Ott, ahol a sudár jegenyefák csúcsa megcsiklandozza az eget, van egy takaros falucska, Deáki. Szorgalmas emberek lakják, némelyikük a tűz, a szél, a föld és az ég nyelvét is megérti. Ez lett a kedvenc helye a mátyusföldi garabonciás diáknak, Matyinak.
Ez a Matyi, amióta Tündér Ilona kikosarazta, feketében jár fel s alá. Többen látták már forogni, ilyenkor tölcsérviharrá változik. Tavaly felrepített egy almásderes lovat Szent Péter színe elé, hogy szegény Péter ne járjon már mindig gyalog. Az megörült a lónak, mert azt hitte, hogy táltos, aki képes repülni egyik bolygóról a másikra. Amikor rájött, hogy közönséges ló, irgum, burgum, jól lehordta a garabonciást.
Egyébiránt jó lélek volt Matyi, bárkin segített, szegényen is, gazdagon is. Jótékonyságáért, ha hiszitek, ha nem,  mindig egy lúdkosár tojást kért cserébe. No, de a lényeg az, hogy csakis fekete tyúk tojását. Ő tudja, miért éppen olyat.
Így szólt egy nap Matyihoz a bíró:
– Hallod-e, te garabonciás diák! Van a falu szélén egy félelmetes tó. Olyan fekete, hogy a helyi kéményseprő nem mer megmosdani benne, nehogy még sötétebbnek tűnjön. De ez még semmi. A deákiak se mernek megfürödni a tóban, azt mondják, hogy feneketlen, s ami feneketlen, az meg vagyon átkozva. Rád bízom, hogy derítsd ki az igazságot. És még valami. A feneketlen tóba beleesett a menyem karikagyűrűje, amikor a fiammal ott ladikázott. Ha nem találják meg a gyűrűt, veszedelem száll a családunkra. Vagy meghal valamelyikünk, vagy még megfoszt a jónép a bírói hivataltól.
– Ne féljen kend, bíró uram, amíg engem lát! – húzta ki magát a garabonciás diák.
El is ment rögtön a tóhoz, és ruhástól belevetette magát. Két órába telt, mire felbukkant a habokból. Kiúszott a partra, megrázta magát, mint a kutya, s teljesen száraz lett a ruhája. A jónép meg óbégatott, azt hitték, megfulladt.
Matyi kiköpte a szájából a homokot és a hínárt, majd átnyújtotta a bíró sápadt menyének a karikagyűrűt. Az nem győzte köszöngetni az elveszettnek hitt gyűrűt,
Az összegyűlt deákiak már alig várták, hogy Matyi megszólaljon. A garabonciás diák a bíróhoz fordult:
– Hallja-e, bíró uram! Ha ez a tó feneketlen volna, a földgolyó másik felén kifolyna belőle ez a tengernyi víz.
-Igaz is! – csapott a homlokára a bíró. – Hát ez nekem is eszembe juthatott volna! Okos vagy te, Matyi, megéred a pénzedet, akarom mondani a lúdkosár tojást. Nemhiába vagy diák, vagy mi a fene.
Ekkor örömében felkiáltott a bíró menye:
– Tudd meg, te Matyi, hogy én meg tündér vagyok. Ha akarod, teljesítem a lúdkosár tojás mellé egy kívánságodat.
Matyi azt kívánta, hogy tisztuljon ki a deáki víz, hogy ha erre jár, megpillanthassa benne Tündér Ilonát.
A bíró jóságos menye elfordította ujján a gyűrűt, s csodák csodájára, a tó vize átlátszó lett! Matyi rögtön belenézett. Meg is pillantotta benne régi szerelmét.
Hát ezért van, hogy a mátyusföldi garabonciás diák azóta is gyakran felkeresi ezt a helyet.
Aki nem hiszi, tartson az udvarán hatvanhat fekete tyúkot. Hogy legyen mivel kifizetnie Matyit, ha a segítségére szorul. Hatvanhat tyúk egy nap alatt úgyis tojik egy lúdkosár tojást!

(Mátyusföldi mese nyomán)