A születésnap

Valamikor réges-régen, az Óperenciás-tenger kellős közepén állt egy magányos sziget. Egyetlen lakója János bácsi volt, az öreg halász.
Egyik nap, amint éppen az ebédrevalóját készült kifogni, furcsa dolog történt. Jócskán felgyűlt már a kifogott hal a parton, amikor honnan, honnan nem, odarepült egy varjúfióka. Nagyon szeretett volna egy halat megkaparintani, mert szörnyen éhes volt szegény. Odament a halászhoz, s kunyerálni kezdett tőle. Az öreg megsajnálta a semmiből jött fiókát, s ajándékozott neki egy halat, majd tovább halászott. A varjúfióka mohón nekiesett a finom falatnak, látszott rajta, hogy napok óta nem evett semmit, s mohóságában meg is akadt egy csontocska a torkán. Hiába kapálózott, tikkadozott, a csontocska jól ült a helyén. Ott hempergett kínjában a parti homokon, s közben azt gondolta, hogy lám, mekkora utat megtett a szigetig, és kibírta, most pedig egy szálka miatt nemsokára el kell pusztulnia.
János bácsi hallotta a vergődést, de nem tudta mire vélni, ezért hátrafordult, s a madár. segítségére sietett. Könnyedén tenyerébe vette a kis jószágot, s kiemelte a| csontocskát a torkából. A nagy szenvedéstől valósággal leizzadt a varjú, s a szeme is könnyes lett. János bácsi gondolt egyet, s hazavitte, mivel amúgy is magára élt kunyhójában.
Attól a naptól kezdve a varjúfióka az öreg barátja lett. Annyira összebarátkoztak, hogy nem bírtak meglenni egymás nélkül. János bácsi gondját viselte pajtásának. Még nevet is adott neki: Pistának hívta.
Telt-múlt az idő, elszaladt egy év. Egy reggel János bácsi a szokottnál korábban kelt fel. Megmosakodott, szép ünneplő ruhát öltött, majd az asztalfiókból ezüst nyelű tükröt vett elő, s megfésülködött. Pista moccanás nélkül, csodálkozva figyelte a János bácsi furcsa készülődését. Az öreg észrevette barátja szemében a kíváncsi csillogást és így szólt;
– Bajtárs, nagy nap van ma, kitalálod-e miért?
A varjú nemet intett a fejével.
– Ma van a te születésnapod. Egy éve, hogy visszahoztalak a halál torkából, s én úgy veszem, mintha akkor jöttél volna a világra.
Ünnepélyesen megreggeliztek, majd leültek a házacska előtti padra.
– Kérlek, mutasd meg nekem azt a csillogó holmit, amit a reggel nézegettél – szólt Pista a barátjához. János bácsi kihozta a tükröt s a varjú elé tartotta. Aztán hirtelen elvette, s figyelte, hogyan reagál rá a madár. Pista, amikor a tükörbe nézett, azt hitte, valamely társát látja. A tükör mögé ugrott, hogy elcsípje a tükörképét, de az már nem volt sehol. Aztán az öreg elmagyarázta a tükör működését, s Pista szégyenkezve állapította meg, hogy ő milyen bután viselkedett: saját maga után akart repülni! Ilyen képtelenséget!
Miután vidáman eltöltötték a napot, a következő születésnapig barátságuk is kétszer akkorára nőtt. Itt a mese vége, ha elhitted, fuss el véle!

Érsek Beátrisz
Beszterce

(Folytatjuk)