Frunza tizedes

Ahogy rajvonalba fejlődtünk, még a lövészárok kiásása előtt járőröket küldtek ki.
Fél óra múlva bevonult az első egy ingben, gatyában, mezítláb, kalap nélkül behozott, szerencsétlen, öreg paraszttal: kém. A székely járőrvezető hozta egy közeli faluból, ahol útjába került. A nyomorult „kém” jajveszékelve méltatlankodott a saját nyelvén, valószínű azt akarta bizonyítani, hogy itt valami tévedés van. Senki nem tudott vele értekezni. Bekötötték a szemét, megbéklyózták kezét, lábát és hátravitték. Egész éjjel sírt, nyögött és fázósan didergett. Nem tudom, hogy mi lett vele. Azt hiszem, hogy ha nem halt bele a félelembe, akkor eltalálta egy kóbor golyó, s ha netán megszabadult, mert elhitték az igazát, akkor a hidegrázás végzett vele…
Másfélóra múlva bevonult a második járőr is. Frunză tizedes, járőrvezető, miután jelentett a századosnak visszatért mellém a lövészárokba. Éreztem, hogy mondana valamit, de próbáltam elkerülni a beszélgetést. Miután a körülöttem lévők elaludtak, suttogva megszólított.
– Uram. – Mi van?
– Alszol?
– Ahogy látod.
– Verekedtem az oroszokkal.
– Csakugyan?
– Tényleg verekedtem. Lementem a dombról az ösvényen, elkanyarodtam a falu felett jobbra, amíg egy bokrosba értem. Ott megálltam. Attól tartottam, hogy ugyanúgy, ahogyan én, egy orosz járőr is betévedt a bokrok közé. Nem is mentem volna tovább.
De a félnótás Pipára nógatott, hogy menjünk, nézzük, meg mi van tovább, csak nem esznek meg a muszkák, ha pedig verekedni kell, akkor verekszünk. Lőnek ők, lövök én is és… Isten neki. Vagy mit mondasz te Frunză, csak nem félsz? Régi, legénykorunk béli elszámolnivalóm van vele. Mindig megkíméltem, mert szerencsétlen, az ördög vigye el, ha megcsapod, felbukik. Mindig azzal bosszant, hogy félek. Most sem hallgattam volna rá, de mások, Gridiek, faluszomszédok is hallották. Gyere Pipera, de ha valaki orosz fültövön vág, írd meg Vétának a másvilágról, hogy te másztál ebbe bele, saját fejedtől a halálba. És elmentünk. A bokros a domboldalban volt. Itt egy bokor, ott egy bokor, a legények nem nagyon hagyták el egymást. Szétküldtem őket. Mit akarsz? Odalő az orosz, és halomba hullnak. Szétzavartam őket és mondom a bolondnak: te maradj velem Pipera, tanúnak, hogy félek-e vagy sem. Elmentünk.
Koromsötét volt, nem láttunk a lábunk el. Vakon caplattunk. Kezdett bosszantani, hogy belementem ebbe a hülye csapdába. Egyszer csak Pipera egy kicsit odébb elkezd pisszegni. Hasra vágódunk mind a ketten.
Mozdulatlanul vártunk, mintha lépteket hallottunk volna a bokrok közül. Lapultunk, mint a medve járta málnavészben. Pipera berezelt. Föl akarok állni, hogy körülnézzek. Süvíteni kezdtek a golyók, megint és megint. Harminc lépésről lőttek az oroszok. Hogy találhatott volna akár egy golyó is abban a koromsötétben? Na, most Pipera, gyerünk! És rájuk rohanunk szuronyt szegezve.
Egy bivalynagy óriás muszka állt elém. Nekem szegezve a szuronya. Én, ahogy a német oktatott, odaszúrok, visszalépek. Ő ugyanúgy. Nem találtuk el egymást. Addig-addig, amíg beleuntunk. Két lépést hátraléptem, az orosz a nyomomban. Marokra fogom a puskát, az orosz odaszúrna. Amikor odacsaptam csobánosan, keresztbe a puskatussal, kiejtette a kezéből puskát, én meg a nyakának szegeztem a szuronyt. „Sztoj!” – mondja az orosz, mintha románul mondta volna. Fölemelte a karjait és lihegett.
– És?
– Semmi. a Rettenetesen megsajnáltam. Arra gondoltam, ahogyan ott álltam a nyakának szegezett szuronnyal, hogy ő is olyan ember, mint én, hogy eddig soha nem találkoztunk, mi dolgom lenne vele? A földem nem szántotta el, a feleségemet nem ölelgette, a gyerekeimet nem ölte meg, keresztény, akárcsak én, nem magyar. Miért ölném meg?
Leengedtem a fegyvert, nyakon vágtam – csak azért, hogy el nem felejtsen – oldalra léptem, ő a másikra. Füttyentettem a többiek után… Azok az őrültek rohantak az oroszok után. Kevesebben voltak, mint mi. Csak öten, mi meg heten. Pipera azt mesélte, hogy az egyiket leszúrta, de én nem hiszem el. Hazudik.
Hát, ez volt a verekedésem az oroszokkal.

Goga Eugen. (1888 – 1935), író, újságíró. A mozgósítás előtt az aradi Tribuna, majd a Românul újságírója. A háborúba a nagy-szebeni 23. honvéd tábori gyalogezred fogarasi, III. zászlóaljával vonul fel, tartalékos honvéd hadnagy. A Monasterzyska melletti csatározásban (augusztus 25.) orosz fogságba esik. Élményeit Două Siberii. Din însemnările unui Ardelean, fost soldat austro-ungar și prizonier în Rusia. (București. 1916.) címmel adja ki. * Koszta István fordítása