Rég, de volt, hogy a gonosz akart úr lenni a Hargitán. Össze is gyűltek az ördögök a Nagyerdő alá, oda, ahol akkor ágazva-bogozva a Vargyas pataka karikázott hangoskodva lefelé.
– Itt lesz jó! – így akkor az öreg ördög, s avval elhatározták, hogy egy malmot fognak építeni, mert kell.
Nem őrölt volna az a malom se lisztet, se petákot, de őrölte volna szakadatlan a bűn és a vétek magvát, mint illik, ha a sötétség és a gonoszság az úr.
– Akkor lássunk a dolgunk után! – köpték markukat az ördögök, s a Hargitáról hatalmas, kemény köveket hengerítettek le malomkőnek.
Zakatolt volna az a malom megállás nélkül, ha fűrészmalmaikra oly nagy súlyt nem fektetnek az oláhfalvi atyafiak.
– Minek az a malom – mondták –, van itt anélkül is keserűség elég! – avval az ördögök malma elől a Vargyas-patak vizét átlopták a Nagy- Homoródba.
Nem zúgott olyan félelmetesen azóta se – mondják – a Hargita. Kilenc meglett ördög fogózkodott a hatalmas vaseke elé:
– Neki! – szólt maga az öreg ördög az eke szarvától.
Fel is szántották volna egy szempillantás alatt az egész szép, haragos hegyünket, a Hargitát, hogy bosszúból a bűn magjával vessék be, de amint az első ekenyommal az alsó-rákosi szorostól, át a Rikán és a Merketetőn, Bélavárához értek, Kicsioláhfaluban a kakasok hajnalra elrikoltották magukat.
Odalettek erre a rossz szellemek, mint a kámfor! De ott húzódik ma is az ekéjük nyoma, amit úgy hívnak, hogy Kakas-borozda.

Forrás: RMSZ/Színkép, 2005