Demény Péter: Tünet együttes – Vázlat egy válságról

A diktatúra nagyon meggyötört bennünket, romániai magyarokat.
Hosszú évtizedekre tönkretett sok mindent, úgy látom.
Az alábbiakban arra próbálok választ keresni, hogyan nyilvánult meg sok romániai (innen származó vagy ma is itt élő) magyar a menekültválságban, és miképpen vezethető ez vissza a diktatúrára.

1. Menekültek vagy inkább hódítók kontra mi — Elnyomottak kontra elnyomók.

A diktatúra beszorított egy skanzenbe, melyben egyértelműek voltak a szerepek. Meggyőződésem, hogy például a Szekuritáté működését vizsgálók azért ütköznek ellenállásba, mert ezeknek a szerepeknek a sokértelműségét bizonyítják. Az aranykor tanúinak zöme úgy tesz, mintha árnyalna, alosztályokra ossza a besúgót, a mélyben azonban ott motoz a feltétlennek hitt igazság: magyar gazemberek nem voltak. Ma már vannak, ők azonban nem is magyarok, nem is emberek talán.
A csoportoknak egyértelműeknek kell lenni. Minden sokértelműség zavar és hazaárulásra utal. Ebből következik a

2. Kétely nélküli kategorizálás,

ami viszont megint csak perverz ügy. Egész életünkön át azért küszködtünk, mert a társadalom egy része (C. V. Tudor, Funar, Bogdan Diaconu és lelkes követőik, és nemcsak ők!!!) „bozgor”-nak nevezett (vagyis mindegyikünkről egyenként tudni vélte, milyenek vagyunk), és most sokan úgy tesznek, mintha mindent tudnának a menekültekről, mintha minden menekülő hódító, terrorista és más egyéb lenne; mintha nem sok és sokféle ember lenne, akik között akad ez is, meg az is, hanem egy massza, amely teljesen egynemű. Táblázatok születnek arról, milyen egy menekült, azzal az előfeltevéssel, hogy egy menekült nem az, ami, hanem egy olyan ember, akinek van ideje és kedve illemkódexeket lapozgatni.
Igen ám, csakhogy

3. Nem mindenkinek van joga a nyomor kivételezettségéhez.

Nekünk, gondolják sokan, jogunk van, minket a román többség és hatalom és satöbbi elnyomott (íme, az 1-es pontban leírt nehézségek másik oka: ha magyar elnyomók is voltak, akkor az újabb megoldandó feladatot jelent), „nekik” nincsen. Ők nincsenek is annyira elnyomva, ők harcolhatnának többet, ők meghalhatnának boldogabban vagy mindenesetre ott, ahonnan eljöttek. És mondják ezt olyanok, akik elmentek onnan, ahol születtek, akik gondolkodtak, hogy elmenjenek, vagy akiknek a környezetében éltek olyanok, akik elmentek.

4. A mi és ők fetisizálása

A világ két osztatú. Aki több kategóriát feltételez, az ismét haza∼. Mi mi vagyunk, ők ők. Mi pozitív, ők negatív jelzőkkel rendelkeznek. Nálunk az igazság (abból meg pláne csak egy van), náluk a semmi. Vagy kit érdekel, mi van náluk. Ha egy magyar besúgó lett, a rendszer kényszerítette. Ha egy menekült terrorista, a vallásából következik.

5. A vezérben kellett hinnünk — Hinni akarunk egy vezérben

Ceaușescu nevetséges alak volt, román, de tán nem is román, hanem török, a fene se tudja már, mi volt. Mindenesetre felvonultunk, skandáltunk, formációba rendeződtünk. Sokan megteszik ugyanezt egy mai politikusért. A rendeződés nem strukturális probléma volt sokak számára: nem azért zavarta őket, mert az emberi méltósággal összeegyeztethetetlennek érezték, hanem, mert „más más köntöst visel(t)”.

6. Álcáztuk a hitet — Hiszünk, amit hihetünk

Úgy gondolom, a Bibliában mindenre van idézet. Meggyőződésem azonban (és nem tudnék törekedni a hit felé, ha nem ezt hinném), hogy Jézus nem a kirekesztést és az irigységet hirdette. Asztal mellől mondom ezt, mint ahogy esetleges vitapartnereim sincsenek ezzel másként, és nem áltatom magam azzal, bár remélem, hogy éles helyzetben is pontosan ugyanezt mondanám. A kereszténység nem az önzésről szól, és arról sem, hogy előbb nézzük meg, mit hisz ő.

Majd ötven évig nem szabadott gyakorolnunk a hitünket, vagy ajánlatos volt legalább hallgatni arról, hogy gyakoroljuk. Most aztán gyakorolhatjuk, és most látszik, mennyire nem gondoltuk-éltük meg mélyen és hitelesen.
Ez néhány szempont, bátortalan meglátás csupán. És valamiféle munka annak érdekében, hogy amiről beszélek, abból kigyógyuljon a társadalom.

Forrás: A jódeménység foka

2015. szeptember 22.

5 hozzászólás érkezett

  1. Gergely Tamás:

    Nézd, Péter, szerintem nem szabad összemosni dolgokat. A mai menekülteket azokkal, akik nem menekültek, hanem kisebbséginek születtek. A valóság nem ilyen fekete-fehér, mint fenntebb tárgyalod. Mondok példát: Svédországban félmillió muzulmán él. És megtörtént már az is, hogy a szövetségük vezetõi azt kérték, hogy a sharia törvényei legyenek érvényesek a svédországi muzulmánokra, és történt meg, hogy megdobálták a svéd állami televízió munkatársait, amiért azok bemerészkedtek az egyik gettóba, Rinkebybe, mert az – szerintük – nem Svédország. És megdobják kõvel a buszokat, a mentõt, a tûzoltókocsit, úgyhogy azok már rendõrkíséret nélkül nem hatolnak be azokba a negyedekbe. És háromszáz muzulmán már lement az ISIS zászlaja alatt harcolni, és naponta gyújtanak fel gépkocsikat Svédországban. Beszéljünk hát róluk, ha menekültekrõl beszélünk, s hagyjuk az erdélyi magyarokat. És tisztázzuk, hogy menekültekrõl van szó, vagy menekülthullámról.

  2. Keszthelyi György:

    …netán szervezett invázióról.

  3. Gergely Tamás:

    Ez utóbbi nem bizonyított. A menekülthullám viszont valóság – a mai svéd újságok egymillióról beszélnek. Korábban ugyancsak egymillióra becsülték azok számát, akik Észak-Afrikában várnak

  4. Cseke Gábor:

    Az újságok, ne feledjük, sokmindent leírtak már pár hét alatt a kérdésről, és ráadásul mmindennek az ellenkezőjét is. Ekkora káosz még csak a világháborúk környékén volt, amikor a reggeli hírek nem passzoltak a délelőttiekkel, azok meg az estiekkel. Csak az MTI mennyi álhírt kibocsátott és hiába cáfoltak később, a közönség az első impresszióval maradt…

  5. Demény Péter:

    Kedves Tamás, én azokról az okokról próbáltam beszélni, melyek miatt a mellettem élő romániai magyarok egy része zsigerből gyűlöl mindenkit, aki nem magyar, és zsigerből tapsol egy politikusnak. Miközben őket azért gyűlölik sokan, mert magyarok (tehát egy kategóriával azonosítják őket, és nem számít, kik is ők maguk), és miközben megéltek egy diktatúrát, amikor egy politikusnak kellett tapsolni

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights