Esteledik, de megreked a hőség; gesztenyehullási kánikula. Eszembe jut egy gyász és lázas leszek tőle. Pénzt adok egy koldusasszonynak. Gyorsan lisztet is kunyerál: egy kiló lisztet. Eszembe jut a nagyjából velem egyidősen elhunyt nagynéném, aki azt mondta, hogy ha ételt kérnek, sosem szabad megtagadni. Visszafordulok.

— Lisztet mondott?

— Két kiló liszt, egy kiló cukor, egy kicsi szalonna… — sorolja rutinosan.

Bemegyek az önkiszolgálóba. Hűvös légkondicionálás, jó megvilágítás. Veszek neki egy kiló lisztet és egy kiló cukrot. Ezt nem vehetik el tőle a koldusfuttatók.

— Két kiló liszt kellett volna… — mondja, de fülig ér a szája, s lapátok a fogai.

Még betérek a gyógyszertárba és a papírüzletbe. Évszakváltások sorozata üzlet és főutca között. Eszembe jut a gyász és látom gyászolni magamat. A késői kánikula hőemelkedés érzetévé silányul; el vagyok keseredve, de napok óta üldöz egy régi olasz sláger, amelyet lerobbant állapotomban is átmentettem tizenkét éves koromból:

„Una ragazza facile,

ma(*) büdös kurva volt…”

Budapest, 2015. IX. 7.

[*A ma itt: de /olaszul/]

1. B.Tomos Hajnal:
   2015. szeptember 19. 06:02

   Folytatás: mondo come me (vagy valami hasonló)