba, de egyesek valósággal predesztináltak a rossz irányra például csap-ügyben.

Szóval kiég. Megebédelünk, megnézzük Miss Marple-t, de aztán mégiscsak le kell menni körtéért, méghozzá akkor, amikor Noéminek rajztanítványa jön. Szőlő is kellene, meg banán, meg tea. Úgyhogy magamra veszem a tréningfelsőmet, és megyek.

Még ki se megyek az ajtón, már érzem, ez a melegítő szűk. De hát a pólóm hosszú ujjú, vastag, ráadásul zöld, hát ki tudja… Megveszem a körtét, a banánt és a teát, a szőlő rossz, jövök vissza. Nekem is ilyen a felsőm, mondja a rajztanítvány, ahogy beenged. Aztán ellenállhatatlan nevetésben tör ki Noémivel együtt, de ha nem szeretném őket, röhögést mondanék.

Az ő felsejét vettem fel…

Forrás: A jódeménység foka