Macalik Ernő: Varjú-mese
Harminc évvel ezelőtt, 1985 hajnalán látott napvilágot ez a hármas fotó az egykori Előre Naptárban. A szerkesztő pedig ezt írta alája, elsősorban a gyermekolvasókra és szüleikre gondolva: „Képzeljétek azt, mintha a ti házatok körül élne, a tiétek volna, s a képekből kiindulva próbáljatok meg valamilyen mesét (történetet, kalandot, stb.) kitalálni róla. Akár így is kezdhetnétek a mesét: Volt egyszer, hol nem volt, élt egyszer egy varjúfióka, úgy hívták, hogy… – és mindenki folytathatja, tetszése szerint… Adhattok neki nevet is, meséljétek el, hogyan került hozzátok, milyen csínek vannak a rovásán stb., egyszóval engedjétek szabadjára a fantáziátokat.” A szerkesztő kérte, hogy az így született írásokat küldjék be a szerkesztőségbe, mert az 1986-os Előre Naptárba bekerülnek a legjobb történetek. Úgy is lett: most, harminc év múltán újból fellapoztuk a varjúról szóló „kollektív meséskönyvet” és úgy találtuk, hogy nem szállt el üdesége. A továbbiakban rendre közöljük a Macalik Ernő fotói után született varjú-meséket…

Pusztai Péter rajza