A családtag

Két éve Emese barátnőmmel fotókörre igyekeztünk… Nyár volt. Egy fa alatt Emese csókafiókát pillantott meg, s elvittük hozzánk, mert ők blokkban laknak. A konyhában kapott helyet, egy ládában. Majd egy hónapig nekem kellett etetnem, mert magára nem volt képes rá. Mindennap kivittem az udvarra, feltettem a szőlőfára, ő ott elüldögélt, s este bevittem. Kétheti levegőzés után reggelente ő kezdett károgni, hogy vigyem ki, este pedig szállt le a fáról s jött az ajtóhoz, hogy engedjük be. Még a ládába is egyedül mászott be. Karinak neveztem el, s amikor szólítom, felém néz és elkezd károgni.
Nagymamám egyszer kint hagyta a táskáját az asztalon, Kari meg kivett belőle 100 lejt, s kis híján eltépte. Egyszer meg valami fontos nyugtát tépett el. Amikor tanulok, bejön hozzám, az asztalomon sétál s a könyveimet csipdesi. Ha idegen jön a házba, akit még nem látott, Kari felborzolja a tollait s mérgesen károg.
Mondhatni, a családunkhoz tartozik, de még csak két métert bír repülni. Nem tudjuk, mi ennek az oka. Aki nem hiszi, megnézheti.

Fekete Ildikó
Dicsőszentmárton

Jámbor Berci

Kertünkben fészket találtunk, s benne egy varjúfiókát. Morzsákat tettünk neki oda, hátha éhezik. Erre másnap délelőtt mit látunk? A kis virgonc a konyha előtt a morzsákat szedegeti a földről. Felemeltük, fészkébe tettük s megetettük. Attól kezdve mindennap a konyha elől vittük a fészkébe, míg egyszer meg nem untuk, s azon túl már a szobában lakott, az ablakpárkányon. Bercinek neveztük el. Hamar megszokta odabent, s zöld tálkájából vígan csipegette az eledelt. Nagyon játékos fióka volt. Zsinórt forgattunk például a feje fölött, ahogy a lánykák szoktak ugrókötelezni, ő meg boldogan szökdécselt és csiripolt. Ha kevés volt az étel, bánatosan csipegetett magában, de ha nem törődtünk vele, mérgesen zajongott. Végül olyan jámbor lett, még a kezünkből is evett. Édesapám fahordócskát készített, arra felállt és lábai alatt görgette. Ha biliárdoztunk, hol a fagombát borította fel, hol a golyókat gurította el. Ha valaki zavarta, riadtan bújt meg a függöny mögött, de ha szólították, boldogan repült az illető kezére. Mindenki szerette, ám a hamis Berci mindenkibe belekötött; hol a gyermekek játékait rontotta el, hol a kezünkbe karmolt. Egyvalamitől félt: a szoba falára felakasztott, kitömött fácántól.
Sokan kérték, adnám nekik, de én hallani se akartam ilyen vásárról. Majdnem egy évig lakott nálunk, aztán egy napon kirepült az ablakon, s boldogan örvendett a szikrázó napnak, a virágillatnak. Másnap reggel örömmel láttam, hogy Berci az elhagyott fészekből repült ki. Hazaköltözött…

Kiss Csaba János
Désfalva